Magyar ultratriatlonista nyerte a 480 kilométeres futóversenyt a Himalájában

Magyar ultratriatlonista nyerte a 480 kilométeres futóversenyt a Himalájában
Forrás: Facebook

Szőnyi Ferenc diadalmaskodott a brutális Hell Race-en.

Hétvégén rendezték a világ legkeményebb futóversenyét a Himalájában. A Hell Race név kicsit sem túlzó, hiszen azoknak az elvetemülteknek, akik elindulnak ezen a viadalon, nem kevesebb, mint 480 kilométert kell megtenniük a világ legmagasabb hegyének hágói között.

Idén hárman álltak rajthoz az emberi teljesítőképesség határát feszegető megmérettetésen: a francia Guillaume Arthus, az indiai Bhupendra Rajput és Szőnyi Ferenc. A komáromi ultratriatlonista féltáv után meglepően őszintén mosolygott.

A másik két induló feladta a versenyt, a szintidő 120 óra volt, Szőnyi végül 113 óra, 13 perc, 29 másodperc alatt teljesítette a távot. A befutó után úgy nyilatkozott:

Keresem a szavakat. Nagyszerű dolgot vittem véghez. Mondjuk pont így képzeltem, bár ez nagyképűen hangzik.. Ha nem vágysz arra hogy tejesítsd a teljesíthetetlent, azt akkor soha el nem éred. Két év után futva visszatérni Leh-be és a stupához érve átszakítani a leghosszabb verseny célszalagját- majd magasba emelni a magyar lobogót, ennél számomra nincs szebb és büszkébb dolog!

A banántej a tökéletes vegán megoldás

A gyümölcsből készült ital egyáltalán nem tartalmaz laktózt, ráadásul sokkal finomabb, mint az eredeti.

Hogyan állj neki újra az edzésnek kihagyás után? Szakértőnk elmondja!

Mindenkivel előfordul, hogy akár sérülés, akár nyaralás, akár magánéleti/munkahelyi teendők miatt átmenetileg az edzés háttérbe szorul. Alapvetően én már úgy állok ehhez, hogy az edzés annyira jót tesz nekem, hogy akkor se hagyom ki, ha csak késő este vagy épp hajnalban jutok le – szóval nincsenek már kihagyott hetek. Viszont régen voltak, úgyhogy meg tudom érteni.

Tüsszentened kell? Ezért ne tartsd soha vissza!

Ha allergiás vagy, nyáron biztos sokkal többet tüszzentesz a kelleténél. De mi van akkor, ha nem szeretnéd, hogy mindenki hallja, ezért megpróbálod visszatartani? Eláruljuk, hogy nem jársz jól.

Mangólevéllel a cukorbetegség ellen: Itt a diabétesz elleni új fegyvere

A cukorbetegség nem játék! A mangó levele viszont segíthet a diabétesz elleni küzdelemben, így mindenkinek érdemes kipróbálnia ezt a furcsa alapanyagot!

A produktivitásra bizony a hőmérséklet is hat - Ezért vagy olyan lassú nyáron

Úgy érzed, semmilyen feladatot nem tudsz nyáron megcsinálni, amit rád bíznak? Maradjunk annyiban, hogy erről nem feltétlenül te tehetsz.

A legtisztább WC-t keresed a nyilvános mosdóban? Akkor EZT válaszd!

Képzeld el, ahogy belépsz a nyilvános WC-be. Te ilyenkor melyik ajtó mögé mész? A legutolsó a legszimpibb, vagy inkább a középső wc-t választod?

Hallottál már a dinamikus-izometrikus gyakorlatokról? Itt az ideje, hogy beépítsd őket az edzéstervedbe!

Ha nem látod az edzésed eredményét, könnyen lehet, hogy hozzászokott a tested a megszokott rutinhoz. Ilyenkor pedig az a legjobb megoldás, ha valamit változtatsz rajta.

Miért fogja minden focista ugyanúgy a fejét a kihagyott helyzet után?

A tudomány szerencsére tudja a választ erre a világbajnokság okán aktuálissá vált kérdésre.

Van összefüggés! Így hat a tetoválásod az izzadásra

Bizony, érdekes összefüggés van a tetoválás, az edzés és a verejték között, ezért nem árt tisztában lenned ezzel, ha te is ki vagy varrva.

Optikai illúzió: Te kit látsz a képen? A válaszodból kiderül, kell-e szemüveget hordanod

Több szakértő szerint ez az optikai illúzió segíthet eldönteni, hogy romlott-e a látásod és szükséged van-e szemüvegre.

Vb-döntő: Mandzukic öngólja és a vb legnagyobb potyája zárta keretbe a tornát

A horvát csatár vasárnapi produkciójához hasonló bravúr eddig csak egy futballistának jött össze.

Megérkezett végre a tökéletes szundikütyü, ami teljes csendet teremt

Viszlát elpocsékolt éjszakák, az Enter SilentMode száműzi a végigásított napokat.

Lehet, hogy bizarrul hangzik, de életet menthet a gombás smoothie

A legújabb őrület meredeknek tűnik, de kétségtelenül csökkenti a stresszt.

Fáj a hátad? Akkor ilyen pózokban aludj, hogy ki tudd pihenni magadat!

Az alvásnak arról kellene szólnia, hogy felfrissülj és feltöltődj tőle, nem pedig arról, hogy beálljon tőle a hátad. Mutatjuk, milyen pózban aludj, hogy elkerüld a hátfájást!

A hét táplálkozási tippje: Így tedd laktatóbbá a salátádat

Biztos ismerős a helyzet, hogy amikor salátát eszel ebédre, egy óra múlva máris valami új kaja után nézel. Egy dietetikus viszont megoldja ezt a dilemmát!

Alvási inercia: Ezért vagy annyira mérges ébredés után

Te is szembesültél már vele, hogy Grumpy cat hozzád képest semmi reggelente? Mutatjuk, miért van az, hogy sokan mérgesek és rosszkedvűek ébredés után.

Tények és tévhitek a napszemüvegekről + 3 idén divatos modell férfiaknak

Amellett, hogy nem hunyorogsz, amikor a szabadban vagy, sokkal több és fontosabb előnye is van a napszemüvegeknek. Egy szemorvos pedig elmondja, pontosan miért is jó, ha odafigyelsz arra, hogy megvédd a szemedet a naptól.

A hét edzéstippje: nem csak hétfőre! Itt a Szikla intenzív edzésterve mellizomra!

A Szikla legújabb edzős videója tömve van mellpumpáló gyakorlatokkal - Miért ne próbálnád ki őket?

3 tipp, amivel megelőzheted a fogszuvasodást

Ne ess kétségbe, ha felfedezed az első jeleket, nem biztos, hogy fúrás-faragás lesz a dolog vége.

Horvát csoda: Mutatjuk a legjobb mémeket az angol buktáról

It's not coming home, Gareth Southgate-ék nem viszik haza a hőn áhított trófeát.

Olvasd el ezeket is

Tedd meg velünk az első lépést! Most egyéves előfizetés 5370 Ft helyett csupán 2685 Ft

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem