89 éves korában elhunyt Sir Roger Moore

89 éves korában elhunyt Sir Roger Moore

Egyike volt a leghíresebb színészeknek, akik James Bond szerepébe bújhattak.

Sir Roger Moore 1973-ban vette át a 007-es ügynök szerepét, az Élni és halni hagyni című filmben, az utoljára pedig az 1985-ös Halálvágtában láthattuk kémként. Elődje Sean Connery volt, Moore-t pedig Timothy Dalton követte a szerepben. Mivel hétszer alakította az ügynököt, ezzel ő lett az a színész, aki a legtöbbször testesítette meg Bondot, összesen 14 éven keresztül. Első szerepéről így nyilatkozott:

Amikor Az angyalban játszottam, kétféle arcot tudtam vágni. Bondként viszont már négyet.

Utolsó Bond-filmjéről pedig így mesélt:

Sajnos vissza kell vonulnom. A lányok egyre fiatalabbak, én pedig egyre csak öregebb leszek.

Kedvenc filmje A kém, aki szeretett engem című, legalábbis ennek forgatásán érezte megát legjobban.

Moore rövid betegség után hunyt el svájci otthonában. A családja által kiadott közlemény szerint utolsó napjait szerettei körében tölthette. Temetését Monacóban tartják majd.

A családja azt is elárulta, hogy híres szerepei ellenére életének legfontosabb feladata az UNICEF-hez fűződő munkája volt, ahol jószolgálati nagykövetként tevékenykedett. Anthony Lake, a szervezet igazgatója azt is elmondta, hogy nagyon szenvedélyesen végezte a munkáját.

Egyszer azt mondta, hogy csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e teremteni a békésebb jövőt a gyerekek számára.

- nyilatkozta Lake.

Hozzátette, hogy feleségével mindent meg is tettek ennek érdekében.

Az alábbi videóban megnézheted a leghíresebb idézeteket, amiket Bondként hallhattál a színésztől:

Tovább olvasok
3 fajta péniszfájdalom, és ami mögötte van

Kíváncsi vagy, hogy mi okozza a fájdalmat a két lábad között? Megmondjuk.

Íme, a legegészségesebb mód az alkoholfogyasztásra!

Diétáznál, de szívesen kirúgsz a hámból? Egy dietetikus elmondta, hogyan csináld!

4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem