Szabadsúlyok vagy gépes gyakorlatok?

Ha esetleg nem lennél benne biztos melyik illik jobban a Te edzéstervedbe, leírok pár előnyt mindkét oldal javára. Ezek után Te is választ tudsz adni majd a kérdésre. Megint azt kell, hogy mondjam, hogy az edzettségi szintünknek megfelelően kell választanunk, illetve meghatározni a szabadsúlyok és a súlyzós gépek használatának az arányát. Amig kezdők vagyunk ebben a mozgásformában mindenképpen a gépeket célszerű előnyben részesíteni, főleg az összetettebb gyakorlatok esetében. Ami a gépek mellett szól így az elején az az, hogy:

Kép
  • vezeti a mozdulatot, ezáltal segíti a szabályos kivitelezést
  • kisebb a balesetveszély,
  • izületkímélőbb
  • segít a mozdulatok begyakorlásában
  • segít az agy-ideg-izom kapcsolat kialakításában

Ha már szereztél egy kis rutint az edzéseidben fokozatosan lehet áttérni a szabadsúlyos gyakorlatokra. Egyre több gépes gyakorlatot lecserélni szabadsúlyos vagy saját testsúlyos feladatra. Fokozatosan a kötetlen mozgáspályás gyakorlatok oldalára billenteni a mérleget. Amivel a szabad súlyok hasznosabbak:

Kép
  • sokkal jobban fejlesztik a mozgáskoordinációt
  • fejlesztik a stabilitást, egyensúlyérzéket
  • erősítik az inakat, izületeket
  • optimálisabb fejlődést biztosít hosszabb távon

Személy szerint én nem teljesen hanyagolom a gépeket, olyan 70%ban használok szabadsúlyokat az edzéseimben. Ha eddig főleg gépeket használtál fokozatosan cseréld le a gyakorlatokat szabadsúlyos gyakorlatokra, ezzel egészen új terhelést adni az izmaidnak.

írta: Zákányi Zoltán / Blade Sport

Zákányi Zoltán az elkövetkezendő hetekben komoly megmérettetésekre készül. Szombaton Nyíregyházán versenyez, hogy kvalifikálja magát a WBPF Európa-bajnokságra ami május utolsó hétvégéjén lesz Budapesten. Utána a MoM Sport Beach Games bajnokságon indul június 5-én. Ha személyesen szeretnél tőle tanácsot kapni, akkor látogass el ezekre az eseményekre.

A MoM Sport Beach Games bajnokságra hamarosan jegyet is nyerhetsz!

73 az új 37! Interjú Gellért Józseffel, a 73 éves testépítővel

Gellért József nem az az átlagos nagypapa. Idén lesz 73, de ez senkinek sem jutna eszébe róla az utcán. Amellett, hogy rendszeresen fut, hetente ötször edz, és két évvel ezelőtt – tehát 70 évesen! – remek helyezést ért el az EBFF Testépítő Európa-bajnokságon. Használd a történetét motivációként!

Jason Statham 5 legjobb filmje

A 80-as években Schawrzenegger, Stallone és Bruce Willis voltak a legmenőbb akcióhősök.

A tudomány szerint a jófiúknak több szexben van részük

Már hallhattad, hogy a nők jobban vonzódnak a rosszfiúkhoz, azonban több kutatás éppen ennek ellenkezőjét támasztja alá.

Melledzés a dohányzás káros hatásai ellen

Az erős mellizmok megkímélhetnek a tüdőbetegségektől, ezért vegyél egy nagy levegőt és irány a terem!

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Itt a hatos csomag, hat lapszám, most fél áron!

Csak 2685 Ft