Hölgyek szerint ezt kell tenni a férfinak az első randin!

Hölgyek szerint ezt kell tenni a férfinak az első randin!

Néha csak az apró dolgokról szól.

Ismerkedni nehéz. Főleg az első randik. Nem tudod, mit mondhatsz, nem tudod mire kérdezhetsz rá, hogyan viselkedj. Szerencsénkre a Redditten több nő is megosztotta, mivel veheted le őket a lábukról!

"Emlékezett olyan kis dolgokra, amikről még korábban beszélgettünk. Akár még olyanokra is, amiket én már rég elfelejtettem. Az is tetszett, hogy egyből utána írt, hogy tudja, hogy most jöttem ki egy hosszú kapcsolatból és nem szeretne nagy nyomást helyezni rám, de szívesen látna újra, mert nagyon jól érezte magát. Ez is egy olyan dolog, ami szerintem teljesen megmutatja, hogy mennyire figyelmes."

Az is fontos volt többeknél, hogy ha esetleg külön mentek haza, megkérdezd, hogy épségben hazaért-e, minden rendben volt-e az úton. Apró figyelmességek, amelyek sokat dobhatnak az esélyeiden.

Kiderült, hogy a nők inkább preferálják az egyenes beszédet/megközelítést: "Miután megkérdezte, hogy hazaértem-e, elmondta, hogy szívesen látna újra, majd fel is ajánlott egy időpontot. Magától. Nem ment bele kis játékokba, hanem konkrét javaslattal állt elő."

Egy másik hölgy elmondta, kimondottan tetszett neki, hogy a partnere nem félt kimutatni egy kis gyengeséget. Persze ne az összes problémádat zúdítsd rá, de nyugodtan elmondhatod, hogy izgatott vagy a randi miatt.

Egy szó, mint száz: randizni nem könnyű, de ha figyelmesek vagyunk és az apró dolgokat értékeljük, akkor mély benyomást kelthetünk.

Tovább olvasok
4 brutális előtte-utána fotó

Ezek a képek elképesztőek!

Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem