Ilyen az élet egy 2.7 milliárd dolláros atomtengeralattjárón

Ilyen az élet egy 2.7 milliárd dolláros atomtengeralattjárón
Forrás: Men's Health

Josh Dean első kézből tudta meg, mennyire kemény élete van a North Dakota legénységének.

NAGY A MUNKAHELYI NYOMÁS? AKKOR MOST ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA HELYEZZÜK A TÉMÁT! ÉLETRE SZÓLÓ LECKÉT KAPTUNK CSAPATSZELLEMBŐL, KITARTÁSBÓL, STRESSZ-TŰRÉSBŐL ÉS ERŐNLÉTBŐL A 2,7 MILLIÁRD DOLLÁROS ATOM-TENGERALATTJÁRÓ, A NORTH DAKOTA LEGÉNYSÉGÉTŐL.

„És azt láttad, hogy a bombaraktárban van az edzőterem?” – kérdezi Corey Shores tizedes, a USS North Dakota edzésvezetője, egy hosszú fémcsőre bökve a tengeralattjáró torpedóraktárában, amely ideiglenes konditeremként működik, legalábbis békeidőben. Az MK–48 típusú torpedó beceneve Claire, amit alkoholos filccel írtak fel a bomba orrára a tengerészek, akik bármikor készek élesre tölteni és kilőni a féltonnás robbanószerkezetet. Háborús helyzetben Claire feladata lenne egy ellenséges hajó megsemmisítése.

Négy torpedó van a fedélzeten” – magyarázza a széles vállú, széles állkapcsú, 29 éves Shores tizedes. Elsődleges munkaköre a North Dakota nukleáris reaktorának kezelése, de emellett Shores feladata a 138 fős legénység edzettségének fenntartása is, a „járulékos feladat”, amit legalább annyira komolyan vesz, mint a munkáját. A kondizás megszállottja, önként jelentkezett a feladatra, amelynek betöltéséhez a vezetőtiszt ajánlása és egy ötnapos kiképzőprogram is kellett.

Edzésvezetőként Shores felelőssége, hogy a legénység minden tagja átmenjen a félévente esedékes fizikai készenléti teszten – egy adott gyakorlatsorral mérik fel a katonák aerob kapacitását, izomerejét és fizikai állóképességét. A tizedes arra is ügyel, hogy a legénység ne bolonduljon meg a küldetés végére, ami nem is olyan kis dolog, lévén egy nyomás alatt tartott fémcsőben töltenek akár három hónapot a tenger mélyén anélkül, hogy a felszínre emelkednének. Szintén feladata a kondigépek karbantartása, „ami nem egyszerű, mikor ennyien használnak egyetlen futópadot” – teszi hozzá.

Egy-egy küldetés során bonyolult ügy az edzés, mert kevés az idő és korlátozott a felszereltség. A hadihajókon viszont elég tágas a tér – nem is beszélve a hatalmas nyílt fedélzetről –, ahol a tengerészek kedvükre edzhetnek. A repülőgép-anyahajókon komplett edzőtermek vannak, sőt, még mobil kosárlabdapalánkot is kitolhatnak a fedélzetre. A North Dakota és a másik 84 amerikai tengeralattjáró fedélzetén szolgáló legénység számára azonban mindez elérhetetlen luxusnak számít. Gyakorlatilag nincs személyes tér és a közös helyiségeket is több célra használják. Távolról sem ideális terep a testedzésre.

A tengeralattjáró 112 méter hosszú, nagyjából akkora tehát, mint egy focipálya, de a legszélesebb pontján is csak 11 méter. Hatan alszanak egy gardrób méretű kabinban; mindkét oldalon háromemeletes ágy áll, ahová épp csak be lehet kúszni, alig tíz centi van az ember orra és a következő priccs alja között. Sokszor nincs is elég hely, így az újoncok „ágyrajárók” lesznek, vagyis hárman osztoznak két priccsen, műszakonként váltva egymást. Harminc emberre jut két zuhanyzó, két vécé és két mosdó. A napi pár óra pihenőt vagy a kabinban fekve töltik – a kihajózás előtt telefonjukra letöltött filmeket néznek vagy videójátékot játszanak –, vagy valamelyik nagyobb helyiségben tartózkodnak: a fedélközi folyosókon vagy a munkaterületen, amelyek közösségi térként, konditeremként is funkcionálnak.

Ha ép ésszel és ép testtel akarják megúszni a küldetést, a legénységnek alkalmazkodnia kell. Az edzés sokszor a torpedóraktárban zajlik, mely nem egy tágas helyiség. Egy 180 centi magas felnőtt csak a folyosón tud felállva közlekedni. Ezért aztán a gyakorlatokat egy sufni méretű helyen, a torpedóállvány alatt kell végezni. Az állványt feljebb lehet csörlőzni, de még így sincs elég hely egy rendes négyütemű fekvőtámaszhoz.

Az egyetlen kétkezes súlyzót az egyik torpedó alatt tartják, a két pár Power-Block kézi súlyzó mellett. Ez utóbbiak komoly előrelépést jelentenek a korábban használt műanyag Bowflex súlyzókhoz képest, melyek könnyen megrepedtek és ide-oda gurultak a fedélközben. A folyamatos jövés-menés dacára Shores szerint „nyugodtan lehet súlyzózni és hármas guggolásokat csinálni. Ez a hely specialitása: felpakolod a súlyokat a rúdra, amit két ember tart, míg nekiállsz a gyakorlatnak. Ők a súlyzóállvány.” Minden helyiség folyamatosan használatban van, ezt ne felejtsük el. Ha valaki négyüteműzni akar vagy térdfelhúzásos húzódzkodást csinálni, akkor a szolgálatban lévőknek kell odébb menni egy helyiséggel. „Megértik a helyzetet” – mondja Shores egy félmosollyal.

Van ezeken kívül egy 15 kilós kettlebell súlyzó is, több szivacshenger, jógamatracok és TRX-szalagok. Egy összecsukható nyomópadot is elő tudnak húzni, ha valaki fekvenyomást szeretne gyakorolni. Öt kardiógép is van a fedélzeten – két spin bicikli, egy evezőpad, egy kis elliptikus gép és egy futópad –, és ezek közül csak egy került a szupertitkos gépházba, ahová a látogatóknak tilos a belépés.

A legnépszerűbb egyértelműen a futópad. A gépházban kapott helyet egy cső alatt, ahol épp van elég hely, hacsak nem gyorsul be hirtelen a futószalag, mert akkor már beveri az ember a fejét. A futópadra várólista van, de sokszor mégsem lehet használni.

A gyors reagálású tengeralattjárók az amerikai hadsereg sokoldalú fegyverei. Különleges egységeket, robotirányítású tenger alatti vagy légi eszközöket, kémeket szállítanak a világ egyik végéből a másikba. Emellett idegen kikötőket közelítenek meg észrevétlenül és kommunikációs csatornákat hallgatnak le. Az ilyen jellegű küldetéseket titokban kell végrehajtani, ami tovább korlátozza az edzési lehetőségeket a fedélzeten. Különleges küldetések során például egyáltalán nem szabad zajt csapni. Ezt nevezik „ultracsendes” időszaknak, és amikor a kapitány ezt bejelenti, olyankor még a vécéülőkét sem szabad hangosan lecsapni. „Ilyenkor marad a TRX-szalag és a saját testsúlyos edzés” – magyarázza Kellen Voland, 34 éves főtörzsőrmester, a North Dakota parancsnokának hivatalos tanácsadója. Volandnak a testedzés a szenvedélye, és a legénység szerint nagyrészt az ő elhivatottságának köszönhető, hogy az elmúlt három félévben kivétel nélkül mindannyian átmentek a fizikai készenléti teszten. (A tesztről lásd keretes írásunkat a következő oldalon.) Az előző küldetés során Voland felügyelete alatt a torpedóraktárban gyakran mozdulni sem lehetett. „Valaki éppen a biciklin tekert, valaki a biciklire várt, valaki fekvőtámaszokat nyomott vagy a TRX-szalagon edzett – meséli. – Néha a fekvőpadot is kihúztuk, úgyhogy a torpedóügyeletesnek rajtunk kellett átlépkednie, hogy elvégezze a munkáját.”

A tengeralattjárók belsőépítészete hagy némi kívánnivalót maga után. A burkolat nélküli helyiségek fala csupasz fém: számtalan cső és rúd kínálkozik alkalmi húzódzkodáshoz vagy a TRX-szalag rögzítéséhez. „Az a lényeg, hogy biztonságos legyen – demonstrálja Voland, megragadva egy masszív fogantyút egy húzódzkodás erejéig. – A rendelkezésre álló teret és eszközöket kell kihasználni. Alkalmazkodom az adottságokhoz és így rengeteg stresszt és dühöt tudok kidolgozni magamból idelenn.” Felnevet, ahogy eszébe jut egy vicces eset. „Edzés közben egyszer csak átrohan itt egy osztag, akik éppen tűzvédelmi gyakorlatot tartottak. Megállok, félrehúzódom az útból, hadd menjenek tüzet oltani – aztán kisvártatva rohannak visszafelé, megint félreállok, és mikor elmennek, folytatom az edzést.” A közös testedzés segít fenntartani a legénység fizikai erőnlétét és hatékonyan oldja a stresszt, de sokszor ez sem elegendő.

Egy tengeralattjáró minden útvonala és küldetése titkos adat. A Haditengerészet sokszor még az indulás és érkezés időpontját sem közli, nemhogy az útvonalat. Amikor 2017 végén a Men’s Health újságírói engedélyt kaptak, hogy a North Dakota fedélzetére lépjenek a Connecticut állambeli Grotonban, a tengeralattjáró állomáshelyén, csak annyit tudtunk meg, hogy hamarosan bevetésre indulnak. Nem sokkal a látogatásunk után ki is futottak, és pár nappal később szörnyű esemény történt, kétszáz tengeri mérföldre a parttól az Atlanti-óceánon. Január 12-én egy fiatal tiszthelyettes öngyilkosságot kísérelt meg a fegyverével. Megsebesült, de túlélte. Sem a nevét, sem a baleset körülményeit nem hozták nyilvánosságra. Az incidensről nagyrészt a North Dakota parancsnokának, Mark Robinsonnak a Facebook-bejegyzéséből kaptunk információt. Evakuációs tervet léptettek életbe és az óceán viharos időjárása miatt a tengeralattjáró teljes sebességgel Connecticut partjai felé vette az irányt, ahol éjfél körül már várta egy vontatóhajó a Temze folyó torkolatánál a sűrű ködben. „Ennél rosszabb időt el sem lehet képzelni egy ilyen manőverhez” – írta Robinson a jelentésében. Amikor a sebesült matróz magához tért, a legénység egyik tagja odaült mellé és tartotta a telefont, hogy videóklipeket nézzen, amíg hét gyötrelmes óra alatt partot nem érnek. A fedélközben több eszközt szétszereltek, hogy könnyebben lehessen elférni a hordággyal, és a legénység segített a Haditengerészet tűzoltóinak kiemelni a hordágyat az egyik fegyverraktár csapóajtaján keresztül. A fedélzetre rögzítve magukat, a legénység egy része „élő védőhálót” alkotott, hogy a mentősök biztonsággal át tudják szállítani a sérültet a vontatóhajóra és végül onnan egy mentőautóba a parton. „Szavakkal nem lehet kifejezni azt a hősies helytállást, aminek az elmúlt 48 órában a tanúja voltam – írta Robinson. – Végre a tengerész bajtársunk műtét után lábadozik egy kórházban New Havenben, és vele vannak a szülei is.”

A Haditengerészet nem kommentálta az eseményeket – ami nem meglepő, hiszen a tengeralattjáró legénysége az úgynevezett néma szolgálatra esküdött fel –, ezzel együtt felkavaró és nagyon is valóságos példája volt annak, amiről személyesen is beszélgettünk a North Dakota legénységével ottjártunkkor. A tengerészeknek nem elég a fizikai erőnlétüket fenntartani – lelki edzettségre és kitartásra is szükségük van.

Dr. James Rapley parancsnok, az Atlanti Tengeralattjáró Haderők pszichiátere felügyeli a keleti parton állomásozó 35 amerikai tengeralattjáró legénységének mentálhigiénés állapotát. Meglátása szerint a tenger mélyén dolgozni legalább akkora kihívás, mint az űrutazás. Teljesen idegen és szokatlan élmény, ami nem hasonlít semmilyen katonai vagy civil életformához. Nincs természetes fény, a vizet és a levegőt mesterségesen állítják elő. Ám a levegőnek dr. Rapley szerint „különös” szaga van, a víz pedig ugyan kristálytiszta, de kevés benne az ásványi anyag. A víz alatt korlátozott az e-mail kommunikáció, nincs internet- és telefonkapcsolat. Amikor a kikötőben búcsút intenek a családnak és az időhöz kötött valóságnak, a legénység átlép egy bizarr világba, ahol a napoknak csak elvont jelentésük van; a vasárnap és a hétfő között csak a napi étlap alapján lehet különbséget tenni. „Nagyon kitolnék velük, ha megkavarnám a menüt” – viccelődik Lance Cross, a North Dakota hadtápparancsnoka. Már ahhoz is komoly összmunkára van szükség, hogy a hajó ne süllyedjen a tenger fenekére. Vad-idegen embereknek kell intim közelségben élniük, mert ilyen összezártságban nincsenek titkok egymás előtt. „Mindenkiről tudsz mindent – foglalja össze a lényeget Dominic Sisto, 26 éves navigációs elektrotechnikus, aki korábban a USS Columbia fedélzetén szolgált és jelenleg az Amerikai Haditengerészet Tenger-alattjáró Iskola edzésvezető-helyettese. – Lehet, hogy nem kedvelsz valakit, mégis bíznod kell benne és engedelmeskedni, ha éppen ő van szolgálatban. Mindenkiben bíznod kell. Annyira egymásra vagyunk utalva, hogy muszáj megnyílni a másik előtt, mintha össze lennétek házasodva.”

De a bizalomnak is van határa. A tengerészek nem arról híresek, hogy kimutatnák, vagy pláne megvitatnák a gyengeségüket. Sokan úgy tartják, hogy a lelkizés a gyengeség jele, ami dr. Rapley szerint eltántorítja a tengerészeket attól, hogy segítségért szakemberhez forduljanak. A Haditengerészet azonban igyekszik változtatni ezen a rossz beidegződésen. „Holisztikusan közelítünk az emberekhez és meg kell értetnünk velük, hogy bárkinek lehet rossz napja, kiborulni normális dolog – szögezi le a pszichiáter. – A lelki gubancokat ki kell bogozni, nincs ezzel semmi baj.”

Dr. Rapley segített beindítani egy „indirekt mentálhigiénés” programot, amely a személyzet „pszichológiai erőnlétét” hivatott javítani, és eloszlatni a lelki zavarok megítéléséhez fűződő előítéleteket. „A mentális és lelki egészség alapja nagyrészt a közösségben rejlik” – véli a pszichiáter. Mentálhigiénés szakembereket foglalkoztatnak célzottan a kikötőkben, ahol a hajók állomásoznak, akik közvetlen és rendszeres kapcsolatban állnak a tengeralattjárók parancsnokságával. A legénységet arra bátorítják, hogy keressék fel a terapeutákat, akik dr. Rapley szavaival „holisztikus megközelítésben kezelik a lelki egészséget és a teljesítmény fokozását”, elsősorban a gondolkodásmódra koncentrálva, de figyelembe véve az étkezési és sportolási szokásokat, a fiziológiai adottságokat, a hormon- és neurotranszmitter-háztartást és az anyagcserét. A kezelés nem korlátozódik a terápiás beszélgetésre, hanem gyakran kiterjed étrendi változtatásokra, személyes edzéstervre, és ha más nem segít, akkor gyógyszeres kezeléshez folyamodnak.

A nyílt tengeren nem áll rendelkezésre mentálhigiénés segítség, ezért a tengerészet pszichiáterei coachingprogramot indítottak a tengeralattjárón szolgáló vezetők számára. Ide tartozik a kapitány, a másodtiszt, az ügyeletes szanitéc és a rangidős tengerész – a legénység tagjai közül a legrégebb óta szolgáló hivatásos katona, például a North Dakota esetében Kellen Voland. A rangidős tengerész kulcsfontosságú, mert neki van napi szintű kapcsolata a fedélzeten az újoncokkal. Dr. Rapley szerint a képzés kulcsfontosságú eleme azt elsajátítani, hogyan ismerjék fel a stressz árulkodó jeleit a vezetők. A legáltalánosabb tünetek az alacsony ingerküszöb, a düh, a szomorúság, a fokozott szorongás, a csökkenő motiváció és munkamorál, a figyelemhiány, az alvászavar, a rossz időérzék. Az a célkitűzés, hogy ezeket az intő jeleket időben észleljék, mielőtt komolyabbra fordulna a probléma. Dr. Rapley szavaival „a katonaélet követelményeit kell a sikerélmény irányába terelni ahelyett, hogy a kudarcra helyeznénk a hangsúlyt”. Reményei szerint ennek eredményeképpen fokozódik a legénység „ellenálló képessége”. Az indirekt mentálhigiénés program beindítása előtt a tengeralattjáró divízió két teljes legénységnyi embert veszített el a szolgálatból évente pszichológiai problémák miatt – vagy egészségügyi okból leszerelték ezeket a katonákat, vagy más feladatra helyezték át őket a szárazföldi egységekhez. Most, hogy a tengerészek tudják, számíthatnak a segítségükre és javulás után visszatérhetnek a munkájukhoz, dr. Rapley elmondása szerint 50 százalékkal csökkent a „nem tervezett személyzeti veszteség” aránya. A javulás nagyrészt a motivációs technikáknak és teljesítménypszichológiai eszközöknek köszönhető, illetve a „kiterjedt támogatói hálózatnak” a kikötőben állomásozó terapeuták és a hajókon szolgálatot teljesítő vezetők között. Dr. Rapley szerint minden tengeralattjáró legénységében előfordulnak napok, amikor érzelmi viharok dúlnak és forr a levegő, de ez szükségszerűen gyorsan megoldódik.

„Sokkal behatároltabb lesz az érzelmi spekt-rum – magyarázza dr. Rapley. – Ritkábban fordul elő, hogy valaki kiborul vagy kiabálni kezd, ami egészen más egy nagy hadihajón, ahol van elég tér kiadni magunkból az érzelmeket, aztán elvonulni és egyedül lenyugodni.”

A tengeralattjárókon 2014 előtt 18 órás munkanapot teljesített a legénység. Mindenki hat órát volt szolgálatban, aztán 12 óra pihenő következett, amit azzal indokoltak, hogy a tengeralattjárón olyan komoly koncentrációra van szükség és annyira nem lehet hibázni, hogy ezt csak hatórás műszakban lehet biztosítani. A Grotonban működő Tengeri Orvosi Intézet tudósainak tanácsára azonban felhagytak ezzel a rendszerrel. „A cirkadián alvásritmust követve átálltunk a nyolcórás műszakra – magyarázza Voland. – Először azt hittem, hogy a nyolc óra sok lesz, de ha az újoncokat kérdezed, tetszik nekik.” A korábban szonártechnikusként dolgozó Voland a túlzott képernyőhasználat miatt aggódott – a szonáros egész idő alatt a radar képernyőjét bámulja. De a mai fiataloknak, akik már digitális kütyükön nőttek fel, ez meg se kottyan. „A stresszkezelés és a fáradtság szempontjából a nyolcas műszak sokat javított a helyzeten” – vallja be a rangidős tengerész.

És nem mellesleg több idő marad edzésre.

Miután leadta a szolgálatot, a legénység-nek 16 óra szabadideje marad, nem pedig csak 12, ami azért fontos, mert a szolgálat után is vannak tennivalók a hajón. A legény-ség legtöbb tagjának van másodlagos feladata, vagy ha másban nem, a takarításban kell részt venniük. Elvárás a legénységgel szemben, hogy „delfineket” gyűjtsenek, annak elismeréseképpen, hogy elsajátították a tengeralattjáró főbb működési rendszereinek a kezelését – beleértve a vészhelyzetek elhárítását is, mint például a vízszivárgás, a tűz vagy a mérgezett levegő. Nem kell villanyszerelőnek lenni ahhoz, hogy alapvető elektromos ismeretekre tegyen
szert egy tengerész. Az első szolgálati év alatt az újoncok a saját idejükben készülnek erre a vizsgára. „Lejár a műszakod, egy órát takarítasz, aztán tanulsz egy kicsit, utána jön egy kis karbantartás; ez összesen kb. négy óra. Még így is marad egy fél nap alvásra, edzésre, tréningre, tanulásra” – vélekedik Voland.

A tengeralattjárók legénységének egészségéért Thomas Baldwin parancs-nok felel, az atlanti tengeralattjáró divízió vezető orvos tisztje. (Nem mellesleg a feleségével együtt ők lettek a 2017-es SuperFit Games 50 feletti korcsoportjának Master kate-góriájában a legjobb vegyes páros.) Korábban a SEAL kommandósokkal is dolgozott, ezúttal azonban egészen más tengerészek-kel van dolga: olyanokkal, akiknek sötét, bezárt helyen kell megállniuk a helyüket. Elmondása szerint az izomsorvadás a küldetés harmadik hetében észlelhető, és szinte el-kerülhetetlen a tüdőkapacitás csökkenése, mert a helyszűke miatt limitáltak a testedzési lehetőségek. A tengeralattjárókon pofonegyszerűek a fitneszkövetelmények. „Nem a saját egészséged az elsődleges; nem lehetsz mások terhére a hajón – jelenti ki Sisto, aki az újoncok között hirdeti az igét az edzés fontosságáról. – Azt szoktam nekik mondani, hogy ha nem tudsz lenyomni 45 fekvőtámaszt vagy túl kövér vagy, akkor vészhelyzetben nem foglak tudni biztonságba helyezni. Ez a legfélelmetesebb. Azt mondani, hogy: Figyelj, haver, szó szerint nem tudlak megmenteni.” A legénység megtanulja, hogyan kell sérült társukat tűzoltó fogással szállítani. „Ha ne adj Isten süllyedni kezd a tengeralattjáró, ki kell tudnom úszni a partra – mondja Eric Chapman törzsőrmester, 26 éves szonártechnikus. – Mi van, ha valakit ki kell mentened, és nem vagy elég erős? Hagyod meghalni? Ezt kell éreztetni velük, különben nem értik meg.” A grotoni állomás egyik legintenzívebb kiképzőeszköze a tengeralattjáró menekülé-si szimulátor, amely a legrosszabb-ra készíti fel a tengerészeket: hogyan hagyják el a sérült tengeralattjárót és emelkedjenek a felszínre. Nagyon korán, közvetlenül a kiképzőtáborból érkezés után néhány nappal sort kerítenek erre a gyakorlatra. A 11 méter magas, közel 320 hektoliteres tank fölött a következő fel-irat olvasható: „Ha semmi nem működik, magadra mindig számíthatsz.”

„Ez rögtön stresszhelyzetbe hozza őket” – jelenti ki Warren Ross tengerész őrnagy, az egyik tisztiorvos. A tenger mélyén evakuálni csak a legvégső esetben lehet, de 180 méteres mélységig nem lehetetlen, mert a narancssárga túlélőszkafander véd a kihűlés ellen és elegendő levegőt biztosít ahhoz, hogy a felszínre érjen a bajba jutott tengerész. Még soha nem kellett élesben kipróbálni a szkafandereket, de a tréningnek az a lényege, hogy bizalmat öntsön az újoncokba és megmutassa nekik, hogy a felszerelés működik. „Ezt erősítjük bennük – magyarázza Ross. – Bízz a kiképzésben és bízz a felszerelésben.”

A kiképzés végére az újoncok a hajó minden rendszerének a kezelését elsajátítják. Óriási felelősséggel jár ez a munka. „7800 tonnányi értékes felszereléssel futunk ki a nyílt vízre – mondja Kyle Calton, a North Dakota szemüveges elsőtisztje. – 19 éves fiatalokat bízunk meg azzal, hogy fél-tonnás robbanófejjel ellátott torpedókat őrizzenek, kezeljenek, és ha kell, élesre töltsenek és kilőjenek egyetlen parancsszóra – a tűzparancs kiadása után két percen belül. A fizikai erőnlét ehhez elengedhetetlen.”

A cikk teljes anyagát a Men’s Health magazin aktuális lapszámában olvashatjátok!

Kép
Tovább olvasok
Fejlődj Te is úgy, mint a bajnokok!

Eddz rendszeresen, táplálkozz helyesen és a pihenést se hagyd ki!

Így lehet egy hamis barátot észrevenni!

Nem feltétlen abból ismerszik meg a jó barát, hogy jókat mondd.

A gyógyulás útján Baji Balázs

Elhagyhatta mankóit a súlyos térdsérüléséből lábadozó Baji Balázs.

Ezek a leginkább felkapott szex/randi kérdések mostanában!

Most olyan kérdésekre adunk választ, amit még a Google sem tud!

Három ok, amikor aggódnod kéne amiatt, hogy nem vagy éhes

Nem izgat, hogy kajaidő van? Ez állhat mögötte.

5 tipp a tökéletes szakállért

A szakáll trend még mindig ezerrel pörög, ezért jó ha tudod, hogy hozhatod ki belőle a maximumot.

A pizza egészségesebb reggeli, mint a gabonapehely

Ezt állítják a táplálkozási szakemberek.

3 fajta péniszfájdalom, és ami mögötte van

Kíváncsi vagy, hogy mi okozza a fájdalmat a két lábad között? Megmondjuk.

Íme, a legegészségesebb mód az alkoholfogyasztásra!

Diétáznál, de szívesen kirúgsz a hámból? Egy dietetikus elmondta, hogyan csináld!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem