Az olimpiai aranyérem is az első lépéssel kezdődik

Hogyan futhat le egy ember 42 kilométert, nyerhet meg egy olimpiát?

Hogyan futhat le egy ember 42 kilométert, nyerhet meg egy olimpiát?

Alapos és tudatos tervezéssel. Először is ki kell tűzni a célt, majd jól átgondolni, hogyan juthatunk el odáig. Ezt követően kitartóan, profi támogatással, megfelelő energia befektetéssel kell haladni lépésről lépésre, hogy felérjünk a csúcsra, felállhassunk a dobogó legfelső fokára. Az OTP Bank szakértője szerint ez a „bajnoki attitűd” kell ahhoz, hogy a pénzügyek terén is megvalósítsuk álmainkat.

Nem szükséges mindenkinek Rióba utazni a nyáron, aki szeretné kivenni a részét a tudatos felkészülés utáni siker érzéséből. Az ötkarikás játékokra való felkészülés és egy középtávú befektetés hasonló előkészületeket kíván, így a legtöbbeknek a sportolókéhoz hasonló utat kell bejárniuk, ha például egy új autó vásárlását vagy egy komolyabb lakásfelújítást terveznek. „Fontos, hogy a kitűzött cél tisztán megfogalmazódjon a fejekben, és ennek megfelelően tervezzék meg a szükséges lépéseket rövid-, közép- és hosszú távon egyaránt. Egy ilyen sporteseményen csak azok győzhetnek, akik az azt megelőző években kitartó munkával, ütemesen haladtak egy olyan irányba, amit ők, és segítőik előre meghatároztak. Ez a pénzügyekre is igaz” - mondja Nyitrai Győző, az OTP Bank igazgatója.

Kép

Tervezés
A célok meghatározása után az első lépés a megfelelő „edzésterv” kiválasztása. Az aktuális fizikai/anyagi állapot felmérése minden esetben szükséges, hiszen ez nagyban meghatározza a rendelkezésre álló lehetőségeket és azt is, hogy mennyi időre lesz szükség a kitűzött cél eléréséhez. Ami a sport terén az edzésterv, az a pénzügyi szótárban a vagyontervezés. Ez alapozza meg a következő időszak sikerességét, tehát legjobb, ha szakértők – edzők és tanácsadók – segítségével történik ez a folyamat.

A több lábon állás, illetve a széles körű eszközpark bevonása nagy segítség lehet a célok eléréséhez, de a fő csapásirányról nem érdemes letérni. Aki sűrűn váltogatja a sportágakat, az ritkán lesz olimpiai bajnok. Igaz ez a befektetésekre is. A ki-be ugrálók nem számíthatnak hosszabb távon nagy sikerekre.

Szakértői stáb
A trénerek nem csak az edzésterv kialakítása során, de az egész úton elkísérik a sportolót. „Nincs ez másként egy megtakarításnál sem. A banki tanácsadók segítségével folyamatos kontrol alatt tartható a befektetés és – akár a jó edzőknél – mindig a kitűzött célnak megfelelő irányba haladhatnak a megtakarítók” – teszi hozzá Nyitrai Győző.

Nem csak a világversenyekre, hanem a kisebb bajnokságokra is hasonló elhivatottsággal érdemes készülni, hiszen csak ekkor állhatnak a versenyzők teljes nyugalommal a rajtvonalhoz a nagyobb megmérettetéseken, vagy akár az olimpián. A kezdő megtakarítóknak is célszerű rövid-, közép- és hosszabb távra is készülniük a sikerek eléréséhez, amelyekhez az OTP Bankban biztosan megtalálják a megfelelő befektetéseket. Az OTP HozamTrió Megtakarítási csomaggal például egyszerre három különböző termékkel és időtávon tud megtakarítani a tudatos befektető.

A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Részletes feltételek: www.otpbank.hu, 06 1/20/30/70 366 6666, 06 40 366 666.

Kép
15 baki, amit az óvszerrel elkövethetsz

Az óvszer felhúzása mára már napi rutinoddá vált, de vajon tudod, hogy kell megfelelően csinálni? Sajnos a legújabb kutatások szerint sokan nem tudják.

5 tipp - randizz kevés pénzből

Újra a húspiacon? Ha az USA-ban élnél azt mondhatnánk, szerencsés vagy, mert ők a 2-3x többször randiznak, mint az Egyesült Királyságban, Ausztáliában, Japánban, vagy Franciaországban.

7 fogyókúrás tipp, hogy kevesebb kalóriát egyél!

Nyilván úgy is le lehet fogyni, hogy naponta megeszel egy Snickers-t, de a súlyveszteség minősége is számít- ki vágyik vézna testalkatra és satnya izmokra? A fogyás titka: egyél kevesebbet és égess több kalóriát.

A 30 másodperces nyújtás, amit minden reggel el kellene végezned

Nem kell órákig jógáznod ébreéds után ahhoz, hogy javíts a mobilitásodon. Egy félperces nyújtás is sokat segíthet abban, hogy bemelegítsd az izmaid és az ízületeid.

Mit árul el rólad az, hogy milyen alsógatyát hordasz?

A nőknek minden mozdulatod dekódolni kell, hiszen a férfit a döntései határozzák meg. A legapróbb részletek, például az, hogy milyen alsónadrágot hordasz, is kihathatnak arra, mekkora sikered lesz este.

Olvasd el ezeket is
Előfizetés

Előfizetek

Előfizetés