A horkolásod rosszabb hatással van a kapcsolatodra, mint gondolnád!

A horkolásod rosszabb hatással van a kapcsolatodra, mint gondolnád!
Forrás: getty images

1500 ember mondta el a véleményét a témával kapcsolatban, és kiderült, hogy egyáltalán nem boldogok.

Olvasd el ezt is!

Egy brit kutatás szerint hatból egy ember fejében megfordul, hogy elhagyja párját, ha horkol. A Breathe Right tanulmánya szerint a megkérdezettek 78 százalékának horkol a párja. 14 százazlékuk vallotta azt, hogy nem is tudnak emiatt aludni, 28 százalékuk pedig elismerte, hogy kevésbé vonzódik a párjához a horkolásnak köszönhetően.

Mi okozza a horkolást?

A levegő az ellazult szövetek közül távozik a torokban, ennek hatására pedig elkezdenek vibrálni a szövetek légzés közben. Ennek oka lehet a száj és légutak anatómiája - például ha valami hatására beszűkülnek a légutak, erőteljesebben áramlik bennük a levegő. Szinte mindenki horkol alkalmanként, azonban sokaknál komolyabb egészségügyi probléma áll a háttérben. A túlsúly, az alkoholfogyasztás és a háton fekve alvás mind növelheti a horkolás esélyét.

Olvasd el ezt is!

Milyen hatással van az egészségre?

A horkolás és a rendszertelen légzési minták kihatnak az egészségedre és az energiaszinte is. Az alváshiány pedig növeli a stresszt, rontja a koncentrációt és elhízáshoz is vezethet.

Mit lehet tenni a horkolókkal?

A válaszadók szerint a leghatékonyabb megoldás az, ha megbökik a párjukat, sokak szerint pedig az segít, ha átfordítják az oldalukra a hangosan alvót. Mások viszont radikális megoldásokhoz folyamodtak és inkább kiköltöztek a kanapéra.

És te mit tehetsz, ha horkolsz?

Érdemes kevesebb alkoholt fogyaszanod és leszoknod a dohányzásról, ezek ugyanis mind növelik a horkolás esélyét. Jó megoldás, ha gyakrabban cseréled az ágyneműt és többet takarítasz a hálószobában, ha azt szeretnéd, hogy ne tömődjenek el a légutaid a portól és egyéb anyagoktól. Bár nincs olyan módszer, ami teljesen megszabadít a horkolástól, ezek a változtatások mégis sokat segíthetnek.


A következő ételek pedig abban segítenek, hogy mélyebben aludj:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
5 étel a pihentető alvásért
Tovább olvasok
Barátság extrákkal - vajon jó ötlet?

Kockázatos dolog, az biztos! De ha mégis belemész, csináld okosan.

Így sportolj zöldebben

Fogadd meg az alábbi tippeket, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod sportolás közben is

5 módszer, amivel tovább fogod bírni az ágyban

Számos mód létezik a korai magömlés megfékezésére.

Folyamatosan enni tudnál? Ezek az okai

Nézd meg a folyamatos éhség 6 leggyakoribb okát, és tudd meg azt is, hogy egy minimális életmód változtatás hogyan segíthet.

6 tipp a jobb kocsiszexért

Van, amit még hozzátennél?

Lábfétis: milyen gyakori, és mi lehet a háttérben?

Vajon mi az a tényező a női láb kapcsán, ami felizgatja a férfiakat?

Megjelent a Men's Health legújabb száma! Nézzetek bele!

Címlapon az egyik legszebben kigyúrt hazai popsztár, Vastag Csaba!

5+1 dolog, amit a csiklóval csinálnod kellene

A nőknek csupán egynegyede képes hüvelyi közösülés során eljutni a csúcsra

Facebook társkereső - jobbrahúzás nélkül

A Facebook új funkciója már elindult az Egyesült Államokban, úgyhogy csak idő kérdése mikor indítják el itthon is.

Ezzel a 4 szexpozícióval nem fogod felébreszteni a lakótársaidat

Attól, hogy lakó vagy szobatársaid vannak, nem feltétlen kell lemondanod a pároddal az izgalmas percekről.

3 pofonegyszerű szokás, ami segíti a fogyást

Sokan kívülről fújják ezeket, mégis kevesen tartják be igazán. Pedig már önmagában ez a három dolog sokat segíthet.

Ez a Szikla új kedvenc száma gyúráshoz

Dwayne "The Rock" Johnson instagram oldalán osztotta meg az új kedvenc gyúrós számát.

Unod már az edzéstervedet? Így turbózd fel

Egy állandó és működő edzésterv elengedhetetlen a fejlődéshez. Néha azonban nem árt egy kis változatosságot is becsempészni.

3 elképesztő átalakulás, amikből te is tanulhatsz!

Nincs is motiválóbb egy sikeres sztorinál! Na jó, valami mégis van: három sikeres sztori.

Így mentsd meg a földet pornónézéssel

Nem vicc, tényleg ennyire egyszerű! A Pornhub egyik videójának minden megtekintése után pénzt adományoznak egy környezetvédelmi szervezetnek.

3 póz, ha szeretnéd, hogy a hölgy legyen a domináns

Nincs szükségetek ostorokra és kötelekre, hogy izgalmas legyen.

Üzenetküldő szimulátor segít a szakításban

Többé nincs okod eltűnni a semmibe.

3 szexpóz, ha a partnered szuper energikus

Egy kész edzéssel felérnek ezek a gyakorlatok!

3 egyszerű mód, hogy boldogabb legyél

A megoldások nem mindig egyértelműek.

3 ital lefekvés előtt, ami segíthet a fogyásban

Fogyassz ezekből az italokból lefekvés előtt, hogy segítsenek a zsírégetésben.

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem