Nem találsz magadnak párt? A tudomány szerint a te készülékedben van a hiba!

Akárhogy is próbálkozol, egyszerűen nem talál rád a szerelem?
Forrás: getty images

Akárhogy is próbálkozol, egyszerűen nem talál rád a szerelem?

Olvasd el ezt is!

A helyzet az, hogy valószínűleg válogatósabb vagy, mint gondolnád. Brit kutatók 2000 ember részvételével készült kutatásából kiderült, hogy a férfiak 35 százaléka szerint azért nincs párjuk, mert nem találták meg azt a nőt, aki megfelel az elvárásaiknak. A nőknél ez az arány 29 százalék volt.

“Nem meglepő, hogy a mai férfiak és nők sokkal válogatósabbak, mint a korábbi generációk tagjai. A nők általában 30 éves koruk környékén házasodnak meg, a férfiak ennél később, 35 évesen”

- mondta a kutatás vezetője, Sir Paul Coleridge.

A jó hír az, hogy bár a válások aránya magas, mégis, aki végre rászánja magát az elköteleződésre, az nagyobb eséllyel kitart a párja mellett, mint mondjuk a 20 évvel korábbi házastársak.

Hogyan maradhat tartós egy kapcsolat? A szakértő szerint a pontos tervezés és a sziklaszilárd elköteleződés alap, azonban a gyerek érkezése is kihat a kapcsolatra, a szülők ugyanis kisebb eséllyel válnak el.

Ha a párkeresést illetően te is hasonló cipőben jársz, próbáld ki a 37 százalékos szabályt!


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
10 ok, amiért jobb, ha szingli maradsz
3 fontos tanács, ha nagyobb mellizmokra vágysz

Mindjárt itt a strandszezon, szóval a felsőtestet sem szabad elhanyagolni, ha azt akarod, hogy utánad forduljanak a nők a parton. Ám sajnos sokan csak a megszokott gyakorlatokat végzik a mellizmok növelésének érdekében, azonban könnyen lehet, hogy azok nem elég hatásosak.

A hét táplálkozási tippje: a legjobb gyulladásgátló ételek

A gyulladásgátló ételek jól jönnek egy kemény edzés után, melynek során megerőltetted az izmaidat. Antioxidáns-tartalmuknak köszönhetően segítenek megállítani a gyulladást, ami kutatások szerint ízületi és szívproblémákat, Alzheimer-kórt, merevedési zavart és daganatos betegségeket is okozhat.

Ki gondolta volna, hogy ennyi egészségügyi problémát okoz az erős parfüm?

Jobban jársz, ha kevésbé markáns illatokat fújsz magadra.

Nem mindegy, hogy alszol! Az alvási pózból kiderül, mennyire vagy jó társ

A kis kifli-nagy kifli az egyik legnépszerűbb alvási póz a párok körében. Azonban nem mindegy, hogy te melyik vagy a kettő közül a párkapcsolatodra nézve.

Éjszakai bagoly vagy? Akkor nagyobb eséllyel lehetsz depressziós

Egy új kutatás szerint nagy veszélyben lehet a mentális egészséged, ha későn fekszel le. A belső ritmus tehát nem csak az anyagcserére van hatással, hanem az agyadra is!

A hét edzéstippje: próbáld ki a Westworld színészének, James Marsdennek az edzéstervét!

A színész elárulta, hogyan lendült formába, hogy hitelesen tudja alakítani Teddy Floodot, az amerikai cowboyt. Egyébként korábban gyakran kellett megküzdenie sérülésekkel, emiatt az edzéseinek elsőszámú jellemzője a biztonság. Edzője szerint pontosan emiatt kerüli a testépítő-stílusú módszereket.

Nézd meg, milyen volt az első Man Power Boot Camp edzés!

A Man Power hónap első állomásán így telt az esténk a Corvin Sport Club Boot camp óráján. Nézd meg a videót!

Hány gombócot kérsz? Egy új kutatás szerint a fagylalt nagyon jó hatással van az egészségedre

A nagy melegben nincs is jobb hűsítő egy-két gombóc fagyinál. Ráadásul valóra is válthatod a gyerekkori álmaidat, mert mint kiderült, akkor jársz a legjobban, ha reggelire eszed.

A nemi betegségek kevésbé ismert tünetei - a duzzadt mandula és torokfájás is komoly bajt jelezhet

Érdemes jobban odafigyelned az egészségedre, ugyanis sok szexuálisan terjedő betegség okozhat tüneteket a nemi szerveken kívül más testrészeken is.

Mi az oka annak, ha sehogy nem tudsz izmot felszedni?

Hiába próbálsz mindent megtenni a siker érdekében, egyszerűen nem tudsz izmosodni? Akkor valószínűleg a következő hibák valamelyikét követed el.

Étrendkiegészítők - 5 mellékhatás, ami kellemetlenséget okozhat

Jó hatással vannak a teljesítményedre, de kínos pillanatokat is okozhatnak ezek a szerek.

Falatozó Federer - Így étkezik a tenisz egyik legnagyobb bajnoka

A salakszezont beáldozta a svájci klasszis, aki Wimbledonban döntheti tovább a rekordokat.

4 egyszerű trükk, hogy jobban nézz ki nyárra

Bár a mai idő nem ezt mutatja, idén elég korán beindult a strandszezon. Júniusig még van néhány hét, ezért bátran bevetheted még ezeket a tippeket, hogy egy kicsit javíts a kinézeteden, mire eljön a nyaralás ideje.

Szeretnéd, hogy jobban látszódjanak az erek a karizmaidnál? Tedd ezt!

A legtöbben szeretik, ha dagadnak a bicepszeik és a karukon lévő erek is.

5 mondat, ami teljesen kiakasztja a nőket

A következő kommentek biztos, hogy felviszik a barátnőd vérnyomását, ezért azt tanácsoljuk, hogy inkább fogalmazd át kicsit a gondolataidat, ha jót akarsz magadnak.

Melyik napszakban a legjobb edzeni?

A legtöbb embernek nehéz beütemeznie a hétköznapjaiba az edzést.

Szorít az idő? Próbáld ki ezt az edzéstervet, amit Tom Hardy inspirált!

Tom Hardy a legikonikusabb szerepeiben mindig egy színizom gonoszt alakít. Ehhez pedig elengedhetetlen a férfias és izmos fizikum.

Már nem kell sokat várni a kopaszodás ellenszerére!

Egy új kutatás szerint néhány lépésre van a világ attól, hogy megtalálják sok férfi rettegett rémálmának, a kopaszodásnak az ellenszerét.

Mérget veszünk rá, hogy ez lesz a legújabb hipszter-trend

A szakáll, vastagkeretes szemüveg és bicikli mellé most egy másik újdonság kerülhet a hipszterek kedvenc kiegészítői közé. Annyit elárulunk róla elöljáróban, hogy a XX. század óta nem gyártottak ilyesmit és emiatt az ára is elég borsos lehet.

A hét táplálkozási tippje: Őrizd meg a prosztatád egészségét vörösborral!

A vörösbor jól illik egy steakhez, de amellett, hogy tökéletesen kiegészíti a vörös húsokat, az egészségedre is remek hatással van.

Olvasd el ezeket is

MINDIG ARRA BIZTATUNK, HOGY ADJ BELE MINDENT, DE MOST ELÉG LESZ AZ 50 %

Csak 1335 Ft