Szeretnéd, hogy látszódjon a kemény munka eredménye? Akkor ezt az egy dolgot ne csináld edzés után!

alkohol,regeneráció,táplálkozás,alkohol hatása a regenerációra
Forrás: pexels.com

Tudjuk, hogy legszívesebben megmutatnád a város legjobb csajainak azt, amit elértél a teremben, de mégsem annyira jó ötlet bulizni menni edzés után.

Egy kutatás szerint ugyanis az edzés után elfogyaszott alkohol nincs jó hatással az edzésed eredményédre. Több oka is van annak, hogy miért nem szabad inni sportolás után.

Az első és legfontosabb, hogy egy kemény edzés során a tested fontos tápanyagokat és folyadékot veszít, az alkohol pedig szintén dehidratál. Ennek hatására lassul a regeneráció folyamata.

Ez pedig nem áll meg az edzés utáni néhány órában, hanem a következő nap is tovább folytatódik, megnehezítve ezzel a regenerációt. Emellett az is bizonyított, hogy az alkohol hatására másnap megváltoznak a táplálkozási szokásaid és a minőségi tápanyagok helyett sokkal több felesleges kalóriát viszel be, mint kellene.

Tovább ront a helyzeten az is, hogy a sok pia miatt kevesebbet alszol és nem tudod annyira kipihenni magadat. Az alvás is az edzés utáni regeneráció alappillére, aminek hiánya kihat a másnapi ételválasztásaidra is.

Ha mégis innál valamit edzés után, akkor válaszd a kakaót - bár nem olyan menő, mint egy gin tonic, mégis sokat segít abban, hogy elkerüld a másnapi izomlázat.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Edzés utáni regenerációs módszerek
Tovább olvasok
Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Dolgok, amiket a férfiak csinálnak, amikor egyedül vannak

Több százan osztották meg a furcsa szokásaikat.

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem