Egy héten keresztül minden reggel megpróbáltam szexelni a párommal…íme az eredmény

Az egyik amerikai magazin kihívásra buzdította olvasóit, melynek lényege az volt, hogy egy hétig minden nap szeretkezzenek a párjukkal a jelentkezők.

Az egyik amerikai magazin kihívásra buzdította olvasóit, melynek lényege az volt, hogy egy hétig minden nap szeretkezzenek a párjukkal a jelentkezők.

Egyikük, Molly így számolt be az eseményekről, élményeiről:

Nem vagyok reggeli pacsirta. Ha nem lenne 3 gyerekem és nem dolgoznék, minden nap 11-ig aludnék. Gondolhatjátok, hogy amikor a párommal egy kis intimitásra kerülne a sor, mindig közbejön valami. De pont ezért vállaltam a kihívást, hiszen annyira kiszámítható lett a házaséletünk, hogy valamivel muszáj volt feldobnom. Ez történt az 1 hetes kihívás alatt:

Hétfő

Mivel számítottam rá, hogy reggel hatalmas káosszal indul nap, korábban keltem a megszokottnál. Tudom, ez kicsit sem spontán, de csak így teljesíthettem az első napot. Az egyik oka annak, hogy nem szeretem a reggeli szexet az, hogy undorítónak érzem magam ébredés után. Amikor elkezdett rezegni a telefonom, gyorsan beszaladtam a fürdőbe fogat mosni, fésülködni és betettem a kontaktlencséimet is. Lehet, hogy egy kis krém is került az arcomra. Amikor visszamentem az ágyba, Jack, a férjem aludt, ezért úgy döntöttem, bemászom a takaró alá és így ébresztem…Ez szuper volt, de mire végeztünk, hallottam, hogy a gyerekek már lent reggeliznek.

Kedd

Ezen a napon elhatároztam, hogy tojok a fogmosásra. A férjemnek is beszámoltam a kihívásról, aki 6:30-kor már ébren volt. A combomnál éreztem is, hogy reggel magasabb a tesztoszteron mennyisége a szervezetében…Általában elég hosszú előjátékra van szükségem az ellazuláshoz, de most alig kellett pár perc. A kis kifli-nagy kifli póz tökéletes reggelre! Így nem is éreztem rosszul magam amiatt, hogy elmaradt a fogmosás.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Vörösek a szemeid? Íme egy csomó megoldás, ami ekkor hatásos lehet (nem, a szemcsepp nincs köztük)

Gyakran bevörösödnek a szemeid? Több dolog is állhat a háttérben, azonban a szemcseppen kívül más módszerekkel is csökkentheted a tünetet.

Ezt árulja el a személyiségedről az, hogy milyen az íróasztalod

Tény, hogy nehéz rajta rendet tartani, de lehet, hogy te inkább a szétszórt papírok között tudsz hatékonyabban dolgozni.

A hét edzéstippje: 4 szuper fekvőtámasz-variáció

Legközelebb tedd próbára a felsőtestedet a következő gyakorlatokkal!

5 tipp azoktól, akik randiapp segítségével találtak maguknak párt

Manapság egyre többen vonulnak az internetre ismerkedni.

Meglepő, de a férfiak sokkal nehezebben viselik a szingliséget, mint a nők

Kutatók pedig azt állítják, arra is rájöttek, miért van ez így.

Korpásnak és zsírosnak tűnik a hajad a waxtól? Így mosd ki megfelelően!

Nem nehéz megtalálni azt a waxot, ami akár még edzés közben is tartja a hajadat. Azonban lemosni sokszor nehezebb, mint a hajólakkot, hiszen utána fehér darabok jelennek meg a hajszálaidon, amitől koszosnak, korpásnak tűnhet a séród.

Komoly bajod is lehet abból, ha túl sokáig trónolsz!

Ahogy az ágyat is alvásra és maximum egy kis akcióra használod, a wc-t is érdemes arra használni, amire való.

Sporteszközök, amik arra is jók, hogy új pózokat próbálj ki rajtuk otthon!

Nem azt mondjuk, hogy a teremben essetek egymásnak két szett között, azonban ha otthon van pár darab a következő eszközökből, akár arra is használhatod őket, hogy másképp izzadj…

Egy teljesen legális tabletta, ami segít az izomnövelésben

A legjobb, hogy minden gyógyszertárban kapható és még egészségesebb is leszel tőle!

A csajod rendszeresen a te tányérodról lopkodja a kaját? Ez szuper, el is mondjuk, miért!

Osztozni vagy nem osztozni? Ez a kérdés minden párnál felmerül, amikor mondjuk a te kajád sokkal finomabb, mint a saláta, amit a barátnőd rendelt.

Ez történik a testeddel, ha egy ideig nem szexelsz

Egy tavalyi kutatás szerint az Y-generáció tagjai sokkal kevesebbszer szexelnek, mint bármelyik más generáció. Pedig amellett, hogy elég szórakoztató, az egészségre is rendkívül jó hatással van a szeretkezés

3 trükk, hogy mindig tökéletes rizst tudj készíteni

Sokan nincsenek tisztában a helyes módszerrel, de most megmutatjuk, hogyan lesz a lehető legjobb!

3 jel, hogy gyerekes a kapcsolatod a pároddal

A játékosság feldobhatja az unalmassá vált kapcsolatot, azonban ha inkább gyerekesen viselkedtek, abból semmi jó nem sül ki.

Undorító dolgok, amik a dohányzás és az alkohol hatására jelennek meg az arcodon

Tudod, hogy ez a két szokás rossz, viszont az már kevésbé nyilvánvaló, hogy a külsődre hogyan hatnak.

A hét táplálkozási tippje: 5 szuper kaja, amit edzés előtt ehetsz

A következő edzés előtti snackek feltöltenek energiával és garantált, hogy elkerül utánuk a kajakóma.

5 dolog, ami nagyon feldühíti a nőket (még akkor is, ha ennek ellenkezőjét állítják)

Egy kis segítség: ne próbáld megnyugtani a barátnődet, ha épp szétveti az ideg.

Az almaecet beválik az akné kezelésére?

Ki szeretné, ha pattanásokkal kellene küzdenie felnőttként? Ha sajnos neked is ez a problémád, valószínűleg az összes létező terméket kipróbáltad már az akné ellen.

Olvasd el ezeket is

Féláron jön házhoz a Men's Health magazinod!

Csak 1335 Ft