Proteinnehéz étrenddel készül a visszatérésre az NBA lett óriása

Kristaps Porzingis
Forrás: Instagram

Kristaps Porzingis február óta bajlódik sérüléssel, de hamarosan ismét a gyűrű alatt brillírozhat.

Mindössze pár hét telt el az első All-Star-fellépése után, máris nagyon rossz híreket közöltek Kristaps Porzingisszel. A lett óriás februárban ACL-problémák miatt kényszerült fájdalmasan hosszú kihagyásra, elmondása szerint már nagyon szívesen visszatérne a pályára. A 23 éves kosárlabdázót nemrég az étkezési szokásairól kérdezték:

2015-ben még napi 5000 kalóriát, többek közt három steaket kellett elfogyasztanom, hogy versenyképes legyek. Azóta persze megváltozott a helyzet, továbbra is rengeteg kalóriát viszek be, de most már odafigyelek arra, hogy kevés szénhidrátot és sok proteint fogyasszak. Általában üres gyomorral edzek reggel, ami nagyon jól beindítja a napomat.

Olvasd el ezt is!

Porzingis elmondta, hogy nem érdekli, mit mondanak a szakemberek, ő kávéval indítja a napot. Ezt követően jön egy edzés, majd délben eszik rendesen először. Avokádó, lazac és tonhal általában a menü, majd egy kis pihenő után jön még egy étkezés 3-4 körül. Vacsorára is jöhetnek a proteinnehéz ételek, cukrot és tejtermékeket viszont szinte sosem fogyaszt a fiatal játékos.

Tovább olvasok
Négy dolog, amivel megakadályozhatod a kopaszodást!

Használd ezeket a módszereket, amelyeket bőrgyógyászok hagytak jóvá!

Négy tipp, hogy hol szerezz barátokat a munkán/iskolán kívül

Nem olyan egyszerű elhívni egy sörre a szimpatikus srácot.

Ezek az igazi férfi tulajdonságai!

Lehet, hogy meglepődsz, de a nők ezt szeretik egy férfiben.

Öt egészséges, magas proteintartalmú smoothie

Pluszpont: Rengeteg íz, zéró cukor.

Hogy ne legyél rossz vendég egy sztriptízbárban?

Pár dolog, amit csinálhatsz (és amit nem) egy sztripklubban.

Ez a srác így dobott le 45 kilót!

"Tudtam, hogy bármi áron meg kell csinálnom. Kétszer olyan keményen toltam, amikor elkezdtem látni az eredményeket."

Ezeket a vizsgálatokat bármilyen életkorban érdemes elvégezned

Öt dolog, amit fontos, hogy rendszeresen ellenőrizz.

A sétálás tényleg segít ledobni a kilókat?

Segíthet, ha tudod, hogyan csináld.

Hogyan segíts a barátodnak megküzdeni a depresszióval?

Mi a teendő, ha ismersz valakit, aki mentális betegséggel küzd?

Fejlődj Te is úgy, mint a bajnokok!

Eddz rendszeresen, táplálkozz helyesen és a pihenést se hagyd ki!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem