6 ok, hogy beszerezd az új számunkat

Megjelent az új Men's Health! Pillants bele!

Megjelent az új Men's Health! Pillants bele!

Kép

Mark Wahlberg sikerreceptje

Oscar-díjra jelölt színész, egyben producer és vállalkozó is – valamint igen jó dobó. E tündöklő Los Angeles-i napon épp a házához közeli parkban passzolgat csapata néhány tagjával. Ha a haverjaival szórakozó filmcsillag a Törtetők valamelyik jelenetét juttatja eszedbe, ne feledd, hogy a sorozatot, melyet Wahlberg producerként jegyez, ez a csapat ihlette. Egyértelmű, hogy ez a belső kör nagyon fontos számára. Újdonsült nyugati parti asszisztense, Jonathan fújtat és zihál a hosszú passzok utáni rohangálástól, az ötvenes évei derekán járó Armando pedig, aki évek óta Wahlberg ütőhordozója, ötméteres távolságból kapja el a mellmagasságú csavart dobásokat. Egy pillanatra nem figyel oda, és bumm, a labda fejen találja, és repül a szemüvege. Mindenki nevet ezen, a leghangosabban maga Armando, de azért látszik rajta, hogy fájdalmas volt a találkozás.

„Mi a fene történt?” – kérdezi Wahlberg enyhe Boston környéki tájszólással. 45 évesen, farmernadrágban és szűk pólóban ma is ugyanolyan hetyke és kidolgozott izomzatú, mint amikor kezdő színészként az első sikereit aratta. „Nem szoktál így bénázni, pajtás.”

Armando egy vállrándítással elintézi a választ, miközben Wahlberg szól a fiúknak, hogy „hosszúak” következnek. Megiramodnak. Armando gyorsan újra magára talál, és balra perdül, hogy elkapja a labdát. Wahlberg mosolyog. „Te aztán bírod a gyűrődést! – mondja. – Igazi szupersztár vagy.” Wahlberg is alapvetően szívós fajta. Teljesíts, vagy szorítsd össze a fogad, és próbáld újra elölről. A massachusettsi Dorchesterből származó egykori utcai díler rengeteg kemény csapást, sikert és bukást elviselt, mielőtt saját nemzetközi iparággá nőtte ki magát. A filmjei több mint 2,5 milliárd dollár bevételt hoztak, leginkább Wahlberg sokoldalúságának köszönhetően. Ugyanolyan jól illik neki a kemény dráma, például A téglában, mint a jól fésült fiú a Ted-filmekben vagy a totális akció a Transformersben.

A 2010-es fúrótorony-katasztrófáról szóló Mélytengeri pokol című filmjét szeptember 30-án mutatták be, januárban pedig a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merényletet feldolgozó Patriots Dayben láthatjuk majd viszont. A Transformers: Az utolsó lovag jövő nyáron kerül a mozikba. Wahlberg számára mintha ezek a giga-produkciók mégis pusztán mellékes melókat jelentenének. Ott van neki még a Wahlburgers gyors-étteremlánc, az Aquahydrate sportitalvállalat és egy étrend-kiegészítő márka. Ezenkívül mostanában igyekszik betörni a ruházati és az ingatlanpiac területére.

Wahlberg az év minden napján, 24 órában a teljesítménynek él. Amikor a siker titkáról faggatom, Wahlberg csak vállat von és összefonja vaskos karjait. „Csak szeretném jól csinálni, amit csinálok – válaszolja –, ezért folyton agyalok a következő dobáson.”

A sikerhez felesleges bármiféle átfogó terv, megteszi a megfelelő hozzáállás. És egy ébresztőóra, amely hajnali 4:10-kor szólal meg.

Kép

Megúsztad, vagy megszívtad?

Fiatalkorunkban (abban az életszakaszban, amikor az embernek jóval több haja és tesztoszteronja van, mint esze) sokan mindent elkövettünk annak érdekében, hogy leamortizáljuk látszólag elpusztíthatatlan szervezetünket. Talán egyetemi tanulmányaid mind a hét évét felesekel és rágógumival csináltad végig; esetleg több drogot teszteltél le, mind az országos rendőrkapitányság kábítószer-osztálya, vagy annyi junk foodot tömtél magadba, hogy Big Mac lett a beceneved, és barátnőid kizárólag gyorséttermi pultos lányok közül kerültek ki. Ma már azonban talán az is megfordul a fejedben, vajon milyen károkat okoztál magadnak múltbéli kicsapongásaiddal. Itt az ideje, hogy egyszer és mindenkorra kiderüljön: megúsztad, vagy megszívtad?

Kép

A második bőr

A tökéletes farmer a második legjobb barátod: bírja a strapát, bármilyen alkalomra felveheted és mindig jól mutatsz benne. Ha mégsem így van, magadra vess, nem szántál elég figyelmet rá, hogy megtaláld az Igazit. Pedig csak egyetlen alapszabályt kell betartanod: „Szűkebb fazont válassz” – tanácsolja Eric Goldstein, a New York-i Jean Shop alapítója. „Az ilyen szabású farmer minden alkat számára előnyösebb, mint a könnyen formáját vesztő bővebb típus.” Ezt szem előtt tartva néztünk körül, hogy megtaláljuk számodra a megfelelő farmernadrágot.

Kép

Főzz egyszer, edd egy hétig

Emlékszel, mit ebédeltél 3 napja? Esélytelen? Nem vagy azzal egyedül, ha nem, a szegényes ebéd gyakran a tervezetlenség jele. Ezért jövő héten készítsd el ezt a vagdaltat, amire garantáltan emlékezni fogsz. Időigényes, de az egészségbe megéri befektetned. Annyira finom, hogy az utolsó morzsáig elfogyasztod még a maradékot is reggelire, ebédre vagy vacsorára. Fasírtra fel!

Kép

Ne hagyd, hogy a világvége elrontsa a napod

A jövő egyre többünket tölt el rettegéssel. Pedig nem kell naivnak lenned ahhoz, hogy megőrizd az optimizmusodat. Csak készülj fel a világ végére alaposan.

Élelmiszerhiány

Nem kell több egy kis élelmiszerhiányhoz, csupán egy komolyabb havazás. Abban talán megállapodhatunk, hogy ez az 1-2 nap önmagában még nem igazán húsbavágó, amúgy meg a katasztrófamentes időszakban simán elraktározhatunk egy hétre elegendő élelmet. „Mindig a magas kalóriatartalmú árut válaszd – figyelmeztet Tim MacWelch, a Prepare for Anything Survival Manual írója. – A túlélés nagyrészt a kalóriákon múlik.”

Kép

Sex, love & data

Az online társkeresők világa egyszerre zsúfolt és magányos hely. Szeretnénk most segíteni az örök kérdés megválaszolásában: vár rád kapcsolat odakint?

„Élt egyszer egy magányos férfi, dús hajkoronával.” Ez Aaron Csepregi bemutatkozásának első mondata a Match.com-os profilján, és innentől már csak röhejesebb lesz. Több száz szóban értekezik gyötrelemben élő hercegekről, úrhölgyekről. Vagyis éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit a józan ész diktál azzal kapcsolatban, hogyan kell vonzó első benyomást kelteni az interneten keresztül. A bemutatkozó terjengős, és közben semmi érdemlegeset nem árul el Csepregiről. Ha a randiapp 2016 hívószava, akkor ez inkább tűnik egy olyan fickó bemutatkozásának, aki minden erejével azon van, hogy magányosan haljon meg.

Tedd golyóállóvá a hátad!

Tudtad, hogy a törzsednél több mint két tucat izom található? Minél erősebbek, annál könnyebben stabilizálják és védik a gerinced.

Itt a jövő: megnyílik az első kávézó, ahol robotok elégítik ki orálisan a vendégeket

Fizetnél 22.000 forintot egy kávéért? Na és egy olyanért, amihez kapsz egy orális kényeztetést egy szexrobottól?

6 tipp - tedd ezt, ha teleetted magad

Miről szól a karácsony? A legtöbb helyen a test jelzéseinek figyelmen kívül hagyásáról (ez az 1 szelet még belémfér), a nagy zabálásról.

Ez a srác több mint 200 méteres magasságban teker

Az osztrák trialos, Fabio Wibmer csak 21 éves, de nagyon vakmerő.

Edzés=jobb szex - ezért kellene többször edzeni a csajoddal

Az edzés sokat lendíthet a szexuális életeden fizikálisan és mentálisan is.

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Előfizetés