Cristiano Ronaldo a Juventus csapatában folytatja

Cristiano Ronaldo,Cristiano Ronaldo Juventus,Cristiano Rondalo átigazolás
Forrás: getty images

Cristiano Ronaldo ma jelentette be, hogy a Juventushoz igazolt, 100 millió eurót fizetett a klub a Real Madrid csatáráért.

Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes ma találkozott Andrea Agnellivel, a Juventus képviseletében és Görögországban beszélték meg az átigazolás részleteit.

CR7 négyéves szerződést írt alá az olasz klubbal, éves fizetése pedig 30 millió euró körül mozog majd.

“Csak hálával tudok gondolni a klubra és a városra. 9 csodálatos évet töltöttem el itt.”

- írta a Real Madridhoz címzett nyílt levelében a csatár.

Hozzátette, hogy a madridi klub meghódította a szívét, ezért szeretné mindenkinek megköszönni. A sort egy "Hala Madriddal" zárta.

Az előző klubja, a Real Madrid pedig így nyilatkozott róla:

“A Real Madrid ki szeretné fejezni a háláját egy olyan játékosnak, aki bebizonyította, hogy ő a legjobb a világon és a klub történetének legjobb eredményeit érte el. A címein kívül Cristiano Ronaldo az elköteleződés, munka, felelősség, tehetség és folyamatos fejlődés mintaképe volt.”

A közleményben helyet kapott az is, hogy Cristiano Ronaldo mindig a csapatuk legnagyobb szimbóluma lesz, aki jó példát állít a következő generációk elé. Ez nem véletlen, hiszen az öt Aranylabda mellett 451 góllal a Real Madrid gólkirálya lett, emellett több bajnoki címet, spanyol szuperkupát, Bajnokok Ligája győzelmet is bezsebelt. Várhatóan augusztus 4-én lép először pályára Cristiano Ronaldo az új csapat színeiben.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
5 alkalom, amikor Cristiano Ronaldo bebizonyította, hogy ő az egyik legfittebb férfi a világon
Tovább olvasok
4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Így néznek ki a Trónok harca sztárjai szakáll nélkül

Kattints a galériára és ismerd meg Westeros szakállas embereit a szőrzetük nélkül.

5 nem szokványos dolog, amitől nagyobb eséllyel lehet szívrohamod

Még akkor is veszélyben lehetsz, ha egyébként egészséges a szíved és a családodban sem fordult elő szívbeteg. Elmondjuk miért:

Hat kínos, vicces és mégis borzalmas szextörténet

„Véres lett az orrom, amikor lementem.”

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem