Az elektromos cigi sokkal egészségesebb a hagyományosnál - vagy mégsem?

Az elektromos cigi sokkal egészségesebb a hagyományosnál - vagy mégsem?

Rossz híreink vannak az e-cigiseknek.

Aki dohányzott, az tudja, mennyire nehéz dolog letenni a cigit. Én is nekifutottam a dolognak már vagy tízszer, az aktuális a legsikeresebb, egyben az utolsó próbálkozásom - immár másfél éve tiszta vagyok. Egy lábtörés könnyítette meg a dolgomat, a műtét utáni fekvőgipsz és az elektromos cigi együttes erővel óvtak meg az öngyújtó szisszenésétől.

Korábban sokáig gondolkoztam azon is, hogy átállok napi egy szálra, de nemrég kiderült, hogy így is 74 százalékkal nagyobb eséllyel alakulna ki szívbetegségem, mint az egyáltalán nem dohányzóknál. Egy amerikai kutatás nemrég bebizonyította, hogy a nikotinmentes elektromos cigivel sem annyira jártam jól, ez ugyanis közel duplájára növeli a szívroham kockázatát. Már ha valaki naponta használja, és mivel általában az emberek dohányzás helyett alkalmazzák, legtöbbször ez a helyzet.

Igaz, hogy az elektromos cigik a hagyományos verziónál kevesebb rákkeltő anyagot tartalmaznak, de a mikroszemcsék szív- és keringési betegségeket okozhatnak. Az orvosok általában átmeneti megoldásként szokták javasolni az elektromos verziót. Sokan a jellegzetes, dohányos mozdulatsor hiánya miatt nem tudnak leszokni, az e-cigi átmenetileg orvosolhatja ezt a dolgot, pár hét, vagy hónap után pedig ezt már könnyebb letenni.

Már égősorral is feldobhatod a szakálladat, ha karácsonyi hangulatba szeretnél kerülni

Mióta divatba jöttek a szakállak, egyre furcsább dolgokkal lehet feldobni őket.

A tudomány szerint jobban tennéd, ha reggel 6 körül pattannál ki az ágyból

A szakemberek szerint nem érdemes álomszuszékként lustálkodni.

Lőttek az ikonikus sérónak: Fellaini letolatta a haját

Ha eszedbe jut a Manchester United játékosa, Marouane Fellaini, valószínűleg dús, göndör fürtökkel képzeled el.

Itt a világ 10 legnépszerűbb sörének listája!

Nemzetközi adatok szerint egy kínai sör a legnépszerűbb a világon a fajtáján belül.

Motoball - Itt a lovas póló focis-motoros változata

Mikor már azt hitted mindent láttál...

A 10 leggyakoribb dolog, amiről a nők hazudnak az első randin

Az első randin mindenki a saját maga legjobb verzióját szerené előhozni, így nem véletlen, hogy egy-két kisebb ferdítés, füllentés is hallható az asztalnál.

Így lesz vége a Trónok harcának a fanok szerint

Áprilisban megtudhatjuk, kié lesz a vastrón, addig viszont még bőven jut idő a találgatásra. Néhány hihető fan-teóriát gyűjtöttünk össze, amikből kiderülhet, hogyan ér véget a sorozat.

Zavarba ejtően sok mikroműanyagot viszünk be asztali sóval

Egy friss kutatás szerint évente 2000 kisebb-nagyobb darab jut a gyomrunkba.

Így szabadulhatsz meg a hasi zsírtól kardió nélkül!

Tényleg elengedhetetlen a kardiózás annak érdekében, hogy kockás legyen a hasad? Mutatjuk a választ!

Igen, a szakállad is korpásodhat - Mutatjuk, mit tegyél ellene

A szakállkorpa nem olyan, mint a hagyományos - kinézetre sem. Mutatjuk, mit kell tudnod róla.

A hét táplálkozási tippje: Edd ezt a pihenőnapodon, hogy felpörgesd a regenerációt!

Ha egy ideje érdekel az edzés világa, biztosan tisztában vagy azzal, hogy a pihenőnapokon máshogy kell táplálkozni, mint akkor, ha edzel. De pontosan hogyan néz ki egy ilyen menüsor? Mutatjuk!

Ez az egyszerű trükk egészségesebbé teszi a fehér kenyeret

Azt mindenki tudja, hogy a fehér kenyér nem egészséges, sokan mégsem váltanak át teljes kiőrlésűre. De egy trükk segítségével még ez a változat is egészségesebbé tehető.

A hét edzéstippje: Bruce Lee legendás mozdulatától neked is kockás lesz a hasad

Ha szeretnél kockásabb hasat, érdemes kipróbálnod a dragon flag (sárkányzászló) nevű gyakorlatot, amit Bruce Lee is gyakran alkalmazott.

A tudomány szerint napi 2-3 kávéval leszámolhatunk a cukorbetegséggel

25%-kal csökkenthetjük így a betegség kialakulásának kockázatát.

Proteinnehéz étrenddel készül a visszatérésre az NBA lett óriása

Kristaps Porzingis február óta bajlódik sérüléssel, de hamarosan ismét a gyűrű alatt brillírozhat.

Az ország legjobb testépítői egy helyen: ez a Superbody!

Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre a Scitec Nutrition által a legjelentősebb magyar testépítő verseny, a Superbody. A nemzetközileg is elismert megmérettetésnek november 17-én, a Vasas Jégcentrum ad otthont.

A Creed II. gonosza méltó vetélytársa lesz Michael B. Jordannek

Viktor Drago elég félelmetesen néz ki ebben a videóban.

Mennyit nézegesd a közösségi oldalakat, ha közben egészséges is szeretnél maradni?

A Pennsylvania Egyetem kutatása szerint sokkal jobban jársz, ha limitálod, mennyi időt nézegetsz közösségi oldalakat, mert így a depressziót és a szorongást is elkerülheted.

3 tesztoszterongyilkos, amitől ideje megszabadulnod

Az edzés képes megnövelni a tesztoszteronszintedet, viszont vannak dolgok, amik lecsökkentik. Érdemes ezeket megismerni, hogy elkerüld a kellemetlenségeket.

Olvasd el ezeket is

3 LAPSZÁM, MOST FÉL ÁRON 2985 FT HELYETT CSAK 1485 FT

Csak 1485 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem