A hét edzéstippje: Rami Malek elárulta, hogyan készült a Bohém rapszódia forgatására

Rami Malek,Bohém rapszódia
Forrás: youtube

A Bohém rapszódia 2018 egyik legnagyobb durranása, amiben Rami Maleknek igazán fontos szerepe volt. A színész elárulta, hogyan lendült formába a szerep kedvéért.

A The Wrapnek nyilatkozott a 37 éves színész arról, hogyan sikerült átformálnia a testét. Ahelyett, hogy sok izmot szedett volna magára, le kellett szálkásodnia, viszont fittebbé is kellett válnia, hogy bírja a forgatásokat, na meg a Live Aid koncertet.

“Azt szerettem volna, hogy eljussak odáig, hogy a 22-perces koncertet egymás után többször is le tudjam nyomni 5 napon át anélkül, hogy levegő után kapkodnék. Voltak napok, amikor nagyon nehezen ment.”

Olvasd el ezt is!

Erre egyébként szuper lehet a HIIT edzés, ami nem csak karidóként funkcionál, hanem erősít is.

Emellett az étkezésére is nagyon odafigyelt, hiszen előfordult, hogy rövid időn belül kellett fogynia, vagy izmosodnia.

“Az is fontos volt, hogy a tartásomon javítsak, hiszen Freddie a színpaodon végig kihúzta magát.”

Hozzátette, hogy nagyon nehéz feladata volt, hiszen több évnyi változást kellett néhány napba belesűrítenie, hogy a lehető legjobban hasonlítson Freddie Mercury-ra.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
A kardió tényleg mítosz? Lelepleztük, mennyit segít a fogyásban ez a 4 edzésforma
Tovább olvasok
6 medicinlabdás gyakorlat a kőkemény hasizomért

Így dobd fel a szimpla felüléseket, aztán mehetsz is villogni a csajok előtt.

3 dolog, amit semmiképp ne vigyél be edzés előtt

Ezeket felejtsd el, ha jól akarsz teljesíteni.

4 dolog, ami teljesen hazavágja a libidódat

Ezeket csak mértékkel fogyaszd, ha teljesíteni akarsz az ágyban.

4 dolog, ami rossz hatással van a memóriára

Vannak ételek és italok, amik károsítják az agyműködést, fogyasztásukkal pedig növeled az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának esélyét.

Az elhanyagolt házimunka, amire rámehet a szexuális életed

A halogatás komoly gondokat is okozhat.

Diaz: Ha feszült vagyok, kiütöm magamból a mérget - videó

Aktuális címlapsztárunk az edzésmódszereiről és a sport iránti szeretetéről is mesélt.

Mit tegyek, ha megjátssza az orgazmust?

Akár hiszed, akár nem, a dolognak általában semmi köze a teljesítményedhez.

A 6 leggyakoribb hiba húzódzkodás közben

Így csináld, ha fejlődni akarsz.

Tesztoszteron-kúra: az egészséges életmód első lépcsőfoka?

Gyógyír a középkorú férfiak problémáira.

A bicikli virágoztathatja fel a szexuális életedet

Egy kis tekerés és minden egyenesbe jön.

5 dolog, amiért legalább egyszer muszáj elmenned Zell am See-Kaprunba

Fantasztikus lehetőségeket az az osztrák régió.

5 dolog, ami segít enyhíteni az izomfájdalmat

Mutatjuk, melyek az igazán hatékony módszerek.

Reformpalacsinták a dietetikustól: tej, tojás vagy glutén nélkül

Az utóbbi években a húshagyó kedd, azaz a húsvét előtti 40. nap – vagyis a böjt kezdete – valóságos palacsintaünneppé vált. Igen ám, de a palacsintával több baj is van: 1. kalóriadús. 2. magas a glikémiás indexe. 3. ha ki kell iktatnod az étrendedből a tejet, a tojást vagy a glutént, akkor gondban lehetsz. De nem velünk: mutatunk néhány szuper receptet!

The Titan Games - Dwayne Johnson bajnokokat avatott

Charity Witt és James Jean-Louis lettek a legtitánabbak.

Mégis miről fantáziálnak az aszexuális emberek?

Ezekről ábrándozik az, akinek egyáltalán nincs libidója.

DNS-alapú tesztek segítségével jönnek a tökéletes edzéstervek

Búcsút inthetünk végre az elkerülhető sérüléseknek.

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem