Kiderült, miért kéne sokkal gyakrabban kimosnod a törölköződet

Kiderült, miért kéne sokkal gyakrabban kimosnod a törölköződet
Forrás: Getty Images

A mikrobiológus szerint ritkábban csináljuk, mint kéne.

Charles Gerba azért dolgozik, hogy te minél egészségesebb legyél. A mikrobiológus nemrég azzal kapcsolatban kezdett el kutakodni, milyen veszélyes lehet, ha nem figyelünk oda a törölközőink tisztaságára.

Sokan nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget, kéthetente, vagy még ritkábban mossák csak ki a törölközőket, pedig ez egy nagyon egészségtelen szokás.

A szakember és csapata a vizsgált törölközők 90%-át coliform baktériummal fertőzöttnek nyilvánította, ezek az emberi ürülékben találhatóak meg leggyakrabban. A baktériumok számára a törölköző maga a kánaán, hiszen nedves, meleg és általában zárt, sötét helyen van.

Olvasd el ezt is!

Charles Gerba elmondása szerint igazából kétnaponta kellene kimosnunk a törölközőinket, főleg abban az esetben ajánlott ez, ha kisgyermek van a családban. A mikrobiológus azt tanácsolja továbbá, hogy mindig várjuk meg míg a törölköző megszárad a mosás után, illetve semmilyen körülmények között ne használjuk a párunkét.

Tovább olvasok
4 brutális előtte-utána fotó

Ezek a képek elképesztőek!

Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem