Ha EZ még mindig ott figyel a hálószobában, ne reménykedj, nem fogsz sokat szexelni

hálószoba
Forrás: unsplash.com/Brianna Santellan

Nincs is jobb annál, mint este közösen filmezni a barátnőddel az ágyban. Vagy mégis?

Olvasd el ezt is!

Egy új kutatás szerint jobb, ha elfelejted a TV-t, mert a szexuális életedre nincs jó hatással. A National Bureau of Economic Research című szaklapban megjelent kutatás szerint 6 százalékkal kevesebbszer szexelnek azok, akiknek van tévé a hálószobájukban. Az elképesztő méretű tanulmányban 5 kontinens 80 országából 4 millió embert vizsgáltak.

gif

“Az eredményeink igazolják, hogy az emberi kapcsolatokat gyakran az elektronikus eszközök miatt hanyagoljuk el. És erről nem csak a TV tehet, hanem az okostelefonok is.”

- mondta Nicholas Wilson, a kutatás vezetője.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb alanyukat 2010-ben kérdezték meg, amikor még sok helyen nem voltak annyira elterjedtek az okostelefonok, mint manapság. Emiatt ma már az okostelefonok is hasonló hatással lehetnek a párkapcsolatra, mint a televízió.

Jobb, ha vigyázol és az okostelefon helyett inkább a barátnődet masszírozod!


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
6 berendezési tárgy a hálószobádban, ami lehet, hogy nem hagy jól aludni
Tovább olvasok
6 medicinlabdás gyakorlat a kőkemény hasizomért

Így dobd fel a szimpla felüléseket, aztán mehetsz is villogni a csajok előtt.

3 dolog, amit semmiképp ne vigyél be edzés előtt

Ezeket felejtsd el, ha jól akarsz teljesíteni.

4 dolog, ami teljesen hazavágja a libidódat

Ezeket csak mértékkel fogyaszd, ha teljesíteni akarsz az ágyban.

4 dolog, ami rossz hatással van a memóriára

Vannak ételek és italok, amik károsítják az agyműködést, fogyasztásukkal pedig növeled az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának esélyét.

Az elhanyagolt házimunka, amire rámehet a szexuális életed

A halogatás komoly gondokat is okozhat.

Diaz: Ha feszült vagyok, kiütöm magamból a mérget - videó

Aktuális címlapsztárunk az edzésmódszereiről és a sport iránti szeretetéről is mesélt.

Mit tegyek, ha megjátssza az orgazmust?

Akár hiszed, akár nem, a dolognak általában semmi köze a teljesítményedhez.

A 6 leggyakoribb hiba húzódzkodás közben

Így csináld, ha fejlődni akarsz.

Tesztoszteron-kúra: az egészséges életmód első lépcsőfoka?

Gyógyír a középkorú férfiak problémáira.

A bicikli virágoztathatja fel a szexuális életedet

Egy kis tekerés és minden egyenesbe jön.

5 dolog, amiért legalább egyszer muszáj elmenned Zell am See-Kaprunba

Fantasztikus lehetőségeket az az osztrák régió.

5 dolog, ami segít enyhíteni az izomfájdalmat

Mutatjuk, melyek az igazán hatékony módszerek.

Reformpalacsinták a dietetikustól: tej, tojás vagy glutén nélkül

Az utóbbi években a húshagyó kedd, azaz a húsvét előtti 40. nap – vagyis a böjt kezdete – valóságos palacsintaünneppé vált. Igen ám, de a palacsintával több baj is van: 1. kalóriadús. 2. magas a glikémiás indexe. 3. ha ki kell iktatnod az étrendedből a tejet, a tojást vagy a glutént, akkor gondban lehetsz. De nem velünk: mutatunk néhány szuper receptet!

The Titan Games - Dwayne Johnson bajnokokat avatott

Charity Witt és James Jean-Louis lettek a legtitánabbak.

Mégis miről fantáziálnak az aszexuális emberek?

Ezekről ábrándozik az, akinek egyáltalán nincs libidója.

DNS-alapú tesztek segítségével jönnek a tökéletes edzéstervek

Búcsút inthetünk végre az elkerülhető sérüléseknek.

Olvasd el ezeket is
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem