Közel 10%-os növekedés: több mint 617 milliárd forint forgalmat realizált a SPAR 2018-ban

Közel 10%-os növekedés: több mint 617 milliárd forint forgalmat realizált a SPAR 2018-ban

A tavalyi évet is kiemelkedő teljesítménnyel zárta a SPAR Magyarország, nemcsak a közel 10%-os forgalomnövekedés jelentős eredmény, hanem az is, hogy 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre a cég, ebből 6 új SPAR áruház épült és 17 üzletet újított fel.

Franchise hálózatának éves forgalma elérte a 36 milliárd forintot, a Regnum Húsüzemé pedig a 36,4 milliárdot. 2018 végén összesen 555 áruház tartozott a SPAR csoporthoz: 348 SPAR és City SPAR szupermarket, 33 INTERSPAR hipermarket és 174 franchise üzlet. A vállalat 617,6 milliárd forint forgalmat realizált tavaly, amely 9,8%-os növekedés az előző évhez képest.

Bruttó forgalmi adatok (milliárd forint):

2013 - 454,4

2014 - 475,2

2015 - 491,1

2016 - 516,5

2017 - 562,5

2018 - 617,6

Új és megújuló üzletek

A SPAR Magyarország folyamatosan fejleszti üzlethálózatát, melynek keretében hat új üzletet adott át tavaly: Budapesten, Kecskeméten, Győrben és Erdőkertesen, ezeken kívül tizenhetet újított fel országszerte.

A két legnagyobb felújítás a miskolci Szinvapark Bevásárlóközpontban, valamint a budapesti Shopmarkban található INTERSPAR áruházak modernizálása volt. A komplex átalakítások során a szerkezetig visszabontott eladóterek minden elemükben megújultak és új szolgáltatásokat vezettek be. Ezek között igazi különlegesség mindkét helyen az INTERSPAR to Go étterem kialakítása, ahol frissen készült meleg ételeket, pizzákat, grillételeket, sülteket, zöldségeket, sajtokat, szendvicseket, salátákat és üdítőket vásárolhatnak az áruházba betérők. A hipermarketek energiafelhasználását takarékos, hatékony és környezetkímélő technológiákkal biztosítják. A két INTERSPAR felújításával kapcsolatos nagyberuházás mellett az ország különböző pontjain további tizenöt üzletet is átalakított a SPAR az év folyamán.

Kép

A SPAR partner program eredményei

A 2012-ben két üzlettel indult, az elmúlt hat év alatt 174 tagúra bővült franchise hálózat egyértelműen sikertörténetnek számít a SPAR Magyarország életében.

Az üzletág mintegy 1500 embernek ad munkát, éves forgalma pedig meghaladta a 36 milliárd forintot. Az elmúlt évben harminckét üzlettel bővült a franchise hálózat, melynek köszönhetően új SPAR partnerüzletek várják a vásárlókat – többek között - Budapesten, Adonyban, Dunaújvárosban és Pétfürdőn, illetve OMV-SPAR express nyílt a maglódi, nyékládházi, nyíregyházi és a váci OMV töltőállomásokon.

A magánkereskedők a csatlakozás keretében számos előnyt élvezhetnek: széles áruválasztékot, akár heti hatszori áruszállítást, kiterjedt marketingtámogatást és promóciókat vehetnek igénybe, de a korszerű informatikai rendszert, valamint a SuperShop hűségprogramot is használhatják. Ezen kívül a SPAR saját tulajdonú bicskei húsüzeméből kikerülő, kiváló minőségű, mindig friss és kedvező árú húsok a franchise üzletekben is elérhetőek, újabban pedig az üllői SPAR enjoy. convenience üzem kényelmi termékeivel is gazdagíthatják választékukat.

Regnum Húsüzem és Oktatóközpont

A vállalat bicskei központja területén működő húsüzem az elmúlt tizennégy évben évről évre fejlődött odáig, hogy ma már 12 millió kilogramm bontott sertés- és 1,1 millió kg marhahús feldolgozása mellett sajtszeleteléssel is foglalkozik (957 tonnát darabolt fel tavaly), valamint oktatási központként is működik.

A Regnum Húsüzem látja el a SPAR és INTERSPAR egységeket kiváló minőségű sertés- és marhahússal, valamint egyéb húskészítményekkel. 2018-ban négy új terméket vezettek be: május első felétől kolbászhússal töltött dagadó, szűzpecsenye, császárhús és karaj feldolgozással bővült a termékpaletta. Ezekből azóta mintegy 40 tonnát értékesített a cég és a termékek osztatlan sikernek örvendenek a vásárlók körében.

Új gépekkel is gazdagodott a gyár 2018-ban: a sajtdaraboló üzembe állítása heti 15-20 tonna trappista feldarabolását és csomagolását teszi lehetővé, a ládafóliázó gép beüzemelésével pedig a frisshús vonal teljesítménye is növekedett. Novembertől új csomagolást kaptak a SPAR márkanév alatt futó 100 grammos, szeletelt, védőgázas termékek. Szintén az év utolsó előtti hónapjában ért véget a fejlesztési folyamat, amelynek eredményeként tisztatér-technológiával működő helyiséggel, valamint új szeletelő- és csomagolósorral bővítették a szeletelőüzemet. Az egység szakmai műhelyként is működik: gyakorlati lehetőséget biztosít a húsipari termékgyártó tanulóknak a képzési idő teljes három évére.

SPAR enjoy. convenience üzem

A SPAR csoport legújabb egysége, a SPAR enjoy. convenience üzem 2018 márciusában kezdte meg a működését. A vállalat üllői logisztikai központjának területén épült létesítményben majonézes saláták és szendvicsek összeállítása történik.

Az 1500 négyzetméteres üzem építése 2017 júliusában kezdődött, a zöldmezős beruházás költségvetése mintegy 1,2 milliárd forint volt, amelyből a technológia és a berendezések 300 millió forintba kerültek. A legmagasabb élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelő létesítmény két csomagolósorral kezdte meg működését. A vállalat az ország összes SPAR, City SPAR és INTERSPAR áruházát ellátja az Üllőn készülő minőségi termékekkel.

A SPAR Magyarország az enjoy. márkanév alatt a convenience üzemben gyártott szendvicsek és saláták mellett további termékeket is bevezetett az év során. Az alapkínálat mellett most

már salátaöntetek, hűtött levesek, tortaszeletek, húskészítmények, pékáruk, valamint kávék és probiotikus joghurtitalok is kaphatóak az üzletekben.

Saját márkás termékek

A vállalat évek óta folyamatosan bővíti saját márkás kínálatát, nemcsak mennyiségében, hanem összetételében is. Az elmúlt évben is számos kategóriában gazdagodott a választék, így többek között nőtt a kényelmi és egészségtudatos termékek száma.

Már 2700 különböző saját márkás árucikkből válogathatnak a vásárlók a SPAR hálózatában. A magas minőség és a kedvező ár-érték arány minden területen jellemző. Több termék informatívabb csomagolást is kapott tavaly: egyedi arculatúak lettek a Regio kávék, a SPAR márkacsalád húskészítményei, valamint a SPAR tartós élelmiszerek, mint például a konzervek, befőttek és savanyúságok.

Az S-Budget termékcsalád - 2008-as bevezetése óta - gyorsan népszerűvé vált a vásárlók körében, hiszen rendkívül kedvező ár-érték arányban kínálja a háztartások számára nélkülözhetetlen termékeket. A 2018-ban tízedik születésnapját ünneplő S-Budget márka termékei a SPAR legkeresettebb árucikkei közé tartoznak. A SPAR tavalyi árbevételének 25 százalékát a saját márkás termékek kereskedelme tette ki.

Kiemelt szerepben a munkavállalók

A SPAR-családban minden dolgozónak fontos szerep jut. Megbecsülésük jeleként a vállalat évek óta törekszik arra, hogy versenyképes jövedelmet biztosítson, valamint kiemelt figyelmet fordít a munkaerő megtartására is.

A cég – a kereskedelmi vállalatok közül egyedülálló módon - 13. havi fizetést biztosít alkalmazottainak és két éve bevezette a SPAR hűségprogramot, amelynek lényege, hogy a vállalatnál eltöltött évekkel egyenesen arányosan nő a béren kívüli juttatások nagysága.

A dolgozók számos kedvező lehetőséggel élhetnek: a saját üzletekben 5%, kiemelt időszakokban (pl.: karácsonykor) pedig 10% engedménnyel vásárolhatnak, emellett kedvező bankszámlacsomagok, biztosítási csomagajánlatok, alacsony mobiltelefon-előfizetési díjak és kedvezményes üdülési lehetőségek vehetők igénybe valamennyi munkatárs által.

Szeptemberben online kérdőíves elégedettség felmérést végzett a SPAR a munkavállalói körében, melynek keretében mindenkinek lehetősége nyílt elmondani a véleményét arról, milyen a cégnél dolgozni. Két hét alatt 9 640-en, a vállalatnál dolgozók 79%-a osztotta meg a véleményét a SPAR-ról, mint munkáltatóról.

A korábbi évek hagyományaihoz híven a cég vezetése tavaly is az Arany Fenyő verseny keretében díjazta a szakmai területek legjobb munkatársait. Nemcsak a logisztika és a húsüzem kiemelkedő dolgozóit választották ki, hanem a hálózat üzletei közti versengés legjobbjait is.

Azok számára, akik 15, 25 vagy 40 éve állnak a cég alkalmazásában, minden évben ünnepélyes keretek között mond köszönetet a SPAR vezetősége, valamint kifejezi megbecsülését a nyugdíjba vonulók felé is. 2018-ban több mint 400 dolgozó vehette át ajándékát.

Nem csupán a munkatársakra, hanem azok családjára is gondol a cég: három turnusban közel ötszáz gyermek táborozhatott ingyen, vagy kedvezményesen a cég jóvoltából. A vértesboglári

üdülőben nemcsak a szállás és az étkezés volt díjmentes, de a gyermekek utaztatását is a SPAR biztosította.

A cég központjában, a logisztikai raktárakban és a húsüzemben dolgozók minden hét elején friss gyümölcsöt ehetnek ingyenesen az étkezdékben, az üzlethálózat munkatársai pedig elfogyaszthatják a délután megmaradt, helyben sütött pékárut és a leválogatott zöldség-gyümölcsöt.

Kép

Együtt könnyebb

A társadalmilag jelentős ügyekben részt vevő közösségek támogatására évek óta nagy hangsúlyt fektet a SPAR Magyarország. 2018-ban közel 134 millió forintot fordított társadalmi célú kezdeményezésekre és jótékonysági célokra.

A SPAR több mint húsz éve támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, és rajtuk keresztül segíti a nélkülözésben élőket. A karácsony előtti hagyományos Adni Öröm! elnevezésű akciójuk keretében 2018-ban 284 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az adományokból. A SPAR és INTERSPAR áruházak pénztárainál megvásárolható „Máltai Adománykártyák” segítségével a vásárlóknak év közben is van lehetősége támogatni a legszegényebb családokban élőket. 2018-ban az eladott kártyákból közel 14 millió forint folyt be. Az üzletekben megvásárolt szalagfüles táskák után további 6,5 millió forintot utalt át a SPAR a Szeretetszolgálatnak.

Nem csak a jelentős múlttal és támogatással rendelkező szervezetekre figyel oda a SPAR: külső pályázati rendszerén keresztül csaknem 5,3 millió forintot osztott szét több mint 70 kisebb alapítvány és egyesület között, ezzel támogatva a helyi kezdeményezéseket. A programról bővebben a www.sparsegitokezek.hu oldalon lehet olvasni.

A cég lehetőséget biztosít áruházaiban adományok gyűjtésére is, a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány képviselői évek óta jelen vannak meghatározott napokon a SPAR és INTERSPAR üzletekben. A vásárlók nagylelkű támogatását az önkéntesek lufiból hajtogatott figurákkal köszönik meg.

A cégcsoport kiemelt figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű kollégák beilleszkedésére és a hosszú távú foglalkoztatásukra. Esélyegyenlőségi referenst alkalmaz, valamint érzékenyítő tréningeket is tart a munkatársaknak. Ezeken kívül folyamatosan keresi azokat a támogatási formákat, amelyekkel elősegítheti a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtését. A SPAR két éve együttműködik egy autista fiatalokkal foglalkozó nonprofit szervezettel, a tótvázsonyi Janka Tanyával. A veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két alkalommal fogadják a fiatalokat, akik fejlesztő pedagógusaik mentorálásával különböző feladatokat látnak el az áruházban.

A SPAR a főtámogatója két nagyszabású fővárosi rendezvénynek: a SPAR Budapest Maratonnak, valamint a Budapest Borfesztiválnak. Magyarország legnagyobb szabadidős sportrendezvénye minden évben több tízezer ember részvételével hirdeti az egészséges életmódot, de emellett a társadalmi felelősségvállalásnak is teret ad. A Budapest Borfesztiválnak szintén része a jótékonykodás: hagyományos záróesemény a jótékonysági borárverés, amely során ritkaságokat ajánlanak fel a fesztiválon kiállító borászok, pincészetek. Az árverésen befolyt összeget minden évben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy meghatározott programjának támogatására fordítják.

Egyre zöldebb a SPAR

A hulladékkezeléstől a logisztikán át a reklámtevékenységig a SPAR teljes működésére jellemző a környezettudatosság. A vállalat egyedülálló számokkal büszkélkedhet: 2018-ban a papír kibocsátási mennyiségének 335%-át, a műanyag kibocsátásának 95%-át gyűjtötte vissza és gondoskodott az anyagok újrahasznosításáról.

A tudatosan tervezett környezetvédelem a vállalat üzlethálózatában, a logisztikai központban, az élelmiszeripari üzemekben és a cégközpontban is a mindennapok része. A belső fejlesztési program célja, hogy jelentősen csökkenjen a felhasznált műanyag csomagolások és eladott műanyagból készült termékek mennyisége. Jelenleg már csak kétfajta műanyag bevásárlótáskával találkozhatnak a vásárlók, a cég ugyanis egyre több környezetkímélő megoldást alkalmaz: papír szalagfüles táska, papír hűtőtáska, valamint többször használatos környezetbarát táska közül választhatnak az üzletekbe betérők. A tavalyi év újdonsága pedig a lebomló, komposztálható táskák, valamint további PP- és RPET-típusú, környezetbarát táskák bevezetése volt.

A SPAR – figyelembe véve a növekvő fogyasztói igényt – az üzlethálózatában kiterjesztette a hulladéküveg-gyűjtő szolgáltatását: a vásárlók nemcsak a betétdíjas, hanem az egyszer használatos üvegeket is leadhatják vásárlásaik során az üzletekben elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőkben - 2018-ban ennek mennyisége 583 tonna volt.

A fenntarthatóságra törekvés területén is szeretne élen járni a cég, ezért csatlakozott a Central Europe STREFOWA európai uniós projekthez, melynek keretében évente több alkalommal takarékosabb és gazdaságosabb élelmiszer felhasználásra buzdítja a vásárlókat. Emellett a megfelelő engedélyekkel rendelkező állatvédő szervezeteknek, állatmenhelyeknek, állatkerteknek adományozzák azon élelmiszereket, melyek emberi adományozásra már nem, de állati fogyasztásra még alkalmasak.

Tovább olvasok
Ez a 4 hetes zsírégető edzés formába hoz a nyárra!

Legyél fit ezzel a dinamikus programmal és vedd le bátran a pólód a strandon!

A pegán diéta az új trend! De vajon egészséges?

A pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az étrend azt állítja, hogy segít a fogyásban, jól érzed magad tőle és egészséges. Utánajártunk!

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Ezeknél a forgatókönyveknél nem probléma, ha SMS-ben szakítasz

Semmi baj nincs az üzenetben való szakítással, amíg követed az instrukcióinkat.

3 férfi, akinek feltették A kérdést

Ki mondta, hogy mindenképpen neked kell letérdelni?

Ez az 5 étel a legjobb a szívednek

Egészségesen szeretnél élni? Ezeket a kajákat vedd bele az étrendedbe!

„Csak egy chipset eszem!” Megmondjuk, miért nem jön össze soha

Egy tanulmány szerint a ropogós ételek hangja miatt eszünk túl sokat belőlük.

Üres pisztoly - avagy "terjed" a férfi meddőség

Friss vizsgálatok szerint zuhan a spermaszámunk. És ez a kérdés mindannyiunkat érint, függetlenül attól, akarunk-e családot vagy sem.

Hogyan építsd fel az edzésedet, hogy sikeres legyen?

Ha valódi eredményeket szeretnél elérni, akkor okosan kell összeállítanod az edzésterved!

Három ember elmeséli, hogy milyen volt nekik az első gruppen szex

„Miután végeztünk, ettünk egy pizzát és addig bújtunk, amíg el nem aludtunk.”

Szeretsz a szabadban edzeni? Budapesten már kint is kondizhatsz!

Most profi edzők is segítenek a helyes kivitelezésben. Mire vársz még?

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Tényleg olyan rossz dolog a szénhidrát?

A szénhidrát nem ördögtől való dolog. Sőt, elengedhetetlen.

Gyorsan el szeretnél aludni? Próbáld ki ezt az 5 dolgot!

Próbáld ki a lenti példákat és aludj el sokkal gyorsabban, sőt, tovább is fogsz tudni pihenni.

Flow élmény, tudatosság, laza félmaraton - így fejleszt a Scitec Institute programja

Kollégánk bő egy hónapig tesztelte a professzionálisan összerakott programot, hogy fejlessze futótechnikáját, célirányosan étkezzen és ezekkel jobb eredményeket érjen el. Kifaggattuk, milyen tapasztalatokkal zárta a felkészülést.

Ilyen gyorsan csináld szex közben! A csajod imádni fogja!

Nem kell sokat tenned azért, hogy a partnered eljuttasd a csúcsra.

Az izom, amire valóban szükség van a szemkápráztató bicepszhez!

Nagyobb bicepszet tudsz növeszteni a felkari izmokra fókuszálva.

Vajon a körülmetélés javítja a szexuális élményt?

Sokan tűnődtek már azon, hogy azok élvezik jobban a szexet, akik körül vannak metélve, vagy azok, akik nem?

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem