A rendszeres önkielégítés nemcsak az egészségednek, hanem az alakodnak is jót tesz! Mutatjuk, miért!

A rendszeres önkielégítés nemcsak az egészségednek, hanem az alakodnak is jót tesz! Mutatjuk, miért!
Forrás: pinterest

Felejtsd el, amit anyukád mondott - a maszturbálás az egészséges és boldog élet egyik kulcsa!

Amikor először csináltad, valószínűleg úgy gondoltad, hogy nagyszerű és lehet, hogy kicsit jobban is rákattantál a kelleténél. De mennyi számít soknak? Egyáltalán van előnye, ha többször csinálod?

Úgy tűnik, a mennyiség miatt nem kell, hogy fájjon a fejed, hiszen egy kutatás szerint az önkielégítés szuper hatással van az egészségedre. A kutatásban 1200 férfi vett részt, akiknek az önkielégítési szokásaikról kellett mesélniük a szakértőknek. A kutatók arra jöttek rá, hogy akik legalább hetente 4 alkalommal nyúltak magukhoz, nagyobb eséllyel találtak munkát, elégedettebbek voltak a testükkel, sőt, még kondibérletük is volt.

„Akik szexuálisan magabiztosak és többször maszturbálnak, azok magasabb pozíciókat töltenek be a munkahelyükön, jobban figyelnek az egészségükre és a testükre is”

- árulta el dr. Chris Donaghue, a kutatás vezetője.

Sajnos azonban a mai világban még mindig elég negatív azoknak a megítélése, akik rendszeresen végeznek önkielégítést. Bár tényleg létezhet függőség - amikor már a hétköznapi teendőjét sem tudja valaki elvégezni az önkielégítés miatt -, ám ez ritkán fordul elő, azzal pedig az égvilágon nincs semmi probléma, ha hetente párszor kényezteted magadat.

Egyébként pedig korábban több kutatás is igazolta, hogy a maszturbálás jó hatással van az immunrendszerre, csökkenti a stresszt és a prosztatarák kialakulását is.

Szóval nyugodtan bűvöld a kígyódat!


Jöhet egy kis ihlet az esti gyakorláshoz?

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Bomba Bond-lány: Rosamund Pike, a legszexibb újonc
Lehet, hogy bizarrul hangzik, de életet menthet a gombás smoothie

A legújabb őrület meredeknek tűnik, de kétségtelenül csökkenti a stresszt.

Fáj a hátad? Akkor ilyen pózokban aludj, hogy ki tudd pihenni magadat!

Az alvásnak arról kellene szólnia, hogy felfrissülj és feltöltődj tőle, nem pedig arról, hogy beálljon tőle a hátad. Mutatjuk, milyen pózban aludj, hogy elkerüld a hátfájást!

A hét táplálkozási tippje: Így tedd laktatóbbá a salátádat

Biztos ismerős a helyzet, hogy amikor salátát eszel ebédre, egy óra múlva máris valami új kaja után nézel. Egy dietetikus viszont megoldja ezt a dilemmát!

Alvási inercia: Ezért vagy annyira mérges ébredés után

Te is szembesültél már vele, hogy Grumpy cat hozzád képest semmi reggelente? Mutatjuk, miért van az, hogy sokan mérgesek és rosszkedvűek ébredés után.

Tények és tévhitek a napszemüvegekről + 3 idén divatos modell férfiaknak

Amellett, hogy nem hunyorogsz, amikor a szabadban vagy, sokkal több és fontosabb előnye is van a napszemüvegeknek. Egy szemorvos pedig elmondja, pontosan miért is jó, ha odafigyelsz arra, hogy megvédd a szemedet a naptól.

A hét edzéstippje: nem csak hétfőre! Itt a Szikla intenzív edzésterve mellizomra!

A Szikla legújabb edzős videója tömve van mellpumpáló gyakorlatokkal - Miért ne próbálnád ki őket?

3 tipp, amivel megelőzheted a fogszuvasodást

Ne ess kétségbe, ha felfedezed az első jeleket, nem biztos, hogy fúrás-faragás lesz a dolog vége.

Horvát csoda: Mutatjuk a legjobb mémeket az angol buktáról

It's not coming home, Gareth Southgate-ék nem viszik haza a hőn áhított trófeát.

Mennyire számít a gyakorlatok végrehajtásának sebessége súlyzós edzésnél?

Gyakori kérdés a súlyzós edzéssel kapcsolatban, hogy számít-e a gyakorlatok sebessége, hogy milyen tempóban végezzük az ismétléseket, és így tovább. Ez egy érdekes téma, főleg, hogy minden módszer alkalmazásával értek már el jó eredményeket – láttunk már olyat, aki össze-vissza rángatta a súlyt, és mégis nagy lett, de láttunk olyat is, aki szuper lassan, vagy épp szuper szabályosan végezte a gyakorlatokat és ő is nagy és izmos lett.

A focimeccsek a demencia elleni harc legújabb csodafegyverei

Alistair Burns és csapata szerint a legendás összecsapások hatékonyan aktivizálják a memóriát.

A nyaralás megöli az étvágyadat, libidódat és felborítja az anyagcserédet - De van megoldás!

Ha eddig nem mentél el valahova nyaralni, akkor komolyabban ráfeküdtél a vakációd megtervezésére. Azonban néhány baki ilyenkor is bekövetkezhet, már ami a nyaralás alatti anyagcserét illeti.

Szeretnél könnyíteni a legnehezebb edzéseiden? Alkalmazd a kognitív felbecsülés módszerét!

Ha a lábnap a legnagyobb rémálmod, különösen az utána következő fájdalom, akkor jól figyelj, mert egy furcsa trükk segíthet abban, hogy könnyebben átvészeld a nehéz helyzeteket és jobban menjen az edzés.

Cristiano Ronaldo a Juventus csapatában folytatja

Cristiano Ronaldo ma jelentette be, hogy a Juventushoz igazolt, 100 millió eurót fizetett a klub a Real Madrid csatáráért.

5 kép és videó, ami bizonyítja, hogy Sylvester Stallone 70 felett is bombaformában van

Mire Rocky Balboa felért a múzeum lépcsősorának tetejére, már akkor tudni lehetett, hogy egy igazi fitneszikon született Sylvester Stallone személyében.

Jobban szeretnél teljesíteni a munkádban? Akkor lazítsd meg a nyakkendődet!

Az irodai öltözet sokak számára a nyakkendő viselését is megköveteli. Ez a kiegészítő viszont sokszor többet árt, mint használ - legalább is egy új kutatás szerint.

4 dolog, amiről azt hiszed, hogy jót teszel vele, de a barátnőd szerint inkább idegesítő

A nők szívét nehéz megnyerni, és az is könnyen lehet, hogy rossz módszerekkel próbálkozol. Nem mindig jó ötlet megpróbálni megoldani a problémáját, vagy meggondolatlanul meglepni a zuhany alatt.

Gal Gadot nem csak a filmvásznon szuperhős

Wonder Woman épp a következő filmjét forgatja, de a kemény munka közben sem felejtkezett meg a gyermekekről.

Ettől a lakberendezési terméktől sokkal jobb lehet a szexuális életed!

Azt tudjuk, hogy libidóra rengeteg dolog van jó hatással: a tengeri herkentyűk, a csokoládé és más ételek. Azonban a kaján kívül egy lakberendezési termék is segíthet abban, hogy javíts a szexuális életeden.

Ezért látsz csukott szemmel furcsa mintákat, lebegő darabkákat, fényeket

Éppen ledőlnél egy kicsit, lehunyod a szemeidet és ekkor észreveszed, hogy furcsa, fényes minták, színek úszkálnak a szemhéjad belsején.

Ronda Rousey történelmi tettet hajtott végre a UFC-ben

A 31 éves sztársportoló nem mindennapi elismerésben részesült.

Olvasd el ezeket is
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Tedd meg velünk az első lépést! Most egyéves előfizetés 5370 Ft helyett csupán 2685 Ft

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem