5 dolog, ami még fájdalmasabbá teszi a másnapot

alkohol
Forrás: pexels.com

Ezekre figyelj, ha nem akarsz egy egész napot kidobni a kukába.

Húsz éves korom környékén szinte meg se kottyant a másnap, szélsőséges esetben akár hetet is kihordtam talpon zsinórban. Manapság viszont már kétszer is meggondolom, hogy bevállalom-e a macskajajt, olyannyira meg szoktam szenvedni a dologgal. Nekem a futás vált be nagyon, miután jól megizzasztottam magam, sokkal könnyebben vészelem át a napot. Az alábbiakban összeszedtünk nektek néhány tippet, amiket betartva elviselhetőbbé tehetitek a buli utáni napot.

Olvasd el ezt is!

1. Túl gyorsan iszol

A szakemberek szerint a szervezet óránként maximum egy italt tud rendesen feldolgozni, ha ennél többet fogyasztasz, szinte biztos, hogy másnaposan ébredsz majd.

A szervezet dehidratálttá válik ennek következtében, ez is nagyban hozzájárul a reggeli rosszulléthez. Érdemes fontolva haladni, illetve az is sokat segít, ha minden egyes alkoholos ital után beiktatunk egy pohár vizet

- magyarázza dr. Bill Krauss.

2. Nem iszol jót

A kutatók már a '70-es években bebizonyították, hogy a "sötét" italok (vörösbor, bourbon, whiskey) felelősek az igazán kemény másnapokért. Az ezekben az italokban is megtalálható "congener" nevezetű anyag pedig csak még jobban meghosszabítja a szenvedést.

3. Kevered

Ezt nem nagyon érdemes ragozni, ha letetted a névjegyet egy ital mellett, akkor tarts ki mellette egész este, ha jót akarsz.

4. Kiszáradsz

Fent már részben érintettük, de ez külön pontot érdemel - az alkohol vízhajtó, úgyhogy nagyon fontos, hogy gondoskodj a folyadékpótlásról.

5. Nem eszel

Érdemes valami ételt is bevinned a nagy italozás közepette, mert a tápanyagok megkönnyítik a gyomor dolgát. Ezen kívül fontos az is, hogy ne hajnalban hajtsd álomra a fejed, mert az megboríthatja a komplett alvási ciklusodat.

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Az alkoholallergia tünetei
Tovább olvasok
4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Így néznek ki a Trónok harca sztárjai szakáll nélkül

Kattints a galériára és ismerd meg Westeros szakállas embereit a szőrzetük nélkül.

5 nem szokványos dolog, amitől nagyobb eséllyel lehet szívrohamod

Még akkor is veszélyben lehetsz, ha egyébként egészséges a szíved és a családodban sem fordult elő szívbeteg. Elmondjuk miért:

Hat kínos, vicces és mégis borzalmas szextörténet

„Véres lett az orrom, amikor lementem.”

Ez a 4 hetes zsírégető edzés formába hoz a nyárra!

Legyél fit ezzel a dinamikus programmal és vedd le bátran a pólód a strandon!

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem