A jóganap az új pihenőnap

A jóganap az új pihenőnap

A kitartott pózok még a sérülésektől is megkímélnek.

Ilyenkor év elején kiugróan magas az edzés közben elszenvedett sérülések aránya, amiért legfőképp az újévi fogadalmak tehetők felelőssé. A legtöbben már két hét után feladják, de vannak, akik kitartanak az életmódváltással kapcsolatos döntéseik mellett. Utóbbiak gyakran követik el azt a hibát, hogy túl sokat és túl intenzíven edzenek, nem hagyják regenerálódni a testüket. Ha semmiképp sem bírod ki, hogy ne mozogj, akkor pihenés helyett menj el jógázni!

Ezek az órák a tudatosságról szólnak, itt mindenki egyensúlyra törekszik. A különböző pózok és mozgásformák bizonyítottan segítik megtörni a súlyzós edzések monotonitását, ráadásul a sérülésektől is megóvnak

- magyarázza Amy Opielowski oktató.

Csak azért, mert a pihenőnapodon mész el jógázni, még ne gondold, hogy ettől nem fejlődsz semmit. Ezek a gyakorlatok másképpen építik az izomzatot, mint a konditermi feladatok, de ha az első pár alkalom után szintet akarsz lépni, akkor azokat a jógaórákat ajánljuk, melyeken nehezítésként kisebb súlyzókat is bevetnek a pózok megtartása közben.

Tovább olvasok
4 brutális előtte-utána fotó

Ezek a képet elképesztőek!

Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem