Nem maradt el a balhé Furyék mérlegelésén

Deontay Wilder
Forrás: Instagram

Szolid lökdösődésbe torkollott a két bunyós meccsét felvezető sajtótájékoztató.

Igazi csemegét láthatnak hétvégén a boksz szerelmesei, hiszen két veretlen nagyágyú méri össze erejét. Tyson Fury visszatérése után az első igazi mérkőzését vívja, a 40 meccséből 39-et KO-val megnyerő Deontay Wilder lesz az ellenfele. Szerdán tartották a Los Angelesben rendezendő összecsapást felvezető sajtótájékoztatót, amelyen megvolt a szokásos farokméregetés.

Meg fogom mutatni, ki is vagyok valójában, eddigi pályafutásom során minden ellenfelemet kiütöttem, most sem lesz ez másképp. Nagyon sokat dolgoztam a felkészülés során, és ennek meg is lesz az eredménye

- mondta Wilder.
Olvasd el ezt is!

Fury sem megy a szomszédba egy kis magabiztosságért, hangsúlyozta, nem kell megvernie Wildert ahhoz, hogy bizonyítsa, ő a legjobb.

Még senkinek sem sikerült legyőznie a ringben, és ez nem ezen a hétvégén fog megváltozni. Én vagyok a legjobb nehézsúlyú ökölvívó a világon, ezt senki nem veheti el tőlem.

Az összecsapás vasárnap hajnali 3 órakor kezdődik.

Tovább olvasok
A fitnesz teszt, amivel kiderítheted, meddig fogsz élni

Nem kell hozzá semmilyen felszerelés!

A hét táplálkozási tippje: A leghatásosabb fehérjetípus az izmok visszaszerzéséhez

A betegségek, sérülések egyik legfélelmetesebb mellékhatása, hogy elveszted a nehezen megszerzett izmaidat. Azonban a fehérje egyik típusa segíthet abban, hogy gyorsabban vissza tudd őket szedni.

Footgolf - Ütő helyett lábbal a golfpályán

Egyre népszerűbb világszerte a szabadban űzött sportág.

Ha keveset alszol, hamarabb meghalhatsz

Ne virrassz, ha nem muszáj - inkább aludj többet, ha sokáig szeretnél élni.

Így fordítsd előnyödre, ha dühös vagy

Az ünnepek előtt biztos, hogy kicsit feszültebb vagy a megszokottnál - sokan pedig ezt a dühöt nagyon károsnak tartják.

A hét edzéstippje: Milyen deadlift illik a testalkatodhoz?

A klasszikus deadlift az egyik legjobb gyakorlat, amit elvégezhetsz, mivel sok izmot megdolgoztat és erősít.

A "breatharian" férfi heti 100 kalóriával abszolválja a hétköznapokat

Khai Ho elmondása szerint képes a levegőből tápanyagot nyerni.

4 mód, hogy nyugodt maradj, amikor stresszes vagy

Ezek az egyszerű trükkök sokat segíthetnek, hogy túléld a karácsony előtti pörgést!

Így kerüld el a karácsonyi stresszt: vedd meg a csajod ajándékát már most

Mindig az utolsó pillanatban ugrik be, hogy kéne virítani valami klasszat az ünnepekre? Idén csináld kicsit máshogy és az utolsó heteket töltsd masszív lazítással az idegeskedés helyett. Mutatjuk, hogy csináld.

Mindenki dobjon el mindent! A sajt lehet a hosszú élet titka

Kanadai kutatók bizonyították, amiről már régóta álmodoztunk.

Ha a nagy a lábad, máshol is nagy méretekkel rendelkezel? Lerántjuk a leplet a mítoszról

A nagy láb egyenlő a nagy zoknival. De vajon a péniszed is nagyobb, ha 48-as cipőt hordasz? Nem biztos.

A megcsalás legújabb formája: A pénzügyi hűtlenség

Ha egy kapcsolatban elmúlik a nászutas fázis, komolyabb dolgok is szóba fognak kerülni, mint az összeköltözés, az anyagiak kezelése. Ilyenkor jelenthet problémát a pénzügyi megcsalás jelensége.

Ez az 5 legpiszkosabb dolog a konditeremben

Rengetegen fordulnak meg naponta egy-egy konditeremben, emiatt nem meglepő, hogy könnyen el lehet kapni a fertőzéseket ezeken a helyeken.

Ha így viselkedik a párod a szüleiddel, nagy eséllyel megcsal

A félrelépések sokkal gyakoribbak, mint korábban, a javíthatatlan romantikusok így bizonytalanabbak, mint eddig bármikor. Egy új kutatás pedig olaj a tűzre, ugyanis érdekes eredményeket hozott a témában.

Super Bowl Babies - 9 hónappal a nagydöntő után megrohamozták a kismamák a kórházakat

Philadelphiában rengetegen ünnepelték az ágyban az Eagles győzelmét.

A hét táplálkozási tippje: Mennyi hozzáadott cukrot lehet enni egy nap?

Valószínűleg simán túlléped a határt, anélkül, hogy tudnál róla.

Te is tapadásmentes serpenyőben sütögetsz? Ne lepődj meg, ha összemegy a cerkád!

Egy olyan világban, ahol a férfiak egymás szerszámát méregetik össze, az utolsó dolog, amire bárki is vágyna, hogy összemenjen a pénisze.

A hét edzéstippje: A HIIT még egy dologban lepipálja a súlyzós edzést

Ha a kardió része a heti edzéstervednek, elképzelhető, hogy a futópados edzést valami rövidebb, de hatékonyabb megoldásra cserélnéd.

Olvasd el ezeket is

3 LAPSZÁM, MOST FÉL ÁRON 2985 FT HELYETT CSAK 1485 FT

Csak 1485 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem