Imádod a vörös húst? Így fogyaszd, hogy ne ártson nagyon

Imádod a vörös húst? Így fogyaszd, hogy ne ártson nagyon
Forrás: Getty Images

Nem kell száműznöd a marhát az étrendedből!

Óvakodj a vörös hústól!

Hangzik gyakran a mantra, pedig régóta tudjuk, hogy a marhahúsnak példáulnem csak negatív hatásai vannak a szervezetre. Ez ugyanis az egyik leggazdagabb B-vitaminforrás, az oxfordi kutatók szerint pedig hozzájárulhat az Alzheimer-kór megelőzéséhez.

Olvasd el ezt is!

Sajnos azonban az is tény, hogy a vörös hús rendszeres fogyasztása növeli a vastagbélrák, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Van azonban kiút, nem kell lemondanunk a kedvenc ételeinkről, hiszen kiderült, hogy csökkenthetjük a káros hatásokat, ha tejterméket is fogyasztunk a hús mellé.

A sajtban található nagy mennyiségű kalcium ugyanis megköti a zsírsavakat és a bél koleszterinjét, így ezek kiválasztódnak és könnyebben kiürülnek a szervezetből. A szakemberek szerint a gyümölcsök és zöldségek is segíthetnek, az ezekben található flavonoidok ugyanis kompenzálják a káros összetevőket. Ha megéheztél, állj oda a tűzhely elé, nem csak az egészségednek teszel jót.


Ha már az evésnél tartottunk:

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
8 mítosz a tésztafőzésről, ami nem igaz
Tovább olvasok
Négy dolog, amivel megakadályozhatod a kopaszodást!

Használd ezeket a módszereket, amelyeket bőrgyógyászok hagytak jóvá!

Négy tipp, hogy hol szerezz barátokat a munkán/iskolán kívül

Nem olyan egyszerű elhívni egy sörre a szimpatikus srácot.

Ezek az igazi férfi tulajdonságai!

Lehet, hogy meglepődsz, de a nők ezt szeretik egy férfiben.

Öt egészséges, magas proteintartalmú smoothie

Pluszpont: Rengeteg íz, zéró cukor.

Hogy ne legyél rossz vendég egy sztriptízbárban?

Pár dolog, amit csinálhatsz (és amit nem) egy sztripklubban.

Ez a srác így dobott le 45 kilót!

"Tudtam, hogy bármi áron meg kell csinálnom. Kétszer olyan keményen toltam, amikor elkezdtem látni az eredményeket."

Ezeket a vizsgálatokat bármilyen életkorban érdemes elvégezned

Öt dolog, amit fontos, hogy rendszeresen ellenőrizz.

A sétálás tényleg segít ledobni a kilókat?

Segíthet, ha tudod, hogyan csináld.

Hogyan segíts a barátodnak megküzdeni a depresszióval?

Mi a teendő, ha ismersz valakit, aki mentális betegséggel küzd?

Fejlődj Te is úgy, mint a bajnokok!

Eddz rendszeresen, táplálkozz helyesen és a pihenést se hagyd ki!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem