Schwarzenegger tényleg egy gép - Nyílt szívműtét után már a konditeremben izzad

Schwarzenegger tényleg egy gép - Nyílt szívműtét után már a konditeremben izzad
Forrás: Instagram

A 70 éves színész március végén került kórházba, a visszatérése csak idő kérdése volt.

Nagy volt a riadalom március végén, mikor kiderült: sürgős műtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren. A 70 éves színész nyílt szívműtéten esett túl, szerencsére nem lépett fel komplikáció a beavatkozás alatt, így az osztrák származású korábbi kormányzó megkezdhette a rehabilitációt.

Olvasd el ezt is!

A visszatérés folytatódik. Edzés minden nap, csinálom az ismétléseket. A támogatásotok teljesen felvillanyozott, továbbra is nagyon hálás vagyok nektek

- írta Twitter-oldalán a színész.

Arnold Schwarzenegger szóvivője egyébként elmondta, hogy a műtét után az volt az exkormányzó első mondata, hogy "I'm back", vagyis "visszatértem". Sokat nem lehetett tudni a rehabilitációjáról, áprilisban megosztott egy videót a hazatéréséről, majd májusban már az otthonát is el tudta hagyni segítség nélkül. Schwarzenegger egyébként kirobbanó formában volt a beavatkozás előtt, elmondása szerint minimális célja, hogy a műtét előtti edzettségi szintet mihamarabb visszaállítsa.

Tovább olvasok
5 mód, hogy megküzdj az izomlázzal

Egy kemény edzés után sem pihenhetsz, ilyenkor jön el a regeneráció ideje. Ma már számtalan módszer közül választhatsz, hogy felvedd a harcot a fájdalommal.

PL: Shaqiri beállt és hét perc alatt eldöntötte a rangadót - videó

A svájci középpályás a 70. percben állt be, nem sokkal később már a Liverpool vezetett.

Ezért fontos, hogy elhidd magadról, hogy győztes vagy

Nagyon sok pozitívummal jár, ha tényleg hiszel magadban!

Meddig lehet kibírni alvás nélkül?

Naponta 7-9 óra kellene aludnia mindenkinek a szakértők szerint. Azzal is biztosan tisztában vagy, hogy ha valaki nagyon keveset alszik, az komoly következményekkel néz szembe.

A fitnesz teszt, amivel kiderítheted, meddig fogsz élni

Nem kell hozzá semmilyen felszerelés!

A hét táplálkozási tippje: A leghatásosabb fehérjetípus az izmok visszaszerzéséhez

A betegségek, sérülések egyik legfélelmetesebb mellékhatása, hogy elveszted a nehezen megszerzett izmaidat. Azonban a fehérje egyik típusa segíthet abban, hogy gyorsabban vissza tudd őket szedni.

Footgolf - Ütő helyett lábbal a golfpályán

Egyre népszerűbb világszerte a szabadban űzött sportág.

Ha keveset alszol, hamarabb meghalhatsz

Ne virrassz, ha nem muszáj - inkább aludj többet, ha sokáig szeretnél élni.

Így fordítsd előnyödre, ha dühös vagy

Az ünnepek előtt biztos, hogy kicsit feszültebb vagy a megszokottnál - sokan pedig ezt a dühöt nagyon károsnak tartják.

A hét edzéstippje: Milyen deadlift illik a testalkatodhoz?

A klasszikus deadlift az egyik legjobb gyakorlat, amit elvégezhetsz, mivel sok izmot megdolgoztat és erősít.

A "breatharian" férfi heti 100 kalóriával abszolválja a hétköznapokat

Khai Ho elmondása szerint képes a levegőből tápanyagot nyerni.

4 mód, hogy nyugodt maradj, amikor stresszes vagy

Ezek az egyszerű trükkök sokat segíthetnek, hogy túléld a karácsony előtti pörgést!

Így kerüld el a karácsonyi stresszt: vedd meg a csajod ajándékát már most

Mindig az utolsó pillanatban ugrik be, hogy kéne virítani valami klasszat az ünnepekre? Idén csináld kicsit máshogy és az utolsó heteket töltsd masszív lazítással az idegeskedés helyett. Mutatjuk, hogy csináld.

Mindenki dobjon el mindent! A sajt lehet a hosszú élet titka

Kanadai kutatók bizonyították, amiről már régóta álmodoztunk.

Ha a nagy a lábad, máshol is nagy méretekkel rendelkezel? Lerántjuk a leplet a mítoszról

A nagy láb egyenlő a nagy zoknival. De vajon a péniszed is nagyobb, ha 48-as cipőt hordasz? Nem biztos.

A megcsalás legújabb formája: A pénzügyi hűtlenség

Ha egy kapcsolatban elmúlik a nászutas fázis, komolyabb dolgok is szóba fognak kerülni, mint az összeköltözés, az anyagiak kezelése. Ilyenkor jelenthet problémát a pénzügyi megcsalás jelensége.

Ez az 5 legpiszkosabb dolog a konditeremben

Rengetegen fordulnak meg naponta egy-egy konditeremben, emiatt nem meglepő, hogy könnyen el lehet kapni a fertőzéseket ezeken a helyeken.

Ha így viselkedik a párod a szüleiddel, nagy eséllyel megcsal

A félrelépések sokkal gyakoribbak, mint korábban, a javíthatatlan romantikusok így bizonytalanabbak, mint eddig bármikor. Egy új kutatás pedig olaj a tűzre, ugyanis érdekes eredményeket hozott a témában.

Olvasd el ezeket is

3 LAPSZÁM, MOST FÉL ÁRON 2985 FT HELYETT CSAK 1485 FT

Csak 1485 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem