A Tesco január 21. és február 17. között ismét vásárlói kezébe adja a döntést

A Tesco január 21. és február 17. között ismét vásárlói kezébe adja a döntést

Mától indul és február 17-ig tart a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazása. A következő 4 hétben az áruházlánc vásárlói dönthetnek arról, hogy a - pályázati szakaszból továbbjutó - 166 helyi közösségépítő kezdeményezés közül melyik nyerje a 400, 200 és 100 ezer forint összegű támogatást. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta a nyertes kezdeményezéseket.

A Tesco tavaly ősszel már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, melynek célja a helyi közösségek jótékony célú kezdeményezéseinek támogatása. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta 338 szervezet környezetszépítő, a helyi közösségi életet fellendítő, oktató és képességfejlesztő, valamint egészséges életmódra ösztönző programját. Most az ötödik fordulóban további 166 pályázó nyerhet el összesen több mint 40 millió forintot.

A programra ezúttal is civil szervezetek és informális csoportok nevezhettek olyan kezdeményezésekkel, amik jobbá teszik azon közösségek életét, ahol a Tesco vásárlói és dolgozói is élnek. A beérkezett pályázatok közül a Magyar Adományozói Fórum (MAF) független szakértőkkel kiegészülve választotta ki azokat, melyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Az áruházlánc vásárlói országszerte 59 körzetben összesen 166 jótékony célú kezdeményezésre adhatják le voksaikat. Körzetenként a legtöbb szavazatot gyűjtő szervezet 400, a második 200, a harmadik pedig 100 000 forint támogatást kap környezetszépítő, a helyi közösségi életet fellendítő, egészséges életmódot támogató vagy épp képesség- és készségfejlesztő programja megvalósításához.

A program aktuális szakaszában 2019. január 21. és február 17. között a vásárlók minden vásárlást követően egy darab zsetont kapnak a pénztáraknál. Szavazatukat az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon, a számukra legkedvesebb kezdeményezéshez bedobott zsetonnal adhatják le.

Kép

A vásárlók a számos izgalmas és hasznos projekt között például állatterápiás foglalkozások, örökbefogadó napok, hagyományőrző programok, családi és iskolai kirándulások megszervezését, speciális nevelésű igényű és hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását, fejlesztését, óvodai sószobák kialakítását, játszóterek, közösségi kertek felújítását, idősebb korosztály digitális világba való bevezetését is támogathatják. Az érdeklődők a zsetongyűjtő pontokon az adott körzetben továbbjutó helyi szervezetekről és kezdeményezéseikről is találnak információt, illetve a program weboldalán (http://www.tesco.hu/kozosseg is követhető a szavazásban résztvevő szervezetek listája, valamint a szavazatok állása.

Az áruházlánc a szavazás lezárása után, 2019 márciusában hirdet eredményt. Az előző fordulóhoz hasonlóan a Tesco ezúttal is valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal, a szavazatok számának függvényében.

A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!

Több mint 20 éves hazai működése során a Tesco a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. 205 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már több mint 160 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018 év végéig összesen több mint 7,5 milliárd forint értékben, közel 18 000 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszermentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.

Tovább olvasok
Négy dolog, amivel megakadályozhatod a kopaszodást!

Használd ezeket a módszereket, amelyeket bőrgyógyászok hagytak jóvá!

Négy tipp, hogy hol szerezz barátokat a munkán/iskolán kívül

Nem olyan egyszerű elhívni egy sörre a szimpatikus srácot.

Ezek az igazi férfi tulajdonságai!

Lehet, hogy meglepődsz, de a nők ezt szeretik egy férfiben.

Öt egészséges, magas proteintartalmú smoothie

Pluszpont: Rengeteg íz, zéró cukor.

Hogy ne legyél rossz vendég egy sztriptízbárban?

Pár dolog, amit csinálhatsz (és amit nem) egy sztripklubban.

Ez a srác így dobott le 45 kilót!

"Tudtam, hogy bármi áron meg kell csinálnom. Kétszer olyan keményen toltam, amikor elkezdtem látni az eredményeket."

Ezeket a vizsgálatokat bármilyen életkorban érdemes elvégezned

Öt dolog, amit fontos, hogy rendszeresen ellenőrizz.

A sétálás tényleg segít ledobni a kilókat?

Segíthet, ha tudod, hogyan csináld.

Hogyan segíts a barátodnak megküzdeni a depresszióval?

Mi a teendő, ha ismersz valakit, aki mentális betegséggel küzd?

Fejlődj Te is úgy, mint a bajnokok!

Eddz rendszeresen, táplálkozz helyesen és a pihenést se hagyd ki!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem