10 pornósztár meséli el, hogyan vesztette el a szüzességét

A pornó és a valóság között tátong egy kisebb szakadék. Azt már megtanultuk, nem kell mindent elhinni, amit a filmekben látunk. De van egy dolog, ami nagyjából hasonló: ők is ugyanolyan sután veszítették el a szüzességüket, mint bármelyik átlagember. Következzenek a beszámolóik.

A pornó és a valóság között tátong egy kisebb szakadék. Azt már megtanultuk, nem kell mindent elhinni, amit a filmekben látunk. De van egy dolog, ami nagyjából hasonló: ők is ugyanolyan sután veszítették el a szüzességüket, mint bármelyik átlagember. Következzenek a beszámolóik.

Olvasd el ezt is!
  1. „3 éve jártam a gimis pasimmal, aki meglepett egy gyűrűvel. Aztán elmentünk óvszerért, én elkezdtem fogamzásgátlót szedni. Az első alkalommal ő elég hamar elment. Cuki, rózsaszín fehérnemű volt rajtam. Jó élmény volt.” Tasha Reign
  2. „Az egyik barátommal történt meg, középiskolás voltam. Nagyon közel álltuk egymáshoz. Egyik este, egy koncert után történt meg náluk. Romantikus és csodálatos élmény volt.” Aiden Starr
  3. „Esténként ellógtam és a barátnőm házának lépcsőjén ültem, ahol általában beszélgettünk és smároltunk. Nagyon óvatosnak kellett lennünk, mert az apja beszögelte a szúnyoghálót, hogy ne lehessen kinyitni. Egyik este felmásztam az ablakához, a lány orálisan kezdte, aztán kutyapóz lett a vége.” Derrick Pierce
  4. „18 éves voltam és a lánynak volt egy táncszőnyege, azon történt meg. A mai napig jóban vagyunk.” Draven Star
  5. „3 éve ismertem a srácot, de fél éve jártunk. Elmentünk egy képregényes találkozóra, rajtam egy fekete japán suli egyenruha volt és egy fakarddal mászkáltam. Kai, a barátom az egyik standnál dolgozott. A rendezvény közel volt a házukhoz, így elmentünk, betettük a 300-at, amit végigsmráoltunk. Utána betette a Sin City-t, de sosem tudtam meg, mi történt benne. Kai hatalmas lomposa fájdalmas élménnyé tette az első alkalmat, de később sokkal jobb volt vele a szex.” Harriet Sugarcookie.

A cikk folytatását itt találod.

Ez az egészséges szokás sokat segít abban, hogy jobban szerepelj Tinderen

Ha szeretnél jobban teljesíteni a társkeresőn, nem csak a profilképedre és a jó nyitóüzenetre érdemes figyelned.

Teszteld a fittségedet a 100 ismétléses kihívással!

Választhatsz, hogy guggolással vagy fekvenyomással szeretnéd-e próbára tenni az erődet.

Hol kell tárolni és mikor kell cserélni a borotvapengéket? Mindkét kérdésre itt a válasz!

A kipirosodott bőr, a benőtt szőrszálak és egy csomó borotválkozás közben fellépő sérülés megelőzhető!

Itt a bizonyíték arra, hogy a legtöbb férfinak jobban bejönnek a szőke nők

Egy új kutatásból az is kiderül, miért szavaz több férfi a szőkékre.

Ha erre a kis izomcsoportra is szánsz időt, sokkal többet emelhetsz!

Nem csak a fogásodat érdemes ám erősíteni ahhoz, hogy látványosabb eredményeket érj el a teremben!

5 jel, hogy dehidratált vagy, aminek semmi köze a szomjúsághoz

Ha szomjas vagy, akkor már késő, mert dehidratálttá vált a szervezeted - állítják sokan. De nem csak az italok utáni vágyakozás utalhat arra, hogy a tested szomjazik!

A 6 leggyakoribb hiba húzódzkodás közben

Így csináld, ha fejlődni akarsz.

Túlzásba viszed a mozgást? Az exorexia létező betegség, de a férfiak keveset beszélnek róla

Mutatjuk, mikor jelent már tényleg problémát az, ha elmész edzeni.

A hét táplálkozási tippje: pontosan ekkora adagot érdemes fogyasztani 8 népszerű ételből, hogy egészséges maradj

Ha odafigyelsz a táplálkozásodra, érdemes az adagokra is kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni.

A jóganap az új pihenőnap

A kitartott pózok még a sérülésektől is megkímélnek.

4 szakálltípus, amit érdemes kipróbálnod! (Még akkor is, ha nem egyenletes az arcszőrzeted)

A férfiak szeretik az egyszerűséget mindenben, így a szakállak terén is.

Hallottál már a kávélisztről? Ez a legújabb szuperkaja!

A lisztről valószínűleg nem a koffein jut eszedbe. Nyugi, nem vagy egyedül. A kávéliszt viszont egyre népszerűbb, sokan pedig tápanyagokkal teli csodaként tekintenek rá. De tényleg annyira szuper, vagy csak felhájpolták?

A hét edzéstippje: érdemes minden egyes nap hasaznod, hogy lásd az edzés eredményét?

Ha nyárra már kockás hasat akarsz villantani, azért már jó korán el kell kezdeni dolgozni - például most.

A bicikli virágoztathatja fel a szexuális életedet

Egy kis tekerés és minden egyenesbe jön.

Nincs izomnövelés és erősödés túlterhelés nélkül - személyi edzőnk tanácsai a konditermi fejlődéshez

Ha besétálunk a terembe és körülnézünk, rengeteg embert látunk, aki edz. Különféle gyakorlatokat végeznek, gyakran erőlködnek és izzadnak, ezzel a kemény edzés látszatát keltve. Ha valaki nem jártas az edzésben, nem edz 4-5 éve, akkor tényleg csak keményen edző embereket lát.

3 jó okunk van arra, hogy elfelejtsd a kései vacsorát

Riasztó adatokkal szembesültek a szakemberek.

Rossz hír vegáknak: egy kutatás szerint sokkal kevesebb szexben van részük, mint a húsevőknek

Ha egy finom steak felér számodra egy orgazmussal, akkor van még egy jó hírünk: egy új kutatás szerint a húsevő emberek többször szexelnek, mint a vegetáriánus társaik.

Olvasd el ezeket is

MINDIG ARRA BIZTATUNK, HOGY ADJ BELE MINDENT, DE MOST ELÉG LESZ AZ 50 SZÁZALÉK

Csak 2685 Ft