SUHANJ! a D24-gyel!

SUHANJ! a D24-gyel!

240 élmény, amit a sportnak köszönhetünk

A Dreher Sörgyárak alkoholmentes márkája, a D24 a tavalyi sikeres együttműködést követően idén is támogatja a SUHANJ! Alapítványt, amely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Mivel edzés után különösen fontos a folyadékpótlás, ezért az egész nap fogyasztható, frissítő D24-gyel áll a jó ügy mellé és nyári nyereményjátékával fogyasztóit is bevonja a jótékonykodásba. A márka és a fogyasztók segítő összefogása mellett a hangsúly a sport szeretetén, valamint az ép és fogyatékkal élő társaink közös sportolási élményén van, amelyet közismert emberek is népszerűsítenek.

Kép

Május 30-án a teljesen akadálymentes SUHANJ! Fitness-ben jelentették be az együttműködés részleteit, amely szerint a D24 egy nagyobb összeggel támogatja a SUHANJ! Alapítványt. Ez az összeg a fogyasztók segítségével gyűlhet össze, a márka ugyanis arra buzdítja vásárlóit, hogy képeken keresztül mondják el, nekik mit adott a sport és ezt a #d24, #suhanj, #erőtadunk, #sportnakkoszonhetem hashtagekkel ellátva osszák meg Instagramon másokkal is. A közös kampány célja legalább 240 olyan fotó összegyűjtése, amely a sportról szól.

Kép

Több híresség is a kezdeményezés mellé állt: Fenyvesi Zoli, Hajós András, Kocsis Tibor, Kovács Patrícia és Lukoviczki Réka a közös edzés után D24-es alkoholmentes sörös dobozokat írt alá. Az általuk dedikált három dobozzal a szervezők játékra hívják az érdeklődőket, amelyeket három eseményen rejtenek majd el. A D24 a megtalálók segítségével minden egyes doboz után adománnyal támogatja a SUHANJ! Alapítványt. A megtaláló pedig a különleges dobozon kívül egy D24-gyel teli tornazsákkal és egy SUHANJ! Fitness bérlettel gazdagodik.

Az így kapott támogatás összegét a SUHANJ! közösségi futóprogramjainak fejlesztésére fordítja majd, amelynek segítségével újabb különleges lehetőséget biztosítanak a sportolásra.

„Célunk, hogy újabb és újabb mozogni vágyó fogyatékkal élőt, és sportolásukat segítő önkéntest vonjunk be a mozgalmunkba. Azt szeretnénk, ha a suhanjosok által tavaly az edzéseken és a versenyeken teljesített 12 960 kilométert idén 15 000-re tornázhatnánk fel közösen. A támogatás révén lehetőségünk nyílhat keddenként és szombatonként szervezett szabadtéri edzéseinket fejleszteni, ahová minden érdeklődő sportbarátot szeretettel várunk. Valljuk, a mozgás öröme mindenkié, osztozzunk benne minél többen!" – mondta Nagygyörgy András, a SUHANJ! Alapítvány forrásteremtési munkatársa.

„Mi pedig abban szeretnénk segíteni a SUHANJ! munkáját, hogy ez valóra válhasson. Tavaly már láttuk, hogy milyen hasznos munkát végez az alapítvány, ezért nagy örömmel álltunk idén is a jó ügy mellé. Bízunk benne, hogy fogyasztóink aktív részvételével összegyűlik majd az a pénz, amiből meg tudják valósítani az idei céljaikat.” – egészítette ki Wilheim Gábor, a Dreher Sörgyárak marketingigazgatója.

Kép

A D24-ről:

A D24 tökéletes választás mindazok számára, akik aktív életet élnek. Természetes alapanyagokból, tartósítószer nélkül, speciális élesztővel főzzük. Frissítő ízének köszönhetően kiváló alternatívája az üdítőknek, ásványvizeknek és sportitaloknak, ha azt szeretnéd, hogy az élményben gazdag, aktív programok után újra tele legyél élettel.

A Dreher alkoholmentes termékével az igazi sör ízét a nap bármely szakaszában élvezhetjük. Egyedi gyártási technológiával a teljes sörfőzési folyamaton keresztül megy, karakteres keserűjét kiemeli mérsékelt testessége. Markánsan maláta és komló illatú, frissítő jellegű alkoholmentes sör. A gyümölcsös ízek kedvelőit a D24 különleges portfóliója célozza olyan izgalmas ízesítéssel, mint az Egzotikus Citrom, a Lime-Málna és a Pomelo-Grapefruit.

A SUHANJ! Alapítványról:

A SUHANJ! 2010-ben alapított non-profit, közhasznú szervezet, mely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez. Az Alapítvány 2016-ban megnyitotta Magyarország első integratív, látás- és mozgássérültek számára egyaránt akadálymentes, épek számára is nyitott edzőtermét (SUHANJ! Fitness). 2017-ben és 2018-ban Civil Díj elismerésben, 2017-ben Sozial Marie társadalmi innovációs elismerésben részesült.

www.suhanj.hu

Az sms-hibák, amik a következő randiba kerülnek

Az egy dolog, ha megszerzed a kiszemelted telefonszámát, de el is kell tudni hívni randzini.

Terméketlenség: A pénisz mérete is számít?

Sokan nem is tudják magukról, hogy terméketlenek, csak akkor derül rá fény, amikor gyereket szeretnének és részt vesznek egy kivizsgáláson.

Így kéne edzened, ha úgy akarsz kinézni, mint a Trónok harca Hegye

Hafþór Júlíus Björnssonnak elképesztő teherbírása van.

A hét táplálkozási tippje: Szeretnél izmos lenni? Akkor nyomj be 3 tojást edzés után

Nem véletlenül annyira fontos a regeneráció, hiszen az edzés után a testedben lejátszódó folyamatok szabják meg, mennyire leszel izmos.

A sör lehet a globális felmelegedés következő áldozata

Valószínűleg emiatt egy kicsivel többen figyelnek majd oda a környezetvédelemre.

Készülj fel: A férfiak is szenvednek a menopauzától

Nem csak a nőknél jelentkeznek furcsa tünetek a menopauza miatt, hanem a férfiakat is érinti a jelenség.

A hét edzéstippje: mely gyakorlatokkal lehet a legtöbb zsírt elégetni?

Valószínűleg az egyik leggyakoribb kérdés, amit megkapnak a személyi edzők, hogy melyek azok a gyakorlatok, amikkel a legtöbb zsírt el lehet égetni.

MMA-debütálásra készül a világ egyik legfélelmetesebb embere

Martyn Forddal a nyílt utcán se nagyon kerülnénk szembe, nemhogy az oktagonban.

Nurmagomedov is kihívta egy meccsre Floyd Mayweathert

A Conor McGregor által megkezdett úton jár a dagesztáni bunyós.

Ezt árulja el a nyelved színe az egészségedről

Bizony, a nyelved is nagyon sok betegséget megmutathat, amikre nem is gondolnál.

Hogyan hat az alkoholfogyasztás a fittségedre?

Ha szeretnél fitt maradni, akkor jobb ötlet, ha egy időre hanyagolod a piát, hogy gyorsabb eredményeket érj el.

Egy kutya azért rohant be a meccsre, hogy megsimogassák a hasát - VIDEÓ

Az ilyen pillanatokért is megéri meccset nézni.

Zseniális módszerrel óvja meg a junkfoodtól túlsúlyos tanítványát a személyi edző

Mike Hind kiplakátolta Dibsy összes kedvenc helyét az elrettentő röplappal.

Új őrület hódit a sport világában: a "fitness snacking" - vagyis az "edzésnassolás"

Egy kiadós edzésnél nincs is jobb, viszont a mai világban már sokan próbálják minél rövidebb idő alatt letudni a kötelező mozgást.

Így alakul a villámlábú Usain Bolt futballkarrierje - már két gólt lőtt a sprinter

A jamaikai sportlegenda, Usain Bolt újabb lépést tett profi focikarrierje felé, mivel a próbaidőszakában két gólt is befüstölt egy barátságos mérkőzésen.

Ezért csukd be mindig a hálószobád ajtaját!

Érdemesebb inkább bezárni a hálószoba ajtaját, mielőtt elaludnál.

Netflixre jön a McGregor - Mayweather meccsről szóló dokumentumfilm

Naná, hogy bemutatják a szupermeccs felvezetésének minden egyes pillanatát.

Így lett vegán az Egyesült Királyság egyik futballcsapata

Még a neve is stílszerű a Forest Green Roversnek.

Olvasd el ezeket is

Fizess elő a Men’s Health magazinra 5370 ft helyett most csak 2685 Ft-ért

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem