Az olívaolaj a memóriának is jót tesz!

Az olívaolaj a memóriának is jót tesz!
Forrás: getty images

Az egerek agyának legalábbis biztos!

A Temple Egyetem kutatói szerint az olívaolajban gazdag étrend megvédheti az agyad az öregedés negatív hatásaival szemben.

A tanulmányban egereken végezték a kísérleteket, akik az Alzheimer-kór három fontos jellemzőjével rendelkeztek: romlott a memóriájuk, ragacsos fehérjék rakódtak le a szervezetükben és a tau fehérjekötegek pedig megcsavarodtak a testükben. A rágcsálók egyik csoportja olívaolajas ételt kapott 6 hónapon keresztül, másik csoportjuk viszont hagyományos eledelt evett.

Az előbbi csoport sokkal jobban teljesített a következő hónapokban elvégzett teszteken, mely során a dolgozó memóriát, a tanulási képességeiket is vizsgálták. Ezen kívül csökkent a plaakk mennyisége és az agyban lévő neuronok is szorosabban kapcsolódtak egymához.

Hogyan segít akkor az olaj? A kutatók szerint csökkenti a gyulladást és segít megtisztítani a szervezetet a méreganyagoktól - melyek a plakkban is fellelhetőek.

Ettől függetlenül, mivel a kutatást eddig csak egereken végezték el, nehéz lenne megmondani, hogy az emberekre is hasonlóan pozitív hatással van-e. Az viszont már bizonyított, hogy a mediterrán diéta mennyire jó hatással bír az egészségre!


A következő zöldségek pedig szuperül beilleszthetőek a mediterrán diétába:

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
Dehogy maradsz éhen! Íme a 7 legtáplálóbb zöldség a dietetikusok szerint
Tovább olvasok
3 tipp, hogy csökkentsd a telefonfüggőséged

Ha te is úgy érzed, hogy túlságosan a telefonod képernyőjére nőtt a tekinteted, fogadd meg ezt a 3 tippet

Kockahas egy hét alatt, csupán 30 perces edzésekkel

Ez az edző saját magán mutatta meg, hogy mire képes egy hét

5 tipp a jobb zuhanyzós szexhez

Hogyan ne legyen kínos a szex a zuhanyzóban?

4 pozíció, ami garantálja a párod orgazmusát

Ezeket próbáld ki, ha a csúcsra akarod juttatni

Hogyan válassz diétát? – 5 tipp az orvostól

A legtöbben már tudjuk, hogy az egészséges életmódhoz milyen ételeket és italokat kell kerülnünk. Abban sokkal bizonytalanabbak vagyunk, hogy mit és mikor ehetünk. Sokan tisztában vannak azzal is, mennyi ételt kell enniük a fogyáshoz, azonban azt már kevesebben tudják, milyen tápanyag összetétellel tudják elérni, hogy zsírból fogyjanak és így a karcsúbb alak mellett energikusak és egészségesek is maradjanak. A rosszul megválasztott fogyókúrák sokszor hatástalanok vagy hatásuk rövid távú, de ha sikert érünk is el velük, a fogyás történhet úgy is, hogy ártunk a szervezetünknek.

3 gyakorlat vállfájósoknak

Ha neked is szokott szúrni a vállad edzés közben, fogadd meg ezeket a tanácsokat

Mikro-makro? Ezekre a tápanyagokra van szükséged az izomépítéshez

Lehet, hogy a szürke idő és az egyre nagyobb hideg nem csábít a terembe, de ahhoz, hogy folyamatosan formában legyél, lógás helyett inkább vegyél erőt magadon! Motivációként megmutatjuk, mivel tudod még hatékonyabbá tenni az edzést.

46 kilogrammot fogyott 10 hónap alatt

"Az életminőségem soha nem volt jobb"

5 tipp, hogy magabiztosabb legyél

A kellő önbizalom kiépítése nem könnyű dolog, de annál fontosabb a kiegyensúlyozott élethez.

Hogyan legyél vonzóbb a nők szemében?

És mit mond erről a tudomány?

8 ismert és kevésbé ismert technika, hogy felizgasd a párodat

Érdemes egyenként kipróbálnod mindegyiket

Így csinálj kockás hasat egy darab súlytárcsával

Egyszerű de nagyszerű hasizom edzés

Dolgok amiket a nők nem szeretnek, pedig azt hitted

Tanulj ebből a cikkből, és kerüld el ezeket a hibákat

Ezek után Te sem fogod kihagyni a kardiót

Sokkal több előnnyel jár, mint a legtöbben gondolják

Szexparti tippek kezdőknek

Az az igazság, hogy minden szexparti egy kicsit más

Így csinálj kockás hasat hátfájás nélkül

A kockák kialakítása közben sok embernek sajnos nem csak a hasizmai égnek, hanem a háta is.

7 jele annak, hogy valami gond van a kapcsolatodban

A párok többsége három dolgon vitatkozik: pénz, szex és hatalom

Így hozd ki a legtöbbet az utólagos zsírégetésből

Ahogy felpörgeted az intenzitást, a zsír bizony égni fog

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem