Tudtad, hogy a szextől okosabbá válhatsz? Mutatjuk, miért!

Tudtad, hogy a szextől okosabbá válhatsz? Mutatjuk, miért!
Forrás: getty images

Rengeteg érv szól a rendszeres lepedőgyűrés mellett.

Azon kívül, hogy erősíti az immunrendszert, egy csomó betegségtől megvéd, most az is bebizonyosodott a szexről, hogy az agyműködésre is jó hatással van.

A Coventry Egyetem szakembeei járták körül a témát. A tanulmányban 73 felnőtt vett részt, akiket arra kértek, számoljanak be arról, milyen gyakran szexelnek. Ezt követően különféle teszteknek vetették alá őket, melyekből kiderült, mennyire funkcionál a szürkeállományuk - a memóriát, beszédet, a figyelem mértékét és a térbeli érzékelést is vizsgálták.

Arra jöttek rá, hogy akik legalább hetente egyszer szexeltek, azok jobban teljesítettek a kognitív funkciót vizsgáló teszteken, mint akik ennél kevesebbszer voltak a párjukkal. A szakértők szerint ennek egyik lehetséges oka, hogy minél többször szexelsz, annál több dopamint termel a szervezeted. Ez a neurotranszmitter pedig szerepet játszik az emlékezésben, mérlegelésben is. Emellett a neuronokra is pozitív hatása van a szeretkezésnek, így idősebb korban is védi ezeket.


Ha minden percét szeretnéd kiélvezni, válogass a következő pózok közül!

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
10 szexpóz, amivel garantált az orgazmus
Tovább olvasok
4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Így néznek ki a Trónok harca sztárjai szakáll nélkül

Kattints a galériára és ismerd meg Westeros szakállas embereit a szőrzetük nélkül.

5 nem szokványos dolog, amitől nagyobb eséllyel lehet szívrohamod

Még akkor is veszélyben lehetsz, ha egyébként egészséges a szíved és a családodban sem fordult elő szívbeteg. Elmondjuk miért:

Hat kínos, vicces és mégis borzalmas szextörténet

„Véres lett az orrom, amikor lementem.”

Olvasd el ezeket is
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem