A megfelelő légzés nem csak a futás, hanem a konditermi edzés szempontjából is fontos!

A megfelelő légzés nem csak a futás, hanem a konditermi edzés szempontjából is fontos!
Forrás: getty images

Vegyél egy mély levegőt!

Olvasd el ezt is!

Fura, de idén egyre népszerűbbek a helyes légzést tanító órák, melyeken értelemszerűen azt sajátíthatod el, hogyan kell helyesen lélegezni sportolás közben. Lehet, hogy elsőre röhögsz ezen, pedig a légzéstechnika nem csak abból áll, hogy mikor szívod be és fújod ki a levegőt, az is fontos, mely izmaid mozognak közben.

Miért kell odafigyelni a légzésre?


Szakértők szerint sokkal robbanékonyabban tudod végrehajtani a gyakorlatokat és erősebbé válsz a helyes légzéstechnika alkalmazásával, mely során a mellkasod helyett a rekeszizmod dolgozik.

Olvasd el ezt is!

Dr. Belisa Vranich, klinikai szakpszichológus szerint a sportolók többsége a vállait és nyakát használja légzés közben, pedig ezek ugye nem légzőizmok. Ehelyett úgy kellene tennünk, mint az állatoknak, a mellkas közepének kell dolgoznia közben.

A cél tehát az, hogy a rekeszizmod aktivizálódjon, ne pedig a többi. Egyébként könnyen letesztelheted, hogy mennyire vagy profi: feküdj a hátadra, tedd a hasadra a kezedet és vegyél egy mély levegőt. Ha a mellkosod és nem a hasad emelkedik, akkor valamit rosszul csinálsz.

Hogyan javíthatsz rajta?

Feküdj ismét a hátadra, a hasadon pihentesd a kezedet. Feszítsd be a farizmodat és hasadat, hogy a hátad egésze a talajhoz simuljon. Vegyél egy mély levegőt az orrodon keresztül anélkül, hogy a hátad elemelkedne a talajról. Fújd ki erősen a levegőt. Ismételd meg 5-8-szor 2-3 körben, így edzés előtt sokat javíthatsz a teljesítményeden.


Ha pedig a helyes légzés már simán megy, próbáld ki ezt az edzéstervet!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Íme, Tom Hardy fekvőtámasz edzésterve, amit még Batman is megirigyelne
Kiderült, hogy sokkal nagyobb eséllyel mondasz el valakinek egy titkot, ha vonzódsz hozzá

Evolúciós oka van annak, miért mondod el a titkaidat szex után. Vagy szex előtt, vagy bármikor, amikor a szexre gondolsz.

Ezért ne tépkedd soha a hámló bőrt, bármennyire is jó érzés!

A leégés után katasztrofálisan néz ki a bőröd. Amellett, hogy piros, elkezd veszettül hámlani is. De bármennyire is érzed a késztetést, jobban jársz, ha nem szeded le a hámló bőrt.

A hét edzéstippje: 5 klasszikus fitnesz-szabály, amit nyugodtan megszeghetsz

Miért pont az edzésben ne lennének olyan szabályok, amiket meg lehet szegni? Idővel ugyanis több régi, bevált módszerről bebizonyosodik, hogy ma már nem állja meg a helyét. Ha pedig komoly eredményeket szeretnél elérni, akkor a következő szabályokat bátran megszegheted!

Készen áll a tömegtermelésre a világ legkülönlegesebb húsa

A maastrichti egyetem kutatói 2013-ban értek el áttörést, most pedig itt az újabb.

A banántej a tökéletes vegán megoldás

A gyümölcsből készült ital egyáltalán nem tartalmaz laktózt, ráadásul sokkal finomabb, mint az eredeti.

Hogyan állj neki újra az edzésnek kihagyás után? Szakértőnk elmondja!

Mindenkivel előfordul, hogy akár sérülés, akár nyaralás, akár magánéleti/munkahelyi teendők miatt átmenetileg az edzés háttérbe szorul. Alapvetően én már úgy állok ehhez, hogy az edzés annyira jót tesz nekem, hogy akkor se hagyom ki, ha csak késő este vagy épp hajnalban jutok le – szóval nincsenek már kihagyott hetek. Viszont régen voltak, úgyhogy meg tudom érteni.

Tüsszentened kell? Ezért ne tartsd soha vissza!

Ha allergiás vagy, nyáron biztos sokkal többet tüszzentesz a kelleténél. De mi van akkor, ha nem szeretnéd, hogy mindenki hallja, ezért megpróbálod visszatartani? Eláruljuk, hogy nem jársz jól.

Mangólevéllel a cukorbetegség ellen: Itt a diabétesz elleni új fegyvere

A cukorbetegség nem játék! A mangó levele viszont segíthet a diabétesz elleni küzdelemben, így mindenkinek érdemes kipróbálnia ezt a furcsa alapanyagot!

A produktivitásra bizony a hőmérséklet is hat - Ezért vagy olyan lassú nyáron

Úgy érzed, semmilyen feladatot nem tudsz nyáron megcsinálni, amit rád bíznak? Maradjunk annyiban, hogy erről nem feltétlenül te tehetsz.

A legtisztább WC-t keresed a nyilvános mosdóban? Akkor EZT válaszd!

Képzeld el, ahogy belépsz a nyilvános WC-be. Te ilyenkor melyik ajtó mögé mész? A legutolsó a legszimpibb, vagy inkább a középső wc-t választod?

Hallottál már a dinamikus-izometrikus gyakorlatokról? Itt az ideje, hogy beépítsd őket az edzéstervedbe!

Ha nem látod az edzésed eredményét, könnyen lehet, hogy hozzászokott a tested a megszokott rutinhoz. Ilyenkor pedig az a legjobb megoldás, ha valamit változtatsz rajta.

Miért fogja minden focista ugyanúgy a fejét a kihagyott helyzet után?

A tudomány szerencsére tudja a választ erre a világbajnokság okán aktuálissá vált kérdésre.

Van összefüggés! Így hat a tetoválásod az izzadásra

Bizony, érdekes összefüggés van a tetoválás, az edzés és a verejték között, ezért nem árt tisztában lenned ezzel, ha te is ki vagy varrva.

Optikai illúzió: Te kit látsz a képen? A válaszodból kiderül, kell-e szemüveget hordanod

Több szakértő szerint ez az optikai illúzió segíthet eldönteni, hogy romlott-e a látásod és szükséged van-e szemüvegre.

Vb-döntő: Mandzukic öngólja és a vb legnagyobb potyája zárta keretbe a tornát

A horvát csatár vasárnapi produkciójához hasonló bravúr eddig csak egy futballistának jött össze.

Megérkezett végre a tökéletes szundikütyü, ami teljes csendet teremt

Viszlát elpocsékolt éjszakák, az Enter SilentMode száműzi a végigásított napokat.

Lehet, hogy bizarrul hangzik, de életet menthet a gombás smoothie

A legújabb őrület meredeknek tűnik, de kétségtelenül csökkenti a stresszt.

Fáj a hátad? Akkor ilyen pózokban aludj, hogy ki tudd pihenni magadat!

Az alvásnak arról kellene szólnia, hogy felfrissülj és feltöltődj tőle, nem pedig arról, hogy beálljon tőle a hátad. Mutatjuk, milyen pózban aludj, hogy elkerüld a hátfájást!

A hét táplálkozási tippje: Így tedd laktatóbbá a salátádat

Biztos ismerős a helyzet, hogy amikor salátát eszel ebédre, egy óra múlva máris valami új kaja után nézel. Egy dietetikus viszont megoldja ezt a dilemmát!

Alvási inercia: Ezért vagy annyira mérges ébredés után

Te is szembesültél már vele, hogy Grumpy cat hozzád képest semmi reggelente? Mutatjuk, miért van az, hogy sokan mérgesek és rosszkedvűek ébredés után.

Olvasd el ezeket is

Tedd meg velünk az első lépést! Most egyéves előfizetés 5370 Ft helyett csupán 2685 Ft

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem