Semmi köze a szexhez! Ezért csalja meg a legtöbb huszonéves a párját

Mindenki követ el hibákat fiatalon - általában a legtöbbnek a párkapcsolatok isszák meg a levét. És persze vannak szakítások, amik igazán fájdalmasak, különösen akkor, ha a megcsalás is közrejátszik bennük.

Mindenki követ el hibákat fiatalon - általában a legtöbbnek a párkapcsolatok isszák meg a levét. És persze vannak szakítások, amik igazán fájdalmasak, különösen akkor, ha a megcsalás is közrejátszik bennük.

De miért hűtlenkedünk? Egy új, amerikai tanulmány a fiatal felnőttek félrelépéseit vizsgálta, hogy kiderüljön, mi a legtöbbnek az oka. Az eredmény pedig: sokkal kevésbé szól a szexről, a valódi ok inkább az, hogy ilyenkor próbáljuk megtalálni önmagunkat.

A Tennessee Egyetem kutatásában 104 nő és férfi vett részt, akiknek az átlagéletkora 22 év volt. El kellett olvasniuk egy szöveget arról, mennyire gyakori is a megcsalás, hogy nyíltabban meséljenek arról, ők miért léptek félre. Aztán egy kérdőívet is ki kellett tölteniük.

A szakértők rájöttek, hogy a megkérdezettek 76 százaléka azért volt hűtlen, mert az akkori párjuk nem elégítette ki az érzelmi szükségleteiket, rosszul kommunikáltak, sokat veszekedtek, vagy egyszerűen ellaposodott a kapcsolat.

A fennmaradó emberek viszont teljesen más okból csalta meg a párját: úgy gondolták, hogy a függetlenség és a személyiségük kibontakoztatása a legfontosabb - ez persze nem jelenti azt, hogy ebben az esetben jó ötlet más ágyában kikötni.

„A fiatal felnőttkor egyedi fejlődési időszak, melynek során nagyon sok dolgot kell megváltoztatniuk és egyáltalán megtanulniuk az embereknek.”

- mondta Jarika Norona, az egyetem egyik tanulója.

Érdemes tehát előbb kitalálnod, mit vársz egy kapcsolattól, mielőtt még belevágnál.


Ezen kívül még persze más is állhat a megcsalás hátterében:

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
A megcsalás 6 oka
A háziállatod komoly veszélyt jelenthet a szexuális életedre

Egy belga srác a saját bőrén tapasztalta meg ezt.

Jó hírünk van: a tejcsoki is jót tesz az egészségednek!

Ha odafigyelsz arra, hogy egészségesen táplálkozz, akkor valószínűleg a csoki nem található meg az étrendedben.

Így készült Cedric McMillan a Mr. Olympiára

Múlt héten rendezték meg Las Vegasban a világ legrangosabb testépítő és fitnesz versenyét, az Olympia Weekend-et, ahol az idei Arnold Classic győztese, Cedric McMillan is indult.

Kiderült végre, miért sírunk, ha nem megy a csapatnak

Ne rejtegesd a könnyeidet, az evolúció nem tűr ellentmondást.

Olvasd el ezeket is
18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Segítünk az első lépésben: 50%-os kedvezménnyel fizethetsz elő!

Csak 2685 Ft