Ezek a férfiak elárulták, milyen egészségügyi problémákat nem kellett volna figyelmen kívül hagyniuk

Ezek a férfiak elárulták, milyen egészségügyi problémákat nem kellett volna figyelmen kívül hagyniuk

Sokan csak legyintenek, amikor észlelnek valamit.

Nagyon könnyű figyelmen hagyni egy kis dudort a testeden, vagy a titokzatos fájdalmakat, azonban sokkal nagyobb probléma is lehet belőle, ha nem törődsz vele.

Redditen kérdezték meg a középkorú férfiakat, hogy mik azok az egészségügyi problémák, amiket nem kellett volna fiatalon figyelmen kívül hagyniuk. Az egyik ember például arról számolt be, hogy a hereérzékenysége diagnosztizált rákhoz vezetett:

"Orvosnál voltam éppen, de csak azért, hogy eltávolítson egy szemölcsöt az ujjamról. Akkor már több napja éreztem, hogy a bal herém érzékenyebb és kicsit feljebb van, mint a másik, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azért mégiscsak megkérdtem a dokit, hogy nézze meg. Megvizsgálta, majd rajta kívül még legalább három orvos fél órán belül, aztán elküldtek ultrahangra. Kiderült, hogy hererákom van. Három hónapos kezelés után kemoterápiás kezelés végett gyógyultam meg. A tanulság: hiába gondolod úgy, hogy kellemetlen, hogy mások fogdozzák az intim részeid, mindig nézesd meg, ha valami szokatlant észlelsz."

Egy másik férfi nem érzékenységet, hanem csomót észlelt a heréjében és egészen három évig nem ment el vele orvoshoz. Nála is rákot diagnosztizáltak, de neki ki is kellett venni a problémás részt, mert túl későn kezeltette.

"24 éves koromban vettem észre egy csomót, de nem nagyon foglalkoztam vele. Három évvel később azért mentem el dokihoz, mert elviselhetetlenül fájt már a hátam hónapok óta. A fene sem gondolta volna, hogy a csomónak volt ehhez köze. Végül ki kellett venni az egyik herémet."

A férfi azt javasolja, hogy ellenőrizd magad gyakran és járj el orvoshoz rendszeresen.

S mi is ezt tanácsoljuk. Bár kellemetlen lehet orvoshoz járni, főleg, ha az intim részeinket vizsgálják, de még mindig jobb, mintha komolyabb baj történne.

Tovább olvasok
Nem várt dolgok, ha kigyúrod magad

Több férfi is elmondta az előnyeit (és hátrányait) annak, ha szép izomzatuk van.

Orgazmus a levegőben? Igen!

Fogd meg az élet vadabb oldalát!

4 jele annak, hogy túl sokat maszturbálsz

A legtöbb srác számára a maszturbálás szórakoztató és egészséges. Azonban akad egy kis csoport, akik túlzásba viszik.

Nőként a Forma-3-ban? Bizony!

Keszthelyi Vivien – Sikeres szezont zárt Magyarország első női pilótája a nemzetközi F3-as kategóriában!

Friss húst nyáron is

Tombol a kánikula, és a nagy melegben könnyen romlanak az ételek, különösen a húsok. Az állati eredetű termékekben gyorsan szaporodnak a komoly betegségeket okozó baktériumok, ezért nem árt az óvatosság: Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya elárulja legfontosabb tanácsait, hogy nyáron is friss hús kerülhessen asztalunkra.

3 jó szokás, amitől produktívabb lehetsz

Lusta emberként így hozhatod ki a legtöbbet magadból!

Hogyan építsd fel az edzésedet, hogy sikeres legyen?

Ha valódi eredményeket szeretnél elérni, akkor okosan kell összeállítanod az edzésterved!

3 póz, ha hangos akarsz lenni az ágyban

Mehetnek az erotikus hangok!

A legrosszabb módjai a szakításnak

Pár ember megosztotta, hogy mik voltak a legrosszabb szakítós sztorijaik.

5 nem szokványos dolog, amitől nagyobb eséllyel lehet szívrohamod

Még akkor is veszélyben lehetsz, ha egyébként egészséges a szíved és a családodban sem fordult elő szívbeteg. Elmondjuk miért:

Normális a spermamennyiséged? Mi megmondjuk!

Ha csak gyengén csöpög, akkor komoly egészségügyi gond lehet a háttérben.

Budapest Urban Games: mászók hódítják meg a Budai Vár falait

Újabb különleges sportággal bővül a Budapest Urban Games idei rendezvénye. Augusztus 31-én a falmászás szerelmesei a lehető legizgalmasabb helyszínen, a Budai várfalon tehetik próbára tudásukat. Ott, ahol több száz éve ostromló törökök, majd a várat visszafoglaló csapatok harcoltak, most profi és amatőr sportolók küzdhetnek meg saját magukkal és a szédítő magassággal.

25%-kal csökkentheted a rák kockázatát! Mutatjuk, hogyan:

Az idősebb felnőtteknél, akik súlyt emelnek, körülbelül 25 százalékkal kevesebb valószínűséggel fordulnak elő vastagbélrák kialakulására utaló problémák, mint azoknál, akik egyáltalán nem edzenek, egy új tanulmány szerint, amelyet az Medicine & Science in Sports & Exercise hozott nyilvánosságra.

A legviccesebb dolgok, amik szex közben történhetnek

Időnként csak egy dolgot tehetsz: nevethetsz.

Mi az az "ananász pénisz"?

Ez egy létező dolog. És nem túl jó.

Így vidd le a vérnyomásod természetes úton!

Nem kellenek a gyógyszerek. Védd meg a szíved ezekkel a módszerekkel.

Hét elképesztő előtte-utána fotó, amit neked is látnod kell!

Ha ezek az előtte-utána fotók nem motiválnak, semmi se fog.

Így kerüld el a cukorbetegséget!

A legtöbb felnőtt nem erősít eleget az ajánlott mennyiséghez képest.

Öt legjobb alternatíva, ha nincs nálad síkosító

Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai.

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem