A hét edzéstippje: milyen gyakran kell edzened, hogy izmot építs?

A hét edzéstippje: milyen gyakran kell edzened, hogy izmot építs?
Forrás: getty images

Ha komoly eredményeket akarsz elérni, akkor remélhetőleg az edzést is komolyan veszed.

Azt viszont nehéz meghatározni, hogy mennyi edzésre van szükség ahhoz, hogy látványos eredményeket érj el, erősebbé és fittebbé válj.

Először is, érdemes megnézni, hogy milyen az edzettségi szinted. Egy kezdő sportoló az első néhány hónapban könnyebben fejlődik, ha betartja a mozásra és étrendre vonatkozó utasításokat. Két évnyi edzés után viszont már változnak a dolgok és a tapasztaltabb sportolóknak már többet kell tenniük az eredményekért.

A McMaster Egyetem kutatása szerint a haladók, akik átlagosan 2 éve edzenek, mindössze 0.2 kg sovány izmot tudnak havonta felszedni, hiszen a szervezetük hozzászokott a gyakorlatokhoz.

Hogyan kell kinéznie az edzéstervnek, ha izomépítés a cél?

A Sports Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint minden izomcsoportot hetente kétszer kell edzeni a maximális eredmények elérésének érdekében. A kutatásban egyébként 10 korábbi tanulmány eredményeit vették alapul, ebből vonták le a fenti következtetést.

Miért? Mert az izomépítés kb. 48 órán keresztül zajlik. Amikor lejár az intervallum, már nem nő az izom, csak akkor, ha újra átmozgatod. Természetesen fontos kiemelni a regenerációt is, hiszen a megfelelő mennyiségű alvás, a stressz csökkentése is hozzájárul ahhoz, mennyire nevezhető hatékonynak a folyamat.

A legjobb megoldás tehát az, ha hati kétszer edzel felsőtestre és alsótestre, emellett pedig arra is odafigyelsz, hogy a szervezeted megfeleően regenerálódjon!


Ha felsőtestre edzenél, próbáld ki Tom Hardy fekvőtámasz edzéstervét!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Íme, Tom Hardy fekvőtámasz edzésterve, amit még Batman is megirigyelne
Tovább olvasok
Az elhanyagolt házimunka, amire rámehet a szexuális életed

A halogatás komoly gondokat is okozhat.

Diaz: Ha feszült vagyok, kiütöm magamból a mérget - videó

Aktuális címlapsztárunk az edzésmódszereiről és a sport iránti szeretetéről is mesélt.

Mit tegyek, ha megjátssza az orgazmust?

Akár hiszed, akár nem, a dolognak általában semmi köze a teljesítményedhez.

A 6 leggyakoribb hiba húzódzkodás közben

Így csináld, ha fejlődni akarsz.

Tesztoszteron-kúra: az egészséges életmód első lépcsőfoka?

Gyógyír a középkorú férfiak problémáira.

A bicikli virágoztathatja fel a szexuális életedet

Egy kis tekerés és minden egyenesbe jön.

5 dolog, amiért legalább egyszer muszáj elmenned Zell am See-Kaprunba

Fantasztikus lehetőségeket az az osztrák régió.

5 dolog, ami segít enyhíteni az izomfájdalmat

Mutatjuk, melyek az igazán hatékony módszerek.

Reformpalacsinták a dietetikustól: tej, tojás vagy glutén nélkül

Az utóbbi években a húshagyó kedd, azaz a húsvét előtti 40. nap – vagyis a böjt kezdete – valóságos palacsintaünneppé vált. Igen ám, de a palacsintával több baj is van: 1. kalóriadús. 2. magas a glikémiás indexe. 3. ha ki kell iktatnod az étrendedből a tejet, a tojást vagy a glutént, akkor gondban lehetsz. De nem velünk: mutatunk néhány szuper receptet!

The Titan Games - Dwayne Johnson bajnokokat avatott

Charity Witt és James Jean-Louis lettek a legtitánabbak.

Mégis miről fantáziálnak az aszexuális emberek?

Ezekről ábrándozik az, akinek egyáltalán nincs libidója.

DNS-alapú tesztek segítségével jönnek a tökéletes edzéstervek

Búcsút inthetünk végre az elkerülhető sérüléseknek.

Világbajnok lett a nagymarosi csiliszósz

Már több amerikai étterem keresi Nagy Gábor termékét.

4 dolog, ami megakadályozza a fogyást

Mutatjuk, mik lehetnek a súlyvesztés elmaradásának okai.

Útmutató a női mellhez - 4 tipp a csajok kényeztetésére

A hölgyek szerint így kéne bánnunk a keblekkel.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem