A világon elsőként úszta át hosszában a La Manche csatornát

Lewis Pugh
Forrás: Getty Images

Lewis Pugh 530 kilométert úszott 49 nap alatt.

Egy 48 éves brit férfi nem mindennapi kihívásnak vágott neki július 12-én. Lewis Pugh Long Swim nevezetű projektjét történelminek szánták, az extrémsportolónak pedig sikerült a lehetetlennek hitt küldetés. A plymouth-i születésű sportoló nyár közepén csobbant vízbe, és 49 nap alatt abszolválta az 530 kilométeres távot, ezzel elsőként úszta át hosszában a La Manche csatornát.

Az úszás Sir Edmund Hillaryjeként emlegetett férfi a környezetszennyezésre és a túlhalászásra akarta felhívni a figyelmet ezzel az akcióval. Pugh korábban az Északi- és a Déli-sarkvidéken is megmártózott, akkor a klímaváltozást próbálta előtérbe helyezni.

Nemrég egy korábbi olimpikon is nemes célért kezdett extrém hosszú távú úszásba. Maarten Van der Weijden 55 órán keresztül tempózott, de a tervezett 200 kilométer helyett "csak" 163-at tudott teljesíteni. A 37 éves sportoló a rákkutatásra gyűjtött pénzt ezzel az úszással, ő is érintett egyébként a betegségben, hiszen korábban leukémiát diagnosztizáltak nála.

Tovább olvasok
3 fajta péniszfájdalom, és ami mögötte van

Kíváncsi vagy, hogy mi okozza a fájdalmat a két lábad között? Megmondjuk.

Íme, a legegészségesebb mód az alkoholfogyasztásra!

Diétáznál, de szívesen kirúgsz a hámból? Egy dietetikus elmondta, hogyan csináld!

4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem