2 in 1: Erősítsd a törzsedet és a bicepszedet ezzel a gyakorlattal!

2 in 1: Erősítsd a törzsedet és a bicepszedet ezzel a gyakorlattal!
Forrás: getty images

Két súlyzóra és 10 percre van szükséged hozzá!

Olyan gyakorlatot keresel, ami megdolgoztatja a karjaidat és a hasizmaidat is? Akkor jó helyen jársz, mert Andy Speer, az amerikai Men's Health személyi edzője mutat egyet, ami mindkettő izomcsoportot kezelésbe veszi.

Ez pedig a féltérden végzett bicepszezés. Mivel az egyik térded a talajon marad, sokkal keményebben dolgoznak közben a stabilizáló izmok a csípőd és hasad környékén (sőt még az elöl lévő lábad izmai is). A bicepszezéssel pedig egyszerűen bedurranthatod a karizmod ezen részét.

Csak annyi a dolgod, hogy fél-fél percig végezd a gyakorlatot, egyszer úgy, hogy a bal kezeddel, a következő körben pedig a jobb kezeddel hajtod végre. 5-10 percen át ismételd pihenő nélkül, félpercenként viszont válts át az egyik kezedről a másikra. Ha már van kész edzésterved karra vagy hasra, nyugodtan írd hozzá ezt a gyakorlatot is!

Nézd meg, hogyan kell szabályosan végrehajtani:

Tovább olvasok
4 kifogás, ami miatt nem járnak pszichológushoz a férfiak

Természetesen nincs semmi baj veled! De azért megéri elmenni...

4 dolog, amitől jobb lesz a maszturbálás

Ha hetedikes korod óta nem változtattál a szokásaidon, akkor nem árt, ha elolvasod ezt a cikket.

3 egyszerű tipp az állóképesség növeléséhez

Próbáld ki ezeket a módszereket, hogy tovább bírd az edzéseket!

Szexterapeuta mesélte el a leggyakoribb problémákat a hálószobában

A jó szexuális élet a hálószobán kívül kezdődik.

Katus Attila: Testmozgás után még nem találkoztam szomorú emberrel

Sikerült a rekordkísérlet a Várkert Bazár előtt!

Hosszú Katinka: Ezt szerintem bárki meg tudná csinálni

Az Iron Lady felkészülését segíti a Scitec Institute.

Orvosok mesélték el a legrosszabb szexbaleseteket, amiket valaha láttak

A sztorik némelyike nem a szívbajos embereknek való.

3 tipp, hogy fit maradj 40 után is

Egy szakértő olyan stratégiákat tár fel, ami bárkinek hasznára válhat.

Tedd meg most! Másokért, magadért!

Májusban a vérplazma adás duplán segítség. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében (www.teddmegmost.hu). Május 6-a és 31-e között, amennyi liter plazma összegyűlik, értékének ötvenszeresét három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztják meg.

Hogyan hat a hazugság az egészségedre?

Sokat árthat, ha megtartod azokat a kis titkokat.

Már attól is felébredsz, ha csak gondolsz a kávéra! Elmondjuk miért!

Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért leszel tele energiával, ha elhaladsz egy kávézó előtt és csak az illatot érzed.

Párkapcsolati insomniakalauz kezdőknek!

Az insomniások esetében a legrosszabb rész a felébredés után visszaaludni.

Így néznek ki a Trónok harca sztárjai szakáll nélkül

Kattints a galériára és ismerd meg Westeros szakállas embereit a szőrzetük nélkül.

5 nem szokványos dolog, amitől nagyobb eséllyel lehet szívrohamod

Még akkor is veszélyben lehetsz, ha egyébként egészséges a szíved és a családodban sem fordult elő szívbeteg. Elmondjuk miért:

Hat kínos, vicces és mégis borzalmas szextörténet

„Véres lett az orrom, amikor lementem.”

Ez a 4 hetes zsírégető edzés formába hoz a nyárra!

Legyél fit ezzel a dinamikus programmal és vedd le bátran a pólód a strandon!

Olvasd el ezeket is

4 LAPSZÁM MOST 3980 FT HELYETT CSAK 1980 FT A Men's Health magazin negyedéves kiadvány

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem