Edzés-szex-zuhany - 4 dolog, ami bizonyítja, hogy ez a helyes sorrend

A szakértő szerint kondi után érdemes egyből ágynak esni.
Forrás: Getty Images

A szakértő szerint kondi után érdemes egyből ágynak esni.

Egy intenzív edzés utáni izzadt test nem szabad, hogy megfosszon életed legjobb szexuális élményétől.

Dr. Jamin Brahmbhatt szavai ezek, aki urológusként és szexterapeutaként szerzett nevet magának a szakmában. Az ő segítségével gyűjtöttük össze azokat a dolgokat, amik azt bizonyítják, hogy közvetlenül edzés után is érdemes egymásnak esnetek.

1. Libidó

Biztosan te is észrevetted már, hogy egy kimerítő konditermi látogatás után az egeket verdesi a libidód. A szakember azzal magyarázza ezt, hogy a szervezetben a boldogságért felelős hormonok ilyenkor vannak a csúcson. Az adrenalin és a dopamin is hozzájárul ehhez az érzéshez, a tesztoszteronszint növekedése pedig csak olaj a tűzre.

2. Erekció

Egy kemény edzés serkenti a vérkeringést a szervezetben, ez alól a pénisz sem kivétel. Ennek következtében a szokásosnál is határozottabb erekcióval kedveskedhetsz a barátnődnek.

3. Kalória

Sajnos szexszel nem helyettesíthető az edzés, előbbivel jóval kevesebb kalóriát égetünk el, ettől függetlenül ideális és kellemes tréningkiegészítő lehet.

4. Evolúciós beindulás

Több kutatás is bizonyította már, hogy a nők egyszerűen képtelenek ellenállni annak a srácnak, akin bizonyos mértékű izzadtságszagot éreznek. Ennek ellenére azért az intim részeket érdemes megmosnod, főleg akkor, ha frekventált helyen kondizol.

A hét táplálkozási tippje: tényleg hatásos a vércsoport-diéta?

A vércsoport-diéta megint egyre népszerűbb. De tényleg olyan hatásos, mint ahogy azt sokan állítják? Ennek jártunk utána.

Kiderült, mit alakítanának át a férfiak a testükön! Mit szólsz az eredményekhez?

Egy új kutatás arra derített fényt, hogy a férfiak is szívesen változtatnának a kinézetükön. Mutatjuk, melyik testrészek az érintettek.

A Harvard professzora szerint ezt az 5 ételt napi szinten kéne fogyasztanunk

Teresa Fung szerint ezek tartalmazzák a legtöbb tápanyagot.

Ezért érdemes rendszeresen kimchit fogyasztanod

Dél-Korea kincse nagyon jó hatással van a szervezetre.

Kerüld el a kiégést ezzel a négyhetes módszerrel!

A jó idő beköszöntével senkinek nincs kedve bent ülni az irodában. Egyre többször kalandozik el az agyad, egyre kevésbé érdekel a munka.

Zokni vagy nem zokni? Erre figyelj a választásnál, hogy tökéletessé tedd a megjelenésed

Itt egy kis segítség, hogy el tudd dönteni, milyen zoknit válassz a különböző ruháidhoz.

A hét edzéstippje: készülj ezzel az edzéstervvel a nyárra!

Ha nyár, akkor strandszezon, vagyis egyre több időt töltesz rövidnadrágban.

Mit kell tenni, ha lesérültél? Személyi edzőnk elmondja!

Mindenkivel megesik, hogy lesérül, aki rendszeresen jár edzeni. Valami pattan a válladban, hirtelen belenyilall valami a könyöködbe, lerakod a felhúzást és érzed, beállt a hátad.

Milyen gyakran kell edzeni a különböző izomcsoportokat?

Nem elég hetente egyszer, ha eredményes szeretnél lenni!

Cégvezető vagy reality sztár? Így hat a munkahelyed választására a születési sorrend

Azért jelentkeztél a fősulira, hogy felnőttként azzal tudj foglalkozni, amit igazán szeretnél, ugye?

3 tipp, ha nehéz súlyzókkal szeretnél edzeni

A következő tippek segítenek abban, hogy látványosabb eredményeket érj el!

A top 5 fizikai tulajdonság, amit a nők keresnek az ideális párjukban

A külső megfog, a belső megtart - szól a mondás, ami nem is áll távol az igazságtól egy új kutatás szerint.

Elmúltál már 17, de még mindig pattanásos az arcod? Ez segíthet!

Egyetlen összetevőnek kell csak szerepelnie az arclemosód listáján, hogy megszabadulj a pattanásoktól!

Rossz a kedved? Kövesd Dwayne Johnson példáját és menj le egyet edzeni!

A Szikla elmondta, hogyan győzi le a negatív érzelmeket!

Ekkor fogyaszd a szénhidrátokat, ha eredményes szeretnél lenni

A szénhidrátok nem az ellenségeid. Megfelelő időben fogyasztva őket a teremben is látványosabb eredményeket érhetsz el.

Olvasd el ezeket is
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

MINDIG ARRA BIZTATUNK, HOGY ADJ BELE MINDENT, DE MOST ELÉG LESZ AZ 50 %

Csak 1335 Ft