A következő 12 gyakorlatból álló MMA-s edzésterv után nem fogsz tudni felállni

Az MMA-sok körében Bas Rutten igazi legendának számít.

Az MMA-sok körében Bas Rutten igazi legendának számít.

A ’90-es években például Japánban edzett és a világ számos pontján szállt harcba ellenfeleivel. 1999-ben vonult vissza, viszont eredményei alapján bekerült a UFC Hall of Fame-be, azóta pedig igyekszik minél több embernek segíteni edzésmódszereivel.

A holland harcos több műsorban és filmben is szerepelt, emellett van egy kaliforniai konditerme is, ahol kidolgozta saját MMA-s edzéstervét. Az amerikai MH csapata elment hozzá, hogy tippjeit te is megfogadhasd.

A videón látható 12 gyakorlatot végezd 50 másodpercig, köztük tarts 10 mp pihenőt. Az egész kört háromszor kell megismételned. Aztán ki tudja, lehet, hogy te is bekerülsz a UFC Hall of Fame-be. Persze csak akkor, ha sikerül végig megcsinálnod. Menni fog?

A videón szereplő 12 gyakorlat:

Labdadobás

A labdát emeld a fejed fölé és innen vágd minél erősebben földhöz. Szuper core edzés!

Térdrúgás

Úgy felemeli a pulzusod, mint semmi más! Arra figyelj, hogy a karod legyen a fejed fölött, majd innen húzd a térdedhez, miközben azt is emeled.

Védekezés

Ereszkedj fekvőtámaszba, a csípőd érintkezzel a talajjal, majd ugorj fel állóhelyzetbe.

Fekvőtámasz

Ez a klasszikus sem maradhat ki! A karjaid végig tartsd a tested mellett, hogy tricepszed is dolgozzon!

Ugrások

Tegyél a talajra egy táskát és ugrálj át egyik oldaláról a másikra. Robbanékony lábmunkára vágysz? Így megkapod!

Bicepszezés

Akár kettlebellel is végezheted, mint Rutten.

Japán felülés

Lehet, hogy úgy nézel ki közben, mint egy bogár, akire valamilyen rovarirtót fújtak, viszont nagyon hatékony!

Püfölés

A könyököddel üsd a zsákot. Akár a térdeddel is püfölheted, ha az alsótested is meg akarod dolgoztatni.

Sprintek

Tegyél 10 méterre magadtól egy súlyzót és sprintelj el odáig, majd vissza. Amikor odaérsz, érintsd meg a tenyereddel a talajt.

Guggolás

Minél mélyebbre mész, annál jobb. Akár felugrásokkal is kombinálhatod.

Kettlebell lendítés

A karjaid tartsd nyújtva és a csípőből indítsd a gyakorlatot, ne a vállaidból.

Gyors törzsfordítás

Állj kisterpeszben, a karjaid fond össze a mellkasodon keresztben. Gyorsan forgasd a törzsed mindkét irányba.

Mire számíts az első személyi edzős alkalommal?

Még nem késő rágyúrnod a summer bodyra.

A regeneráció alapszabályai: 4 kulcsfontosságú tényező, amire érdemes figyelni

Azt hiszem, mindenki tudja – de ha nem, akkor most megtudja -, hogy az izmok nem az edzések közben nőnek. Sőt, a futóteljesítményünk sem az edzés közben javul.

A horkolásod rosszabb hatással van a kapcsolatodra, mint gondolnád!

1500 ember mondta el a véleményét a témával kapcsolatban, és kiderült, hogy egyáltalán nem boldogok.

A legjobb módszer az izomláz csökkentésére

Az izomláz lehet a sikeres edzés jele.

5 ok, amiért óriási szükségünk van D-vitaminra

Így hasznosítja a szervezetünk a napfény ajándékát.

Íme az allergia legújabb ellenszere: a gin tonik

Ha keresel egy okot arra, hogy munka után leguríts egy gin tonikot, akkor most mutatunk egyet.

Mi számít vonzónak? A tudomány szerint ezek a tulajdonságok mindenképp

A szerelmet nehéz leírni, megfogalmazni. A tudomány viszont segíthet abban, hogy megmagyarázza, pontosan miért is vonzódsz valakihez.

Tedd ezt, hogy produktívabbá válj - Elon Musk emailjében 5 fontos tanácsot is találsz

Ha nem tudnád, Elon Musk a SpaceX és a Tesla CEO-ja, de ő alapította a The Boring Company nevű céget és nem is olyan rég kilőtt egy autót az űrbe.

Dwayne Johnson 3. gyereke is megszületett!

Tegnap vált háromszoros apává a Szikla.

Ez történik, ha nem kezeled a szexuális úton terjedő betegségeket

Lehet, hogy a tünetek idővel megszűnnek, de súlyos következményekkel kell számolnod, ha nem kezeled a nemi betegségeket.

Így kerülheted el, hogy túl keveset egyél edzés előtt

Ha nem eszel eleget és edzés előtt sem ügyelsz arra, hogy megfelelően feltöltsd a szervezeted raktárait, hogyan várhatod el, hogy lásd az edzés eredményét?

Borzalmas volt az első alkalom? A tudomány szerint emiatt nem kell aggódnod

Volt már olyan, hogy minden összejött, csak épp az első szex sikerült katasztrofálisan?

A hét táplálkozási tippje: tényleg hatásos a vércsoport-diéta?

A vércsoport-diéta megint egyre népszerűbb. De tényleg olyan hatásos, mint ahogy azt sokan állítják? Ennek jártunk utána.

Kiderült, mit alakítanának át a férfiak a testükön! Mit szólsz az eredményekhez?

Egy új kutatás arra derített fényt, hogy a férfiak is szívesen változtatnának a kinézetükön. Mutatjuk, melyik testrészek az érintettek.

A Harvard professzora szerint ezt az 5 ételt napi szinten kéne fogyasztanunk

Teresa Fung szerint ezek tartalmazzák a legtöbb tápanyagot.

Ezért érdemes rendszeresen kimchit fogyasztanod

Dél-Korea kincse nagyon jó hatással van a szervezetre.

Kerüld el a kiégést ezzel a négyhetes módszerrel!

A jó idő beköszöntével senkinek nincs kedve bent ülni az irodában. Egyre többször kalandozik el az agyad, egyre kevésbé érdekel a munka.

Zokni vagy nem zokni? Erre figyelj a választásnál, hogy tökéletessé tedd a megjelenésed

Itt egy kis segítség, hogy el tudd dönteni, milyen zoknit válassz a különböző ruháidhoz.

Olvasd el ezeket is

MINDIG ARRA BIZTATUNK, HOGY ADJ BELE MINDENT, DE MOST ELÉG LESZ AZ 50 %

Csak 1335 Ft