Kicsit híztál csak a diplomaosztó óta? Nagy lehet a baj

A diszkrét dad bod is komoly veszélyeket rejthet.

A diszkrét dad bod is komoly veszélyeket rejthet.

Felszaladt két és fél kilo a diplomaosztó óta, de hát az nem sok, mi baj lehet belőle?

Ha nem férsz bele az akkor hordott ingedbe, komoly betegségekkel is számolnod kell, a mértékadó Jamában publikált kutatás legalábbis erre a megállapításra jutott. Több, mint 180.000 ember testsúlyát mérték meg 21 éves korukban, majd 37 évvel később megismételték az adatgyűjtést. A férfiak átlagosan 9.1 kilót, a nők pedig 10 kilót szedtek fel az egyetem elvégzését követő esztendőkben.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy azok az alanyok, akikre mindössze 2.5 kilogramm szaladt fel, szintén hajlamosabbak voltak a cukorbetegségre és a magas vérnyomásra, mint az egészségesebb életvitelt folytató kortársaik.

Az 5 kilós felesleget tekintették egyébként vízválasztónak a szakemberek, akik ennyit szedtek fel, azok 31%-kal nagyobb valószínűséggel lettek cukorbetegek, illetve 10%-kal nőtt a rá kialakulásának esélye. Csak óvatosan azzal a dad boddal, szálkásíts inkább a sörhas helyett!

Ezektől az ételektől olyan illatod lesz, hogy minden nő utánad fordul

Nem tudnak ellenállni azoknak, akik egészségesen táplálkoznak.

Az agresszív számítógépes játékok agykárosító hatásúak lehetnek - állítja egy új kutatás

A játékok hatásai között szerepel az Alzheimer-kór kialakulása, a depresszió, skizofrénia is.

Repülővel utazol valahová? Légiutaskísérők osztják meg azt a 8 dolgot, amit érdemes tudnod

Vannak köztük olyanok, amik életmentőek lehetnek, de olyanok is, melyekkel az őrületbe tudod kergetni a repülő személyzetét!

Nagy, de nem erős - lehetséges?

Azt gondolom, aki konditeremben dolgozik edzőként, már minimum egyszer az életében (de inkább havi egyszer) találkozott olyan srácokkal, akik közlik, hogy ők nem akarnak nagyok lenni, csak erősek.

A vibráló karkötő, ami 30 másodperc alatt leszámol a stresszel

A TouchPoints hadat üzen a konstans idegeskedésnek.

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Itt a hatos csomag, hat lapszám, most fél áron!

Csak 2685 Ft