Ki nem állhatod a kardiót? Így teheted elviselhetőbbé

Nem árt néha megtörni az edzőtermi monotonitást.

Nem árt néha megtörni az edzőtermi monotonitást.

Vannak néha napok, mikor bármit megtennél, hogy ne kelljen kardióznod. Ekkor óriási lelkierő kell ahhoz, hogy rászánd magad mondjuk a futásra, de általában hálás vagy magadnak a letudott kilométerek után. A Journal of Sport & Exercise Psychology nevezetű szaklapban megjelent tanulmány szerint az ilyen, motiváció szempontjából problémás napokon jobban jársz, ha az edzőtermi futógép helyett a szabadban szaladsz egyet.

A szakemberek 38 túlsúllyal küzdő embert vizsgáltak meg, az egyik csoport futópadon sétált 30 percen keresztül, a másik pedig a szabadban. A tudósok meglepve tapasztalták, hogy a második csoport tagjai sokkal vidámabbak voltak, mint az edzőtermi tesztalanyok. A szabadban sétálók sokkal kevésbé fáradtak el, ráadásul szívesebben is teljesítették a jövőben az ominózus távot.

Olvasd el ezt is!

A kutatók szerint a környezeti tényezők (madárcsicsergés, időjárás) elvonták a figyelmet a fáradtságról, vagy az unalomról, így kevésbé fásultak bele a sétába az emberek. Ha tehát legközelebb kardióundort tapasztalsz, irány az erdő!

Hájgyilkos fahéj - Bonyolult diéta helyett jöhet a Cinnamon Challenge

Örömteli felfedezésről adtak hírt az amerikai kutatók.

Erről a 4 dologról hazudnak a legtöbben az önéletrajzukban

Az is kiderül, mik azok a hazugságok, amiken a munkáltatók nagyon kiakadnak!

A hét táplálkozási tippje: Kókuszvíz, gyümölcslé, kakaó, kávé, víz - melyik a legjobb edzés után?

Nem mindegy, hogy milyen italt választasz edzés után, hiszen a regeneráció elengedhetetlen része a megfelelő hidratálás.

Vörösek a szemeid? Íme egy csomó megoldás, ami ekkor hatásos lehet (nem, a szemcsepp nincs köztük)

Gyakran bevörösödnek a szemeid? Több dolog is állhat a háttérben, azonban a szemcseppen kívül más módszerekkel is csökkentheted a tünetet.

Ezt árulja el a személyiségedről az, hogy milyen az íróasztalod

Tény, hogy nehéz rajta rendet tartani, de lehet, hogy te inkább a szétszórt papírok között tudsz hatékonyabban dolgozni.

A hét edzéstippje: 4 szuper fekvőtámasz-variáció

Legközelebb tedd próbára a felsőtestedet a következő gyakorlatokkal!

5 tipp azoktól, akik randiapp segítségével találtak maguknak párt

Manapság egyre többen vonulnak az internetre ismerkedni.

Meglepő, de a férfiak sokkal nehezebben viselik a szingliséget, mint a nők

Kutatók pedig azt állítják, arra is rájöttek, miért van ez így.

Korpásnak és zsírosnak tűnik a hajad a waxtól? Így mosd ki megfelelően!

Nem nehéz megtalálni azt a waxot, ami akár még edzés közben is tartja a hajadat. Azonban lemosni sokszor nehezebb, mint a hajólakkot, hiszen utána fehér darabok jelennek meg a hajszálaidon, amitől koszosnak, korpásnak tűnhet a séród.

Komoly bajod is lehet abból, ha túl sokáig trónolsz!

Ahogy az ágyat is alvásra és maximum egy kis akcióra használod, a wc-t is érdemes arra használni, amire való.

Sporteszközök, amik arra is jók, hogy új pózokat próbálj ki rajtuk otthon!

Nem azt mondjuk, hogy a teremben essetek egymásnak két szett között, azonban ha otthon van pár darab a következő eszközökből, akár arra is használhatod őket, hogy másképp izzadj…

Egy teljesen legális tabletta, ami segít az izomnövelésben

A legjobb, hogy minden gyógyszertárban kapható és még egészségesebb is leszel tőle!

A csajod rendszeresen a te tányérodról lopkodja a kaját? Ez szuper, el is mondjuk, miért!

Osztozni vagy nem osztozni? Ez a kérdés minden párnál felmerül, amikor mondjuk a te kajád sokkal finomabb, mint a saláta, amit a barátnőd rendelt.

Ez történik a testeddel, ha egy ideig nem szexelsz

Egy tavalyi kutatás szerint az Y-generáció tagjai sokkal kevesebbszer szexelnek, mint bármelyik más generáció. Pedig amellett, hogy elég szórakoztató, az egészségre is rendkívül jó hatással van a szeretkezés

3 trükk, hogy mindig tökéletes rizst tudj készíteni

Sokan nincsenek tisztában a helyes módszerrel, de most megmutatjuk, hogyan lesz a lehető legjobb!

3 jel, hogy gyerekes a kapcsolatod a pároddal

A játékosság feldobhatja az unalmassá vált kapcsolatot, azonban ha inkább gyerekesen viselkedtek, abból semmi jó nem sül ki.

Undorító dolgok, amik a dohányzás és az alkohol hatására jelennek meg az arcodon

Tudod, hogy ez a két szokás rossz, viszont az már kevésbé nyilvánvaló, hogy a külsődre hogyan hatnak.

Olvasd el ezeket is

Féláron jön házhoz a Men's Health magazinod!

Csak 1335 Ft