Nurmagomedov gyerekként a medvéket terrorizálta úgy, mint hétvégén McGregort - videó

Khabib Nurmagomedov
Forrás: Instagram

A dagesztáni bunyóst kemény fából faragták, a szülei a bocsoktól sem nagyon féltették.

Ki ne tudná, hogy hétvégén rendezték a UFC 229 gálát, melynek fő attrakciója a Conor McGregor - Habib Nurmagomedov összecsapás volt. Előzetesen azt találgattuk, hogy a két eltérő stílus közül melyik fog majd érvényesülni, ez ugyanis a győzelmet jelenthette az egyik harcosnak. Nurmagomedov eredményesen kényszerítette földharcra McGregort, így viszonylag simán be is húzta a meccset.

Ami a mérkőzés után jött, az verte csak ki igazán a biztosítékot, a dagesztáni szörny ugyanis kiugrott az oktagonból, és megtámadta McGregor csapatát. Társai eközben az ír bunyóst találták meg, valósággal elszabadult a pokol.

Nurmagomedov úgy viselkedett a meccs után, mint egy igazi vadállat, de hát ne is lepődjünk meg ezen azzal a csávóval kapcsolatban, aki gyerekkorában medvékkel gyakorolgatott.

A 30 éves MMA-s nem kapta meg az övét a meccs után, sőt, az is lehet, hogy a mostani balhé miatt a címétől is megfosztják majd. Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin büszke rá, az orosz elnök a mérkőzés után felhívta Nurmagomedovot, hogy gratuláljon neki a győzelméhez.

Tovább olvasok
4 brutális előtte-utána fotó

Ezek a képet elképesztőek!

Az elmúlt 10 év legjobb híresség-bajsza

Neked melyik tetszik a legjobban?

Ezért görcsöl a lábujjad

Nem azon múlik, hogy mennyi vizet iszol.

Ezt NE mondd, vagy csináld szex közben!

Ezek a dolgok biztosan tönkreteszik az aznap esti szenvedélyt.

Ezek a legrosszabb online randis példák!

Applikáción keresztül randizni nem egy leányálom.

Pontosan ennyi vizet kell meginnod egy nap!

Muszáj megfelelően hidratálnod, különösen, ha meleg van.

4 szexpóz olyan pároknak, ahol nagy a magasságkülönbség

Természetesen a kutyapóz itt is nyerő.

Így dobd fel a kutyapózt!

A kedvenc pózod ezután még forróbb lesz!

Ők megmondták a tutit! Így lesz kockahasad!

Oda kell, hogy figyelj az egészséges étrendre és az edzésprogramra is.

Hogyan fogyj le diéta nélkül?

Ne éheztesd tovább magad, inkább csináld ezt!

Parfümök, amiket tuti nem felejtesz el

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megfelelő parfüm kiválasztása milyen fontos a nők és a férfiak számára egyaránt.

Öt póz, amivel garantáltan feldobhatod a szexuális életed!

Ha úgy érzed, hogy a hálószobai rutin túl egysíkúvá vált, akkor ezekkel a pózokkal tudod megfűszerezni. Másnap reggel meg fogod köszönni nekünk. Öt szexpóz, amit minden párnak ki kellene próbálnia.

Ezek a legidegesítőbb dolgok abban, ha férfi vagy

Emberek ezrei mérlegelték a legnehezebb "férfipillanatokat".

A fogyás 5 egyszerű módja

Apróbb változtatások az életedben, mégis sokat érnek!

Olvasd el ezeket is

Most féláron fizethetsz elő!

Csak 1980 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem