Anthony Joshua elmondta, milyen étrend segítségével lett igazi bajnok

Anthony Joshua,boksz
Forrás: Instagram

21 mérkőzéséből 20-at KO-val nyert a watfordi születésű ökölvívó.

Kemény dolog felkészülni egy nehézsúlyú címmeccsre, Anthony Joshua nagyon jól tudja ezt, hiszen sokadik alkalommal csinálja végig a procedúrát. A 28 éves ökölvívó szeptember 22-én Alexander Povetkin ellen lép ringbe, elmondása szerint már alig várja az ütközetet.

Ami az étrendemet illeti: a mérkőzés előtti tíz hétben minden egyes nap 5000 kalóriát viszek be a szervezetembe. Szerencsés vagyok, mert egy komplett stáb dolgozik azon, hogy minden rendben menjen az étkezést illetően, ők figyelik, hogy megfelelőek-e az adagjaim, illetve akkor is közbelépnek, ha túledzem magam.

Az angol bunyós elmondta azt is, hogy egyáltalán nem fogyaszt glutént, illetve megfosztja magát a sajt és a fehér rizs élvezetétől is. Joshua nem eszik csípőset, sem olyan ételeket, amik felpuffasztják. Elmondása szerint akkor is nagyon odafigyel az étrendjére, mikor éppen nem készül nagy összecsapásra.

Ha van egy nagy meccs a láthatáron, akkor minden napomat úgy kezdem, hogy lehúzok egy liter vizet, ami beindítja az anyagcserémet. Ezt követően jöhet valami gyümölcs, majd a reggeli 11 óra körül. Ez olyan, mint másnak az ebéd: rizs, csirke, zöldség és édesburgonya. Az edzések után általában vörös húst, vagy halat fogyasztok.

Anthony Joshua elmondta, vannak olyan dolgok, amiknek csak nagyon nehezen tud ellenállni, ilyen a brownie és a jégkrém is.

Tovább olvasok
3 fajta péniszfájdalom, és ami mögötte van

Kíváncsi vagy, hogy mi okozza a fájdalmat a két lábad között? Megmondjuk.

Íme, a legegészségesebb mód az alkoholfogyasztásra!

Diétáznál, de szívesen kirúgsz a hámból? Egy dietetikus elmondta, hogyan csináld!

4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem