A héten bátran igyál meg hat sört! El is mondjuk, miért!

A héten bátran igyál meg hat sört! El is mondjuk, miért!
Forrás: getty images

Nyugodtan bonts fel egy üveggel! Azt is elmondjuk, miért!

Olvasd el ezt is!

Egy új, amerikai kutatás szerint a moderált alkoholfogyasztás elősegítheti a cukorbetegség megelőzését.

A kutatásban 70.000 ember vett részt, akiknek az alkoholfogyasztási szokásaikról kellett nyilatkozniuk. 5 éven át követték nyomon az életüket a kutatók. Ezt követően megvizsgálták az eredményeket és a szakértők arra jöttek rá, hogy azok a férfiak, akik heti 3-4 sört ittak meg, 27 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek cukorbetegségtől az 5 éves intervallum alatt.

A legkisebb esély azoknál volt a diabétesz kialakulására, akik hetente 14 italt fogyasztottak el (43 százalékkal csökkent az esélyük).

gif

Az sem volt mindegy, milyen italt választottak. A röviditalok nem védtek a cukorbetegség ellen, a sör és a bor viszont igen. (Ha nem bírod a sört, akkor sem kell elkeseredni, a bor ugyanis 30 százalékkal csökkentheti az esélyt a betegség kialakulására).

A kutatók szerint azért ilyen hatásos az alkohol, mert gyulladásgátló hatású és az anyagcserét is felgyorsíthatja.

Érdemes azonban okosan választanod és odafigyelned az adagokra is, szóval hetente maximum 6 sört igyál meg - és ha lehet, ne egy napon.


Ha a táplálkozásra is szeretnél figyelni, válogass a következő gyümölcsök közül:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
A legegészségesebb gyümölcsök
A hét edzéstippje: A regenerálódás 6 szabálya, amit mindenkinek érdemes betartania

Az alábbi kipróbált, tudományosan igazolt módszerekkel javíts az eredményeiden és csökkentsd a fájdalmakat.

Mesterséges komló teheti fenntarthatóvá a sörfőzést

A szakemberek élesztőgombával kísérletezve találták meg a megoldást.

Vigyázz! Ezekben az európai városokban a legegészségtelenebb időt tölteni

Ha szeretsz utazni, biztos, hogy számtalan európai nagyváros is szerepel a bakancslistádon. Azonban sajnos van egy igazán népszerű város, ami nagy kárt tehet az egészségedben…

Miért fejlődnek egyes izmok nehezebben, mint a többi? Íme szakértőnk válasza!

Rendszeresen edzel, súlyzózol? Esetleg próbáltál már izmot építeni? Talán sikerült is? És a végén belenéztél a tükörbe, és mit láttál? Gyakran előfordul, hogy egyes izmok jobban fejlődnek, míg mások kevésbé.

A tojás szavatossága: Így nézd meg, hogy még jó-e!

Ha már egy ideje ott áll a hűtőben a tojás, nehéz lehet eldönteni, hogy még megeheted-e. Pedig van egy szuperegyszerű tipp, amit ilyenkor bevethetsz!

Rákpáncéllal tehetünk pontot az ételcsomagolás dilemmájára

Ez az alternatív megoldás még effektívebb is, mint az eredeti.

Janice (néni), Ausztrália legidősebb testépítője 75 évesen sem lassít

Motiválni és bátorítani akarja a nőket a szigetország legkeményebb nagyija.

Ezek a testrészek érdeklik a legjobban a nőket!

Gondolkodtál már azon, mit néznek meg a nők a férfiakon? Akár igen, akár nem, mutatjuk a választ!

Egy szakértő szerint a fociban meg kellene tiltani a fejelést, mégpedig ezért

Egy agysérülésekkel foglalkozó szakember szerint érdemes lehet új szabályozásokat bevezetni a fociban, a játékosok testi épségének megőrzése érdekében.

Tényleg meg kell mosni a zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás előtt?

Anyukád biztos, hogy mindig azt hajtogatta gyerekkorodban, hogy mosd meg a zöldségeket és gyümölcsöket, mielőtt megennéd őket. Szakértők elmondják, hogy valójában mit kell tenni ezzel kapcsolatban!

Ha ennyit eszel reggelire, biztos, hogy elkerülöd a hízást

Szeretnél egy kis segítséget kapni a reggelidhez? Ne aggódj, kutatók előrukkoltak egy olyan eredménnyel, amit nem tudsz majd figyelmen kívül hagyni.

Válassz okosan! A sportnadrág hosszát az edzés típusa határozza meg

A kényelem szempontjából egyáltalán nem mindegy, mennyire hosszú rövidnadrágban edzel. Megmutatjuk, hogy a különféle sportágakhoz milyen nadrághossz számít ideálisnak.

5 ok, amiért szuper James Bond válhat Idris Elbából

Évek teltek el a legutóbbi James Bond film óta, így nem véletlen, hogy mindenki megörült a hírnek, hogy végre van egy új jelölt a láthatáron. A legújabb információk szerint Idris Elba játszhatja majd a következő brit titkosügynököt.

A tudomány szerint az is káros, ha túl kevés sót viszünk be a szervezetünkbe

Most legyen okos az ember... - Egy új kutatás szerint az se jó, ha teljesen elutasítjuk a sót.

Feltalálták a rizsfajtát, ami a HIV-kezelés csodafegyvere lehet

Amerikai, brit és spanyol tudósok értek el áttörést ezen a területen.

A hét táplálkozási tippje: A fehérjefogyasztás alapjai - 4 dolog, amit jó, ha tudsz

Ha odafigyelsz a táplálkozásodra, érdemes a fehérjefogyasztásodat is megreformálni, ha szükséges. A következő négy tanácsot mindenképp tartsd be!

A hét edzéstippje: Szabadulj meg a hátfájástól mozgással!

A hátad fáj, a megoldást mégis az agyadban érdemes keresned. Maradj mozgásban az alábbi kilencpontos program segítségével.

Mindent a hidratációról: Mikor, mit és mennyit kell inni?

Itt a nyár és a meleg és mindenki izzad. Nem kell edzeni se – egy szimpla séta a tűző napon, vagy egy lépcsőzés és már dől is rólunk a víz. A megfelelő folyadékbevitel és hidratáció nélkülözhetetlen ilyen időben, még akkor is, ha nem sportolunk.

Dúsabb szakáll bármilyen áron? 3 furcsa módszer, amit bevethetsz

Köszönhetően annak, hogy a szakáll ekkora hangsúlyt kapott az utóbbi években, a kevésbé dús arcszőrzettel megáldott férfiak gyakran elképesztő beavatkozásoknak vetik alá magukat annak érdekében, hogy ők is követhessék a divatot. A következő három módszer a legelterjedtebb.

Stílustrükkök férfimell ellen: Ezekkel egyenletes lesz a felsőtested

Egyre több férfi küzd azzal a problémával, hogy kissé nagyobb a melle az átlagosnál - és nem az edzés miatt. A következő trükkökkel viszont egyenletesebb, szinte vasalódeszka-simaságú felsőtestre tehetsz szert.

Olvasd el ezeket is

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem