5 tipp, hogy az éjjeli WC-zés ne vághassa haza az alvás minőségét

Ne hódolj be a hólyagodnak!

Ne hódolj be a hólyagodnak!

Egyszer-kétszer belefér, hogy az éjszaka közepén kimegyek a WC-re, de azért hetente többször már nagyon bosszantó tud lenni a dolog, főleg akkor, ha nem tudok egyből visszaaludni utána. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül ezzel a problémával, a szakemberek is már régóta foglalkoznak a dologgal.

Nagyon idegesítő jelenségről van szó, ami egyrészt negatívan befolyásolja az alvási ciklust, másrészt valami komolyabb baj tünete is lehet. Az éjjeli vizelési ingernek, más néven nocturiának alapvetően két oka lehet: az egyik, hogy túl sok vizeletet állít elő a szervezetünk, a másik pedig, hogy a hólyag azt érzékeli, hogy tele van

- magyarázza Daniel Shoskes.

Az urológus segítségével összegyűjtöttünk nektek néhány tippet, melyek segítségével elkerülhetitek az éjjeli forgolódást.

Olvasd el ezt is!

1. Folyadékbevitel

Fontos, hogy sokat igyunk, de néhány órával lefekvés előtt érdemes letenni a poharat. A víznek így van elég ideje átfolyni a szervezeten, és nem az éjszaka közepén jelzi majd, hogy távozna.

2. Koffein és alkohol

A kávé vízhajtó hatású, ráadásul az elalvást is nagyon megnehezítheti. Az alkohollal sem jársz sokkal jobban, úgyhogy ne nagyon igyál, ha pihenni szeretnél.

3. Gyógyszerek

A magas vérnyomással küzdők tudnának mesélni a vizelethajtó hatású gyógyszerekről. Érdemes ezeket reggel bevenni, így zavartalan lehet az alvásunk.

4. Só

Több kutatás is kimutatta, hogy a sóelvonás pozitív hatással van az alvási ciklusra. Napi 8 grammnál többet ne vigyél be a szervezetedbe, így biztosan nem lesz bajod.

5. Légzésszünet

Az alvászavar egyik fajtája, ami légzéskimaradással jár. Ekkor félálomba kerül az ember, majd realizálja, hogy ki kéne mennie. Fordulj orvoshoz a problémáddal, mert ez könnyedén tönkreteheti a hétköznapjaidat.

Kiakaszt a mókuskerék? Több kutatás is azt igazolja, hogy szívás a 8-órás munkanap

Több kutatást végeztek az elmúlt időszakban, melyekből kiderült, a 8-órás munkanapot rossz ötlet volt bevezetni.

11 érdekesség Mark Wahlbergről, amit nem biztos, hogy eddig tudtál

Azt tudjuk, hogy keményen edz és szeret megnevettetni minket a filmjeivel, de honnan jön a neve és minek választotta meg a Rolling Stone.

A hét edzéstippje: Így lett atomizmos Michael B. Jordan a Fekete Párduc forgatására

A sztár edzője, Corey Calliet elmondja, mi Jordan masszív izmainak titka.

Trendben erős: a Men's Health aktuális kedvencei

Nézd meg, hogy az elmúlt hetekben milyen újdonságok jelentek meg, amikkel feldobhatod a stílusodat!

Miért áll rosszabbul a hajad, ha beteg vagy?

Észrevetted már, hogy ha beteg vagy, úgy tűnik, hogy a hajad is kidől?

Gombóc Artúr padlót fogna! A csokitól jobban megy az edzés egy új kutatás szerint

A csoki nem csak a szerelem szimbóluma, hanem szuper hatással van az egészségedre is!

Egészség level Oktoberfest: Sört vedelve halmozzák az érmeket a németek a téli olimpián

Már nem lenézett alternatíva, hanem effektív sportital az alkoholmentes verzió.

Itt az egyik UFC harcos edzésterve, amivel fejlesztheted az állóképességed és robbanékonyabbá válhatsz!

Tyron Woodley pontosan ezt az edzéstervet követi, hogy kiüsse ellenfeleit a ringben.

Korán kelsz? Akkor tényleg aranyat lelsz, mert sokkal jobb vagy másoknál!

Utálsz sokáig aludni? Akkor szerencséd van, a tudomány szerint ugyanis sokkal egészségesebb életet folytatsz, mint mások.

Nagy izmok bármilyen áron? A szteroidok 7 legdurvább mellékhatása

Azt tudod, hogy a szteroidok nem tesznek jót neked. De pontosan miért? Mutatjuk, milyen következményekkel kell számolnod, ha mégis kipróbálnád őket.

Még csak február van, de megtaláltuk az év legdurvább és legnevetségesebb szexkutatását!

Te hogyan sütöd a palacsintát? Feldobod, vagy lapáttal fordítod meg?

Nem találsz magadnak párt? A tudomány szerint a te készülékedben van a hiba!

Akárhogy is próbálkozol, egyszerűen nem talál rád a szerelem?

Nem semmi! Ez a férfi a borbélya tanácsára megnövesztette a szakállát és 180 fokos fordulatot vett az élete

Ha eddig nem gondoltad úgy, hogy érdemes lehet megnövesztened a szakálladat, akkor íme egy történet, ami biztos, hogy megváltoztatja majd a véleményedet.

4 meglepő dolog, ami kellemetlen szájszagot eredményez

Ezekre figyelj, ha nem akarod megkeseríteni beszélgetőtársaid életét.

5 dolog, ami még fájdalmasabbá teszi a másnapot

Ezekre figyelj, ha nem akarsz egy egész napot kidobni a kukába.

3 szuper teljesítménynövelő módszer, amit még nem próbáltál

A tiltott szerek, veszélyes tabletták helyett inkább válaszd a következő módszereket!

Olvasd el ezeket is

MINDIG ARRA BIZTATUNK, HOGY ADJ BELE MINDENT, DE MOST ELÉG LESZ AZ 50 %

Csak 1335 Ft