17 életvezetési tanács gyerekektől, akik sokkal okosabbak nálunk

Az a gond a felnőtt léttel, hogy túlbonyolítunk mindent. Pedig elvileg minél idősebbek vagyunk, annál bölcsebbek is. Mikor találkoztál utoljára egy öreg apóval, aki olyan okosságokat mondott, mint mondjuk Yoda? Na ugye.

Az a gond a felnőtt léttel, hogy túlbonyolítunk mindent. Pedig elvileg minél idősebbek vagyunk, annál bölcsebbek is. Mikor találkoztál utoljára egy öreg apóval, aki olyan okosságokat mondott, mint mondjuk Yoda? Na ugye.

Ha szeretnél szívből jövő, egyenes tanácsot kapni, fordulj inkább az 5 éves kisfiadhoz, vagy unokaöcsédhez. Hogy bizonyítsuk, tényleg igazán bölcsek a gyerekek, itt van néhány tanács tőlük:

Sport

„Az izmaid dolgozzanak olyan keményen, ahogy csak tudnak. És csinálj több terpesz-zár ugrást. Közben vigyázz, nehogy elgörbüljenek a csontjaid.” - Aki, 9

„A jóga jó! Megnyújtja a tested, így az nem megy össze.” - Gemma, 7

„Fuss úgy, mintha láva folyna mögötted. Mert ekkor még ha fáradt is vagy, csak hátranézel és látod, hogy ‘Áááá, jön a láva’, és tovább futsz.” - Charlie, 5

Párkapcsolati tippek

„Először alábecsülöd, esetleg nem is kedveled, aztán a következő évben megkéred a kezét.” - Logan, 7

„Közel kell állnod hozzá, de nem annyira. Menj, ha azt szeretné, de utána közeledj hozzá.” - Gavriella, 7

„Ne tegyél ragasztót a hajába. Lehet, hogy szerinted vicces, de a lány biztos, hogy nem örül neki.” - Charlie, 5

Olvasd el ezt is!

Táplálkozási tippek

„Egyél sok brokkolit. Lehet, hogy sokat pukizol tőle, de erősebb leszel. Ha sokat pukizol, de erős vagy, az elég jó kompromisszum.” - Gemma, 7

„Ne fogyókúrázz. Csak egyél egészséges dolgokat. És azt sose próbáld ki, hogy más embereket is megeszel!” - Logan, 7

Stresszcsökkentő tippek

„Menj sétálni az erdőbe. A természet szuper, mert vannak benne madarak és a Bigfoot is ott él.” - Ian, 5

„Nevess úgy, hogy összepisiled magad. A nadrágod tönkreteszed, de legalább vidám voltál.” - Charlie, 5

Olvasd el ezt is!

Pénzügyi tanácsok

„Ásd el a pénzed a kertben, de csinálj róla egy térképet. A térképet is rejtsd el olyan helyre, ahol még te se találod meg, nehogy kiásd a pénzt. Add oda mondjuk egy olyan barátodnak, akinek sok pénze van.” - Charlie, 5

„Várj karácsonyig, vagy a szülinapodig.” - Logan, 7

„Fizess úgy, hogy sok aprót kapj vissza. Tedd az aprót a zsebedbe, így nehéznek érzed és azt gondolod, gazdag vagy.” - Aki, 5

„Menj 100 forintos boltba. Lehet, hogy nem találsz olyan dolgot, ami kellene neked, de minden elég olcsó.” - Oscar, 5

A hosszú élet titkai

„Igyál naponta sok-sok vizet, vagy változz fává, vagy medúzává.” - Morgan, 8

„Vegyél egy nagy házat. Ha elég nagy, sokat kell sétálnod a fürdőszobáig és ez jó edzés.” - Ian, 5

„Mindig nézz körbe, mielőtt átkelnél a zebrán, mert elüthet egy autó és akkor más kap csokit helyetted.” - Charlie, 5

73 az új 37! Interjú Gellért Józseffel, a 73 éves testépítővel

Gellért József nem az az átlagos nagypapa. Idén lesz 73, de ez senkinek sem jutna eszébe róla az utcán. Amellett, hogy rendszeresen fut, hetente ötször edz, és két évvel ezelőtt – tehát 70 évesen! – remek helyezést ért el az EBFF Testépítő Európa-bajnokságon. Használd a történetét motivációként!

Jason Statham 5 legjobb filmje

A 80-as években Schawrzenegger, Stallone és Bruce Willis voltak a legmenőbb akcióhősök.

A tudomány szerint a jófiúknak több szexben van részük

Már hallhattad, hogy a nők jobban vonzódnak a rosszfiúkhoz, azonban több kutatás éppen ennek ellenkezőjét támasztja alá.

Melledzés a dohányzás káros hatásai ellen

Az erős mellizmok megkímélhetnek a tüdőbetegségektől, ezért vegyél egy nagy levegőt és irány a terem!

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Itt a hatos csomag, hat lapszám, most fél áron!

Csak 2685 Ft