Hogyan érd el, hogy randizz egy bombanővel?

kapcsolat,vonzalom
Forrás: getty images

Vannak helyzetek, amikor örülhetsz annak, ha a kiszemelted barátként tekint rád - állítják a Texasi Egyetem kutatói.

Olvasd el ezt is!

Kezdjük az eredményekkel: a kutatásból az derült ki, hogy azok a párok, akik néhány randi után összejöttek, sokkal közelebb álltak egymáshoz a vonzóság tekintetében, mint azok, már korábbról ismerték egymást és barátok voltak. (Egyébként a párok fotóit kellett értékelniük más résztvevőknek, így derült fény az eredményre).

Más szavakkal: ha a vonzósági skálán nagyjából azonos eredményeket érsz el a kiszemelteddel, akkor nagy eséllyel hamarabb összejöttök, mint ha átlagos férfi lennél, aki egy bombanőt szeretne felszedni.

Ez persze egyáltalán nem rossz hír, hiszen ebben az esetben jobban megismerhetitek egymást. Ha pedig látja rajtad, hogy vicces, intelligens figura vagy, akkor a külsődet is vonzóbbnak találja a kiszemelted.

Hogyan barátkozz bombanőkkel?

Ha van a baráti társaságodban egy olyan jó, akiről azt gondolod, jobban néz ki nálad, akkor egyszerűen vedd fel vele a kapcsolatot, hívd el néhány programra - szigorúan csak barátként. Ezt követően elkezdheted figyelni a jeleket, hogy például flörtöl-e veled, vagy küld-e kétértelmű, vicces üzeneteket. Azonban szakértők szerint minderre kicsivel több, mint egy éved van, ugyanis ha 17 hónap alatt sem tudsz feljebb lépni a barátai közül, akkor ideje mást keresned.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Hat típusú párkapcsolat, amely kiállja az idő próbáját
Oltári trükkökkel sokkol a slackline csodagyereke

Haruki Kinoshita nemrég 80 méteres magasságban trükközött egy szakadék fölött.

Egy kutatás szerint csak négyféle személyiségtípus létezik - Te melyikbe tartozol?

A másfél millió ember részvételével készült kutatásból nagyon érdekes eredmények születtek!

A hét táplálkozási tippje: A cukor egyik fajtája sokat segíthet a fogyásban

Az elmúlt években mindenhonnan az folyt a csapból, hogy a cukor rossz. És a mesterséges édesítőszerek sem épp tesznek jót. Azonban van egy típus, amiről most bebizonyosodott, hogy mégsem annyira ártalmas.

Érdekességek az E-sportról: Mennyit lehet vele keresni, kik a legmenőbbek?

Valószínűleg gyerekkorodban te is kiugrottál volna a bőrödből, ha azzal kereshettél volna pénzt, hogy a kedvenc számítógépes játékoddal csapatod. Ez mára már valósággá is vált, ugyanis az E-sport egy valóban létező jelenség. Annyira, hogy hamarosan itthon rendezik meg a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságot.

Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Kulcsár Győző: a párbajtőröző-legenda legnagyobb sikerei

A négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, nemzet sportolójának megválasztott Kulcsár Győző tegnap este hunyt el, 77 éves korában. Legelképesztőbb eredményeit gyűjtöttük össze.

A hét edzéstippje: Durrantsd be a felsőtestedet a következő gyakorlatokkal

A mellezés nem csak a hétfői edzések kiváltsága. A következő gyakorlatokkal olyan felsőtested lesz, amire büszke lehetsz!

A kávészüneted épp annyira egészségtelen lehet, mint ha hamburgert ennél

Ha odafigyelsz a táplálkozásra, akkor bizony jobb ötlet, ha nem rohansz ki a sarki kávézóba délután!

Mennyi kalóriát égetsz el alvás közben? Íme a válasz!

Ha a kalóriaégetésről van szó, valószínűleg az alvás jut utoljára az eszedbe, pedig ekkor is zajlik a folyamat.

Mayweather újabb szupermeccset jelentett be

A veretlen amerikai klasszis Manny Pacquiaóval csap össze újra.

Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

Akár ikrek is lehetnének! Hírességek, akik egymásra ütöttek

Igen, még köztük is vannak olyanok, akik annyira hasonlítanak, mint két tojás!

A fogszabályzás nem csak a fogaidra van jó hatással!

Az ötlet, hogy fogszabályzót viselj felnőttként, elég bizarr lehet, azonban érdemes rajta elgondolkodni - és nem csak a fogaid egészsége miatt.

A haverod exével jönnél össze? Mutatjuk, jó ötlet-e

Sok kérdést felvet a téma, hogy jó ötlet-e, vagy egyáltalán illendő-e összejönni a haverod exével. Ha egyszerűen nem tudod kiverni a fejedből az álomnőt és mindenképpen tennél valamit az ügy érdekében, nem árt tudnod, hogy mit veszíthetsz.

Így töltheted fel a telefonodat egy 9-voltos elemmel

Ha a telefonod lemerül, vége a világnak? Akkor jó, ha van nálad egy 9-voltos elem, amivel könnyedén feltöltheted a telódat.

A testsúlyod kihat az alvásra is, szóval nem árt rá odafigyelni

A túlsúly több problémát is okozhat, például szívbetegséget, cukorbetegséget, vagy a nemzőképesség romlását. Azonban az egészséged egy fontos részére is kihat: az alvásra.

McGregor kőkemény erőfitogtatással üzent Nurmagomedovnak

Októberben visszatér az oktagonba az ír fenegyerek.

A trükk, amivel 2 perc alatt elaludhatsz

Gyorsabban elalszol, mint ahogy elolvasnád ezt a cikket!

6 lépés a veszekedésmentes párkapcsolathoz

A veszekedés minden párkapcsolatban előfordul. Viszont lehet okosan is csinálni, hogy ne legyen tányérdobálás a vége!

A hét táplálkozási tippje: Ételek, amik egy apró változtatással párszáz kalóriával többet tartalmaznak

Paula Norris dietetikus érdekes fotókat posztolt az Instagram oldalára, amik bemutatják, hogy a különféle ételekben egy kis eltéréssel is többszáz kalóriát lehet megspórolni.

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító
Olvasd el ezeket is

Fizess elő a Men’s Health magazinra 5370 ft helyett most csak 2685 Ft-ért

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem