Minden idők legjobb iPhone-jait dobta piacra az Apple

iPhone,Apple
Forrás: Apple

Futurisztikus újításokat mutattak be az Apple Keynote-on, az új termékek pedig tutira úgy eladási rekordokat döntenek majd, hogy szinte egy alacsonyabb kategóriás autó áráért lehet hozzájuk jutni.

Szeptember 28-ától érkezik meg Magyarországra az iPhone-ok legújabb generációja. Sokan azt sejtették, hogy nem iPhone 9 vagy épp 11 kerül bemutatásra a szeptemberi Keynote-on, hanem az X új változata, és igazuk is lett.

A cupertinói Steve Jobs Theaterben az iPhone X-ek továbbfejlesztett változatáró áradozott Tim Cook és csapata. A továbbfejlesztett készülék, ahogy ez lenni szokott, az S nevet kapta, azaz iPhone XS lett a becsületes neve, ezzel nem leptek meg senkit, nem úgy, mint az egykor még Plus névre hallgató nagyobb képernyős készüléknél, ugyanis az iPhone XS Plus helyett az iPhone XS Max névre hallgat a darab.

És ez nem csak szófordulat, hogy a telefon hallgat ránk, hiszen a Sirit még okosabbra művelték, Augmented Reality extrákban is bővelkedik a készülék, és a csipje brutál erős, épp, ahogy a kijelzője és az akksija is, ami sokkal tovább bírja, mint elődei. Kamerája minden eddiginél profibb, és már az első kamerán is készülhetnek a portrémódos fotók.

A sima XS kijelzője 5.8 collos, az XS Maxé pedig 6.5 collos.

iPhone XS,iPhone
forrás: Apple
Az iPhone XS.

Arany, ezüst és fekete változatban beszerezhető, de ha valakinek nem lenne elég ez a színfelhozatal, annak ott az iPhone XR.

Volt, aki azt hitte, iPhone SE 2 érkezik, mások iPhone XC-nek tippelték, az új darab neve iPhone XR, a színes kivitelben kapható iPhone. Miért R? Mert Liquid Retina kijelzővel rendelkezik.

Nagyobb a kijelzője, mint az iPhone 8 Plusnak, de maga a telefon kisebb.

A csipje ennek is Bionic A12, FaceID ebben is van, mit nem értenek viszont sokan, az, hogy miért nem hoztak ki kis méretűt is belőle, ugyanis az iPhone XS 5.8 collos, az XS Max 6.5 collos, az XR pedig 6.1 collos.

iPhone,iPhone X
forrás: Apple
Az iPhone XR színválasztéka.

Bár a főszerep az iPhone-oké volt, bemutatták az új Apple Watchot is, a 4-es szériát, amely olyan egyedülálló technológiákkal van felszerelve, amelyet eddig egyetlen okosóra sem tudott.

Az új iPhone X-ek árai nagyjából így alakulnak


iPhone XS:

400 000 forint / 64 GB

460 000 / 256 GB,

538 000 / 512 GB

iPhone XS Max:

440 000 forint / 64 GB

500 000 / 256 GB

578 000 / 512 GB

iPhone XR:

300 000 forint / 64 GB

319 000 / 128 GB

360 000 / 256 GB

Az iPhone-ok fantasztikusan jó képeket készítenek, annyira, hogy még díjazzák is azokat külön. Nézd meg, milyenek ezek!

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
iPhone Photography Awards - A legjobb képek
Oltári trükkökkel sokkol a slackline csodagyereke

Haruki Kinoshita nemrég 80 méteres magasságban trükközött egy szakadék fölött.

Egy kutatás szerint csak négyféle személyiségtípus létezik - Te melyikbe tartozol?

A másfél millió ember részvételével készült kutatásból nagyon érdekes eredmények születtek!

A hét táplálkozási tippje: A cukor egyik fajtája sokat segíthet a fogyásban

Az elmúlt években mindenhonnan az folyt a csapból, hogy a cukor rossz. És a mesterséges édesítőszerek sem épp tesznek jót. Azonban van egy típus, amiről most bebizonyosodott, hogy mégsem annyira ártalmas.

Érdekességek az E-sportról: Mennyit lehet vele keresni, kik a legmenőbbek?

Valószínűleg gyerekkorodban te is kiugrottál volna a bőrödből, ha azzal kereshettél volna pénzt, hogy a kedvenc számítógépes játékoddal csapatod. Ez mára már valósággá is vált, ugyanis az E-sport egy valóban létező jelenség. Annyira, hogy hamarosan itthon rendezik meg a K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságot.

Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Kulcsár Győző: a párbajtőröző-legenda legnagyobb sikerei

A négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, nemzet sportolójának megválasztott Kulcsár Győző tegnap este hunyt el, 77 éves korában. Legelképesztőbb eredményeit gyűjtöttük össze.

A hét edzéstippje: Durrantsd be a felsőtestedet a következő gyakorlatokkal

A mellezés nem csak a hétfői edzések kiváltsága. A következő gyakorlatokkal olyan felsőtested lesz, amire büszke lehetsz!

A kávészüneted épp annyira egészségtelen lehet, mint ha hamburgert ennél

Ha odafigyelsz a táplálkozásra, akkor bizony jobb ötlet, ha nem rohansz ki a sarki kávézóba délután!

Mennyi kalóriát égetsz el alvás közben? Íme a válasz!

Ha a kalóriaégetésről van szó, valószínűleg az alvás jut utoljára az eszedbe, pedig ekkor is zajlik a folyamat.

Mayweather újabb szupermeccset jelentett be

A veretlen amerikai klasszis Manny Pacquiaóval csap össze újra.

Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

Akár ikrek is lehetnének! Hírességek, akik egymásra ütöttek

Igen, még köztük is vannak olyanok, akik annyira hasonlítanak, mint két tojás!

A fogszabályzás nem csak a fogaidra van jó hatással!

Az ötlet, hogy fogszabályzót viselj felnőttként, elég bizarr lehet, azonban érdemes rajta elgondolkodni - és nem csak a fogaid egészsége miatt.

A haverod exével jönnél össze? Mutatjuk, jó ötlet-e

Sok kérdést felvet a téma, hogy jó ötlet-e, vagy egyáltalán illendő-e összejönni a haverod exével. Ha egyszerűen nem tudod kiverni a fejedből az álomnőt és mindenképpen tennél valamit az ügy érdekében, nem árt tudnod, hogy mit veszíthetsz.

Így töltheted fel a telefonodat egy 9-voltos elemmel

Ha a telefonod lemerül, vége a világnak? Akkor jó, ha van nálad egy 9-voltos elem, amivel könnyedén feltöltheted a telódat.

A testsúlyod kihat az alvásra is, szóval nem árt rá odafigyelni

A túlsúly több problémát is okozhat, például szívbetegséget, cukorbetegséget, vagy a nemzőképesség romlását. Azonban az egészséged egy fontos részére is kihat: az alvásra.

McGregor kőkemény erőfitogtatással üzent Nurmagomedovnak

Októberben visszatér az oktagonba az ír fenegyerek.

A trükk, amivel 2 perc alatt elaludhatsz

Gyorsabban elalszol, mint ahogy elolvasnád ezt a cikket!

6 lépés a veszekedésmentes párkapcsolathoz

A veszekedés minden párkapcsolatban előfordul. Viszont lehet okosan is csinálni, hogy ne legyen tányérdobálás a vége!

A hét táplálkozási tippje: Ételek, amik egy apró változtatással párszáz kalóriával többet tartalmaznak

Paula Norris dietetikus érdekes fotókat posztolt az Instagram oldalára, amik bemutatják, hogy a különféle ételekben egy kis eltéréssel is többszáz kalóriát lehet megspórolni.

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító
Olvasd el ezeket is

Fizess elő a Men’s Health magazinra 5370 ft helyett most csak 2685 Ft-ért

Csak 2685 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem