Ha lehet, erről ne beszélj az első randin, ha azt akarod, hogy jól sikerüljön!

Ha lehet, erről ne beszélj az első randin, ha azt akarod, hogy jól sikerüljön!
Forrás: pexels.com

Ha végre sikerült lebeszélni egy randit, akkor biztos próbálod a legjobb formádat hozni a nő előtt.

Ettől függetlenül még maga a tény, hogy találkoztok, csak félsiker, mivel egyáltalán nem biztos, hogy jól is fog menni (bocs, de ez az igazság). Hogy segítsünk egy kicsit, James Preece coach tanácsait osztjuk meg veled, amik segíthetnek abban, hogy büszkén távozz a randi helyszínéről. A szakértő szerint egy téma van, amit nem szabad felhozni, ha sikeres szeretnél lenni: a negatív élményeket.

“Az első randin a kulcs a pozitivitás és a könnyedség. Ha boldog, pozitív élményekről, témákról beszélgettek, téged is hasonlóan kiegyensúlyozottnak és vidámnak lát majd a partnered.”

- mondta a szakértő az Independentnek.
Olvasd el ezt is!

Ha viszont ennek ellenkezőjét teszed és valamilyen negatívumot hozol fel, téged is kevésbé tartanak majd vidám személyiségnek. Éppen ezért kerülendő az összes munkahelyi, családi probléma megemlítése.

Preece hozzátette, hogy ugyanez a helyzet az exekkel és a korábbi kapcsolatokkal is, hiszen a korábbi barátnőid említésével azt gondolhatja a kiszemelted, hogy még nem vagy túl az előző kapcsolatodon.

Ha erre figyelsz, biztos, hogy sokat teszel a siker érdekében!


Ha pedig sikeresen végzel a randin, jussanak eszedbe ezek a mítoszok a párkapcsolatról:

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
A 7 legelterjedtebb párkapcsolati mítosz
Tovább olvasok
6 medicinlabdás gyakorlat a kőkemény hasizomért

Így dobd fel a szimpla felüléseket, aztán mehetsz is villogni a csajok előtt.

3 dolog, amit semmiképp ne vigyél be edzés előtt

Ezeket felejtsd el, ha jól akarsz teljesíteni.

4 dolog, ami teljesen hazavágja a libidódat

Ezeket csak mértékkel fogyaszd, ha teljesíteni akarsz az ágyban.

4 dolog, ami rossz hatással van a memóriára

Vannak ételek és italok, amik károsítják az agyműködést, fogyasztásukkal pedig növeled az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának esélyét.

Az elhanyagolt házimunka, amire rámehet a szexuális életed

A halogatás komoly gondokat is okozhat.

Diaz: Ha feszült vagyok, kiütöm magamból a mérget - videó

Aktuális címlapsztárunk az edzésmódszereiről és a sport iránti szeretetéről is mesélt.

Mit tegyek, ha megjátssza az orgazmust?

Akár hiszed, akár nem, a dolognak általában semmi köze a teljesítményedhez.

A 6 leggyakoribb hiba húzódzkodás közben

Így csináld, ha fejlődni akarsz.

Tesztoszteron-kúra: az egészséges életmód első lépcsőfoka?

Gyógyír a középkorú férfiak problémáira.

A bicikli virágoztathatja fel a szexuális életedet

Egy kis tekerés és minden egyenesbe jön.

5 dolog, amiért legalább egyszer muszáj elmenned Zell am See-Kaprunba

Fantasztikus lehetőségeket az az osztrák régió.

5 dolog, ami segít enyhíteni az izomfájdalmat

Mutatjuk, melyek az igazán hatékony módszerek.

Reformpalacsinták a dietetikustól: tej, tojás vagy glutén nélkül

Az utóbbi években a húshagyó kedd, azaz a húsvét előtti 40. nap – vagyis a böjt kezdete – valóságos palacsintaünneppé vált. Igen ám, de a palacsintával több baj is van: 1. kalóriadús. 2. magas a glikémiás indexe. 3. ha ki kell iktatnod az étrendedből a tejet, a tojást vagy a glutént, akkor gondban lehetsz. De nem velünk: mutatunk néhány szuper receptet!

The Titan Games - Dwayne Johnson bajnokokat avatott

Charity Witt és James Jean-Louis lettek a legtitánabbak.

Mégis miről fantáziálnak az aszexuális emberek?

Ezekről ábrándozik az, akinek egyáltalán nincs libidója.

DNS-alapú tesztek segítségével jönnek a tökéletes edzéstervek

Búcsút inthetünk végre az elkerülhető sérüléseknek.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem