Félelmetes: A sárkányrepülős elfelejtette biztosítani a vele utazó férfit

sárkányrepülő
Forrás: youtube

Már az is elég félelmetes, ha valaki először pattan sárkányrepülőre. Ilyenkor viszont egy jó pilóta csodát tehet, és gondoskodhat arról, hogy pár perc után megszokd a furcsa élményt.

Figyelem! A téma sokaknak felkavaró lehet!

Azonban egy amerikai férfi álma rémálommá vált, amikor Svájcban próbálta ki a repülést: Chris Gursky bejelentkezett egy körre, hogy fentről is megcsodálhassa a gyönyörű hegyeket egy profi pilóta társaságában. A gond csak az volt, hogy rövid idővel a felszállás után derült ki, hogy Gursky-t nem biztosította ki a pilóta, így végig kapaszkodnia kellett, hogy elkerülje a végzetes balesetet. A pilóta a felszállás után folyamatosan próbálkozott a kényszerleszállással. Gursky kamerája viszont mindent rögzített:

“Emlékszem, ahogy lenéztem, és az járt a fejemben, hogy ‘Vége, ennyi volt.’ A jobb kezemmel alig tudtam tartani magamat.”

- mondta a szerencsétlenül járt férfi a Daily Mailnek.

2 perc múlva viszont sikerült végrehajtani a kényszerleszállást, azonban Gursky eltörte a csuklóját, amit meg kellett műteni, ráadásul a bicepsze is megsérült a repülés közben.

Azt nem tudni, a pilótára nézve milyen következményekkel járt az eset, Gursky viszont nem ijedt meg, és azt mondta, hogy mivel nem élvezte az első repülését, biztos, hogy elmegy még egyre.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
A szexi pilótanő az extrém sportokban is nagyon ott van
Tovább olvasok
Fejlődj Te is úgy, mint a bajnokok!

Eddz rendszeresen, táplálkozz helyesen és a pihenést se hagyd ki!

Így lehet egy hamis barátot észrevenni!

Nem feltétlen abból ismerszik meg a jó barát, hogy jókat mondd.

A gyógyulás útján Baji Balázs

Elhagyhatta mankóit a súlyos térdsérüléséből lábadozó Baji Balázs.

Ezek a leginkább felkapott szex/randi kérdések mostanában!

Most olyan kérdésekre adunk választ, amit még a Google sem tud!

Három ok, amikor aggódnod kéne amiatt, hogy nem vagy éhes

Nem izgat, hogy kajaidő van? Ez állhat mögötte.

5 tipp a tökéletes szakállért

A szakáll trend még mindig ezerrel pörög, ezért jó ha tudod, hogy hozhatod ki belőle a maximumot.

A pizza egészségesebb reggeli, mint a gabonapehely

Ezt állítják a táplálkozási szakemberek.

3 fajta péniszfájdalom, és ami mögötte van

Kíváncsi vagy, hogy mi okozza a fájdalmat a két lábad között? Megmondjuk.

Íme, a legegészségesebb mód az alkoholfogyasztásra!

Diétáznál, de szívesen kirúgsz a hámból? Egy dietetikus elmondta, hogyan csináld!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem