Ezért fáradsz el kajálás után

Ha alig tudsz ébren maradni evés után, a tányérodon lévő tápanyag a felelős.

Ha alig tudsz ébren maradni evés után, a tányérodon lévő tápanyag a felelős.

Egy ausztrál kutatás szerint a zsírban gazdag étrend fáradékonyabbá tesz. A tanulmányban részt vevők egyik csoportjának 135 gramm zsírt kellett elfogyasztania naponta, a másiknak pedig 58 grammot. Előbbi csoport tagja 78 százalékkal álmosabbak voltak napközben, mint az utóbbi csapat tagjai.

Miben van ennyi zsír? Például ha sült kolbászt eszel tojással és sajttal reggelire, egy baconös sajtburgert krumplival ebédre, parmezános csirkét vacsorára és még egy brownie is lecsúszik.

Ha túl sok zsírt viszel be a szervezetedbe, a beleid olyan neurohormonokat szabadítanak fel, melyek lassítják az agyad reakcióidejét.

Ráadásul ha rendszeresen túl sok zsírt fogyasztasz, nagyobb az esélye az alvási apnoé kialakulásának (akár 3-szorosára nő), főleg ha telített zsírokból eszel sokat.

Válaszd inkább az egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajbogyót, avokádót, olajos magvakat, vagy az omega-3-ban gazdag lazacot és tonhalat.

10 dolog, amit nem tudtál Lewis Hamiltonról

A címlapunkon szereplő Forma-1-es pilótáról rengeteg pletyka kering, pedig sokkal több van benne annál, éppen kivel jár.

A faterod miatt nem kockás a hasad?

Nem tudsz lefogyni? A faterod állhat a háttérben.

A hét táplálkozási tippje: Minden, amit a vegán étrendről tudni érdemes

Egyre népszerűbbé válik a vegán életmód, ám sokan attól tartanak, hogy ha mellőzik az összes állatii eredetű alapanyagot, az izmaikból is veszítenek. Ez igaz?

Lewis Hamilton: Az ember, aki 10 évesen megalapozta a karrierjét

Negyedik világbajnoki címe felé robog a brit pilóta.

Nehezen találsz párt? A 37 százalékos szabály a segítségedre lehet!

Ideje újragondolni a randizásról alkotott elképzeléseidet!

Olvasd el ezeket is

Segítünk az első lépésben: 50%-os kedvezménnyel fizethetsz elő!

Csak 2685 Ft