Ezek az ételek segíthetnek a térdfájdalom enyhítésében

Rendszeresen fáj a térded? A fájdalomcsillapítót a tányérodon kell keresned!

Rendszeresen fáj a térded? A fájdalomcsillapítót a tányérodon kell keresned!

Az Annals of the Rheumatic Diseases című folyóiratban megjelent kutatás szerint ugyanis a rostban gazdag táplálkozás segíti a térdben fellépő ízületi gyulladás megelőzését.

A kutatók két tanulmány eredményeit vetették össze és arra jöttek rá, hogy minél több rostot fogyasztottak a résztvevők, annál kevesebb esetben számoltak be a térdfájdalomról.

Az Osteoarthritis Initiative tanulmánya szerint a napi 20g rostot fogyasztóknál 30 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki ízületi gyulladás és 19 százalékkal csökken a rizikója annak, hogy romlik a térdük állapota a következő 4 évben.

A második, Framingham Offspring által kiadott tanulmány szerint pedig napi 26 gramm rostot kellene elfogyasztani ahhoz, hogy 61 százalékkal csökkenjenek a térd ízületi gyulladásának tünetei.

Egyik sem mondta ki, hogy a rostok csökkentik a térdfájdalom mértékét, azonban a tápanyag képes arra, hogy megvédje az ízületet. Egyébként is, akik sok rostot fogyasztanak, egészségesebben táplálkoznak a kutatók szerint.

A szakértők szerint a rostok képesek csökkenteni a CRP nevű, gyulladást okozó fehérje mennyiségét és növeli a jóllakottság érzetét, így gátolva az elhízást (egyébként is a túlsúlyos embereknél nagyobb eséllyel alakul ki ízületi gyulladás és kopás).

Mi a teendőd? Fogyassz naponta legalább 20 gramm rostot! A legjobb forrásai a brokkoli, kelbimbó, bab, hüvelyesek, zab és a quinoa.


A következő gyümölcsöket is érdemes fogyasztanod, ha szeretnél több rostot bevinni minden étkezéssel:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
A legegészségesebb gyümölcsök
Az éjjeli nassolás hátrányai nem csak a testsúlyodban mutatkoznak meg

Ha ránk hallgatsz, csukva tartod éjszaka a hűtőajtót.

„2 héten keresztül napi 60 kitörést csináltam - ez lett az eredménye"

Nicolette Richardson, a Women’s Health amerikai szerzője izgalmas kihívásra vállalkozott. Bízott abban, hogy a napi 60 kitörés sokat javít majd a futóeredményén. Beszámolójából kiderül, sikerült-e fejlődnie.

Semmi köze a szexhez! Ezért csalja meg a legtöbb huszonéves a párját

Mindenki követ el hibákat fiatalon - általában a legtöbbnek a párkapcsolatok isszák meg a levét. És persze vannak szakítások, amik igazán fájdalmasak, különösen akkor, ha a megcsalás is közrejátszik bennük.

Növeld a tesztoszteronszinted 4 gyakorlattal!

A következő gyakorlatok nem csak abban segítenek, hogy több tesztoszteront tereljen a szervezeted, hanem erősebb és izmosabb lesz tőlük a felsőtested!

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Itt a hatos csomag, hat lapszám, most fél áron!

Csak 2685 Ft